Ha meghalnék, csak a jó maradjon utánam
Talán könnyebb különféle életvezetési bölcsességeket követni, mint saját szabályokat kialakítani. Ami nem baj, hiszen születésünk első percétől utánzással tanulunk, sajátítunk el dolgokat. Ha adott mintával egyezni tudunk az valóban segíthet nekünk. A döstädning módszer arra sarkall, hogy csak azzal vegyük körbe magunkat, ami az élethez szükséges.
A svédek minimalizmusa, egyszerűségre való törekvése közismert. Gondoljunk csak az IKEA-ra vagy a Lagomra. S most itt van a döstädning azaz a halállomtalanítás, ami elsőre igen durván hangzik, és csak nekünk új keletű, akarom írni új nyugati, mert a svédeknél régi hagyomány a dövelés. Vagyis, hogy évről-évre megszabadulnak azoktól a tárgyaiktól, amire valójában nincs is szükségük: elajándékozzák, eladják vagy éppen újrahasznosítják.
Így én is kaptam már ajándékot a Svédországban élő magyar és svéd rokonaimtól, mert úgy vélték az a szép bögre, vagy svéd könyv nekem tetszene, vagy segíthetné a nyelvtanulásomat.
Most a rokonok előálltak a döstädningel is, nem is akárhogyan. Először is átrendezik úgy az életterüket ahogy az nekik kényelmesebb, szakítva a megszokással, miszerint a lakás nagyobb szobája legyen a nappali és a kisebb a háló, mert minek?! Ahogy idősödnek, úgy érzik, több időt töltenek el a hálóban, így hát megcserélik a két helyiséget, a nagyobb szoba lesz a háló, és a kisebb a nappali a vendégek fogadására, – miközben, s most jön az igazi döstädning – bizony kipucolják a lakást, és megszabadulnak a felesleges holmiktól, gondolva ránk utódokra, hogy ha majd elmennének, ne nekünk kelljen kipucolnunk utánuk a teret.
Első hallásra kicsit megnyúlt a képem, mert úgy éreztem az én apukám bizony még fiatal ehhez, de nincs mit tenni a Papa is öregszik, és ha ők így érzik jól magukat, hát legyen, végül is jó ok repülőre szállni és segíteni neki és a feleségének. S ha már ott járok újra Svédországban, akkor eredetiben be is kell szereznem Margareta Magnusson: Döstädning – ingen sorglig historie című könyvét.
A könyv még 2016-ban jelent meg Svédországban, és a döstädning hagyományról szól, ami azóta már felkapott divat lett, vagy éppen azzá válik, függően attól, hogy hová mikor érkezik meg új hullámként a nagyvilágba. Vagy húsz országban jelent már meg a kötet, Amerikában ez év januárjától érhető el, így most a francia nextim, a svéd lagom, és a norvég hygge után a döstädning a trendi életvezetési módszer. Mi is írtunk róla: ITT.
A döstädning, vagyis a háztartási szanálás magára vállalja az élet felelősségét. Megszabadulni a használaton kívüli dolgoktól miközben megtalálhatjuk a sok minden felesleges holmink között a rejtett és talán elfelejtett értékeket.
Margareta aki nem kitalálója, hanem mindösszesen rögzítője ennek a svéd szokásnak, miközben kisejtezte a saját otthonát a pincétől és a padlásig, megtartotta és előtérbe helyezte azt, ami neki és a férjének fontos, a könyvét is megírta. Ő maga festeni és rajzolni szeret, így nem is volt kérdés számára, hogy megtartsa az ecseteit, míg a férjének a régi, gyerekkori mackóját mentette meg, amit úgy is emlegetnek, Gammelnalle, azaz Öreg maci.
Az új év estéjén született Margareta különös vonzódást érez a szilveszterhez, így ő minden év végén kezd el szanálni és megszabadulni az év során felgyülemlet feleslegeitől a döstädningnek megfelelően, ahogy a könyvében is írja: csak olyan holmit tartsunk meg, amire valóban szükségünk van. Magnusson arra figyelmeztet, hogy vállaljuk felelősséget a tárgyainkért, és ne hagyjunk halálunk után családtagjainkra egy csomó kacatot, amire senkinek nem lesz szüksége. Legyünk fairek a családtagjainkkal szemben, és ne nehezítsük meg az életüket azzal, hogy utánunk takarítsanak, miután elmentünk. Szabaduljunk meg minden olyantól, ami ránk nézve is terhelő, vagy olyan titkainktól, amiről úgy véljük, nem szeretnénk a gyermekeinkkel és az unokáinkkal megosztani, mert akár a saját méltóságunkat is sújtaná.
Egyszer mindannyian meghalunk. Ha gondolunk rá, ha nem.
Ám, hogy mit hagyunk magunk után az valóban rajtunk áll. Egy elhunyt rokon után rengeteg a tennivaló: a folyóban lévő ügyeinek az elintézése, lezárása, számlák befizetése, különféle tagságok lemondása, rokonok, barátok és ismerősök értesítése, a temetés szervezése. Mindez már önmagában fájdalmas. S a java csak ez után kezdődik, ha elhunyt rokonunk rengeteg ruhát, cipőt, dokumentumot, fényképet, bútorokat, könyveket és egyéb holmikat halmoztak fel az életük során. Mindezt átnézni, válogatni, megtartani, elajándékozni, eladni vagy éppen kidobni megterhelő érzés. Állni a holmik felett egyfajta bűntudattal, hogy szerettünk halálával azoktól is megválunk. Fájdalmas, terhelő, kiszolgáltatott.
Ezt tudva mégis sokan vonakodunk arra gondolni, hogy mi következik a halálunk után, mi történik a holmijainkkal, amikor már nem vagyunk itt, és már nem mi dönthetünk felettük. Kivéve akkor, ha cselekszünk és minden évben szisztematikusan átnézzük a dolgainkat, és megszabadulunk a feleslegeinktől. S ha eleve nem halmozunk fel, megfontoltabban vásárolunk. És bizony, ahogy Margareta javasolja, 65 év felett kíméletlenül selejtezzük ki mindazt amivel nem szeretnénk, hogy rokonaink találkozzanak majd a halálunk után, szabaduljunk meg mindazt, amit szeretnénk, hogy rejtve maradjanak mások elől.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent ki kellene dobnunk. Nem kell! Csak éppen olyan emléket és használati tárgyakat szabad megtartanunk, ami összefoglalja és segíti az életünket.
Beszélgessünk a fiatalabb családtagjainkkal, ők mit szeretnének tőlünk majd megörökölni és bátran adjuk nekik már most át. Egy szép medált, egy jó könyvet, egy hasznos szerkezetet, a kedvenc szakácskönyvünket, egy fényképet. Margareta a következőt javasolja a könyvében: „Ha egy öreg íróasztalt ajándékozol egy fiatal rokonodnak, mesélj is róla neki! Természetesen nem szabad hazudni és el kell mondani, hogy te milyen leveleket írtál rajta, milyen iratokat írtál alá azon a bútoron, hogy milyen gondolatokkal ültél annál az asztalnál, amikor írtál, tanultál vagy olvastál. A történet kiteljesedik azzal, ahogy az íróasztal az egyik rokontól a másikhoz költözik, majd tovább. A teljesen hétköznapi asztal így válik különlegessé, miközben múlik az idő. „
Kép:
arról 
