Harmonikus home office? Na, persze! Mutatjuk a mi valóságunkat!

A home office kifejezésre harmonikus, trendi, akár már irigységre okot adó képek sokaságát találhatjuk az instán. Természetesen ilyen fotókkal mi is szolgálhatnánk, de nem akarunk. Inkább elmeséljük, milyen valójában ittohnról, főleg gyerek(ek) mellett dolgozni.

Harmonikus felállás, vagy legalábbis annak tűnik: nem titok, a Szoknya & Nadrág Magazin nem egy központi szerkesztőségben készül. Igazi jó barátok és családtagok közös, lelkes munkáját láthatja az olvasó. Ráadásul, köztünk többen, az országhatár másik oldaláról szorgoskodnak. Van aki utazik is, így hol a tenger, hol az óceánon túlról látja el a „feladatát”.

Nem véletlenül tettük ezt a szót idézőjelbe: feladatát, mert mindannyian kedvtelésből teszünk a sikerért. Mondhatni a munkánk a hobbink, és a hobbink a munkánk. Még abban is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy szép otthonokban lakunk. Ahányan vagyunk, annyiféle, de a színek, a kialakítás, a forma mind-mind mondható akár modernek, divatosnak, stílusosnak, szemnek tetszetősnek. Hangulatos fotók sokaságát oszthatnánk meg mi is, mint mások az olvasókkal arról, mi milyen izgalmas háttérben dolgozunk az otthonainkból. De nem tesszük.

Mert nem akarunk például olyan erős kifejezéseket használni, hogy most aztán lerántjuk a leplet, mert nem akarjuk  szebbnek és ékesebbnek mutatni azt, amit valójában megélünk. Inkább csak eláruljuk, megosztjuk, tényleg hogyan és milyen körülmények között írunk mi igaziból otthonról. Harmonikusan, idilli körülmények között vagy sem, döntse el az olvasó maga:

Van, íróasztal, de minek

Mindannyiunk otthonában van íróasztal. Ez harmonikusnak hangzik. Legalább egy íróasztal van, ha nem több. Ahol több gyerek is iskolás már, ott több íróasztal is található, a felnőttekén kívül. Sokunknak még úgynevezett dolgozó szobája vagy sarka is van, természetesen a Feng Shui javasolt szabályait követve.

Á, dehogy! Talán még beköltözéskor egyikünknél-másikunknál volt szó a kínai térrendezésről, de ahogy változott, nőtt a család létszáma, ez úgy el is maradt. Legtöbbünknél van még az íróasztalhoz való, kényelmes, akár ergonómiailag helyes testtartást biztosító szék is, vagy tartást javító gimnasztikai labda, de ezek is el-elmaradtak a kezdeti lelkesedéseket követve.

Az íróasztal helyett viszont írunk bárhol, ahol éppen tudunk. A leggyakrabban a konyhapultnál állva, míg főzünk. Van amelyikünk az ebédlőasztalnál az etetőszékhez támaszkodva pötyög a gépbe. Vagy csak simán az asztalhoz fél fenékkel a székre ülve, azaz felpattanásra készen, ha kifutna a tűzhelyre forrni felrakott alternatív tej, ha a legkisebb éppen a kukából akarna valami harapni valót kilopni (nem vicc, nem túlzás, megtörtént!).

Na jó, néha rendesen leülünk az ebédlőasztalhoz írni, de akkor sem sokáig maradhatunk egy helyben, főleg, ha nem kényelmes vagy éppen nem jön az ihlet.

Ilyenkor áttáborozunk laptoptöltőstől, jegyzettömböstől és diktafonostól a kanapéra. Ahol eleinte szépen ülve, majd nemsokkal később lejjebb dőlve, míg végül fekve írunk. Kedvenc póz a párnákkal alátámasztott háton fekvés, felhúzott lábakkal, combhoz támasztott gépen végzett munka.

Van köztünk olyan, aki a lépcsőn ülve ír, egy fokkal feljebb elhelyezett gépen, kissé kicsavarva. De gyakori a földön, a szőnyegen, a gyerek(ek) közelében ülve, hason fekve is. Teljesen abszurd, de dolgozunk akár a fürdőkádban ülve, mellé, a szennyes tartóra felrakott gépen pötyögve, vagy a kádtól kilógatott kézzel mobilon.

Az a fránya ihlet

A tökéletes összhang – azaz a harmónia – elvárná, hogy minden tökéletes legyen. Valahogy így: reggel fürgén és frissen zuhanyozva, csinosan felöltözve, kisminkelve (a nők tekintetében értve), a gyere(ke)ket már leadva a megfelelő, véletlenül sem összecserélt, tanintézetbe, gőzölgő vagy éppen fagylalttal megbolondított hideg kávét és trendi süteményt bekészítve, a kertben vágott (vagy a futárral reggel a piacról hozatott) virággal díszített, egy helyre’ kis íróasztal mellett ülve dolgoznánk. Ahol persze friss, ropogós aznapi újságok és a legújabb bestseller könyvek is sorakoznak.

És mi dolgozunk. Zavartalanul. Gördülékenyen. Mert az ihlet, erre a fenséges környezetre úgy összekapná magát, hogy nekünk jóformán gondolkodnunk sem kellene. A cikkek, az új ötletek csak úgy’ gond nélkül születnének. Az interjúalanyokat, a szakértőket első telefonhívásra, e-mail vagy chatüzenetre elérnénk, akik azonnal készségesen válaszolnának, és természetesen, a beszélgetést követően mi pillanatok alatt meg is írnánk az anyagot, amit se perc alatt elfogadva vissza is kapnánk az alanyoktól, hiszen a festői idill átüt az univerzumon is.

Bevalljuk, ez számunkra annyira kényelmes és egyben unalmas lenne, hogy mi eltekintünk ettől a cukormáztól. Mi inkább olykor „szenvedünk”. Persze megpróbálkozunk magunktól telhetően kialakítani egy valós munkakörnyezetet, de ez nagyjából semeddig sem tart.

Vagy azért tekintünk el a normál rendtől, mert egyszerűen nem megy az írás, vagy mert külső zavaró tényezők lépnek fel. (Ez a gyakoribb) Tudjuk, hogy vannak, akik képesek minden körülmények között írni, mi is, ha muszáj, de nem muszáj. Többen dolgoztunk napilapnál, vagy olyan naprakész online magazinnál, ahol nem keveset kellett teljesíteni, tehát képesek vagyunk kizsigerelni magunkat, de nem akarjuk.

Szerintünk az írás egy alkotói folyamat, és mi akkor és ott írunk, ahol elkap az elán, a hév, az inspiráció, az ösztönzés. Harmónia, ide vagy oda.

Bárhol, bármin

Ez a vágy gyakran kívül esik az otthonunkon. Ránk törhet autóban a dugóban araszolva, buszon ülve vagy vonaton utazva. Sorban álláskor a postán, egy feketét felhörpintve gyorsan, vagy egy sütemény mellett komótosan. A rendelőben, a bankban, a hivatalban, a pénztárnál vagy az óvoda közepén a gyerekre várakozva, míg felveszi a cipőjét. Bevásárlás alatt, öt csomag akármivel egyensúlyozva, polctól a kosárig.

Amikor valakivel telefonon vagy személyesen beszélünk, de elkalandozunk, és nekünk teljesen máshol kezd járni az agyunk. Csupa olyan helyen tör ránk az ihlet, ahol nagyjából nincs lehetőségünk írni, vagy igen, egy darab fecnire, ami lehet egy parkolójegy, vásárlási blokk, banki kivonat, egy feltépett boríték hátoldala, a gyerekünk matek füzete, egy darab papír zsebkendő amennyiben csak pár szóról, vagy gondolatról van szó.

Viszont, ha ömlik az agyunkból a szó, és nem elég egy darab papír, akkor előkapjuk a mobilunkat, az előbb felsorolt helyzetek egyikében. Azaz bárhol és bármikor. És igen, kissé furcsán néznek ránk az emberek. A családunk nem, ők már megszokták.

És, hogy milyen egy teljes cikket mobilba bepötyögni? Kimondottan fárasztó! Pedig legtöbben vakon írunk, extra gyorsasággal, bármekkora billentyűzeten.

Ahogy nem számít a tér, úgy az idő sem. Éppen úgy írunk reggel, délben, este, mint éjszaka is. Befolyásolja egyéb elfoglaltságunk, gyermekeink adta hadiállapotok, és a sokat emlegetett ihlet. Ami az időben sem válogat.

Bármi közben 

Rotyoghat a pörkölt, csengethet a csomaggal a futár, lejárhat a mosógép és a mosogatógép is egyszerre, teregetni vagy kipakolni kell, egy porcica is elsuhanhat előttünk, de dolgozni is kell(ene). Miközben ott van(nak) a gyere(ke)k.

Aki(k) mellett szinte képtelenség írni. Mert egyszerűen zavar(nak). Szépíthetnénk a dolgot, hogy a kicsi gyereknek gyurmázik, színez, autót tologat mellettünk, miközben mi sugárzó mosollyal az arcunkon írunk. A fenét! Ez nem így van! Az írás alkotás, egyszerűen kizökkent, ha öt percenként jön valaki, hogy vegyük le a legót, vagy töröljük ki a popót, építsünk hidat, olvassunk mesét. Nem beszélve arról, ha beteg a gyerek és tartósan nem jár óvodába, iskolába.

Lázat, fájdalmat kell csillapítani, elvonni a figyelmét, lekötni. Munka mellett? Inkább helyett! Ekkor jön az, hogy éjszakába nyúlóan dolgozunk. Jó dolog persze a home office, mert otthon lehetünk, látszólag semmit nem csinálunk, de ez nem így van. Nem lehet egyszerre háztartásra, gyerekre és a munkára koncentrálni teljes odaadással.

Homokozóban, iskolafolyosón

Gyakran írunk a játszótéren, vagy a gyerekre várakozva az óvodában, iskolában is, könyvesbolt gyermekrészlegén, avagy játszóházban. Ahol, ha nem is akarjuk észrevenni, de látjuk, hogy jó néhányan ingatják a fejüket ezen. Bizonyára azt gondolják rólunk, hogy a barátnőnkkel bájcsevegünk.

Valóban, barátok, barátnők vagyunk, vagy éppen rokonok, de éppen témákon ötletelünk, interjúalanyokat egyeztetünk; vagy éppen a SEO-t, a frissítést, az oldalszélességet beszéljük át, vagy módosítjuk a magazin kinézetét.

De lehet, hogy pont írunk. Átdolgozunk egy anyagot, vagy hozzáírunk, mert igen, ott kapott el az ihlet, és a témát jegyezzük fel gyorsan. És ettől még szeretjük, várjuk, figyelünk a gyerekünkre. Csak éppen dolgozunk. Home Office-ban, a nap huszonnégy órájában. Pizsamában, melegítőben, játszós ruhában, vagy éppen kiskosztümben, öltönyben, ahogyan éppen a helyzet megkívánja. Írunk, dolgozunk, ahol éppen tudunk. Akár napközben, az ágyba ruhástul visszabújva, a takarót magunkra húzva, mert a csendben, elszigetelve könnyebben jönnek a szavak.

A gépen használunk Word szerkesztőt, írunk jegyzettömbbe vagy egyenesen a szerkesztői programba, de e-mailbe is pötyögünk. Ha közösen alkotunk, akkor az sokszor chaten történik.

Harmonikus Home Office

Szerencsénk van, a családunk, a szeretteink  jól kezelik, hogy mi a legváratlanabb pillanatban is anyaggyűjtésbe kezdünk, vagy nekiállunk írni. Tudják, a mi munkánk ezzel jár, mondhatni a gyerekek már ebbe születnek bele, a partnerek, a házastársak is témaérzékennyé válnak az idő során.

Tisztában vannak azzal, hogy egy éttermi vacsorából, egy szülinapi partiból, egy állatkerti sétából, egy otthoni vitából, egy hivatali fennakadásból, egy nyaralásból, de még egy elszakadt bevásárlótáskából is születhet írás. Van, hogy ők mondják, mi miről írjunk. Ez így nagyon harmonikusnak hangzik.

Ám továbbá tudják azt is, hogy amikor számunkra nem a legideálisabbak a körülmények az íráshoz, viszont elkap bennünket a gépszíj, akkor jobb, ha hagynak dolgozni minket, mert kissé ingerültté válhatunk. Mert ha nem hagynak bennünket csendben dolgozni, hanem „átgondolatlanul” megszólítanak bennünket minduntalan, kizökkentenek bennünket az írásból, amire mi felpattanunk a gépünk mellől, anélkül, hogy az írásunkat elmentettük volna, abból akár égi katasztrófa is lehet….

…szóval jobb, ha imádkoznak, hogy a gép, a program megőrizze legalább az utolsó mentett változatát a munkánknak. A munkánknak, ami a hobbink. Otthon. Nem mindig harmonikusan.

Szerzők: Karóczkai-Müllner Helga és Polgár Ágnes

Kép: Pixabay