Gőzölgő szeretet

Lehet persze a csirke is paprikásan vagy a krumpli főzeléknek. A lényeg, hogy a hozzávalókból kihagyhatatlan a legalább egycsipetnyi szerelem. Még inkább kettő. Ahogy maga a szerelem kihagyhatatlan az életünkből. Éljük meg lassan csendben, vagy gyorsan és hangosan. Egyszer, kétszer vagy többször.

A buszon ültem délben, a kisfiam iskolájába siettem, az egyik pedagógussal volt megbeszélésem. Sokat dolgoztam már aznap, elég fáradt voltam. Igyekeztem nagyon koncentrálni, hogy ne a lakóhelyünkön szálljak le, hanem menjek tovább még két megállót az iskoláig. Tudatosan figyeltem. Mert volt már olyan, hogy annyira feldobódott voltam egy interjú, egy munkatalálkozó után, hogy előbb szálltam le, mint kellett volna és a gyerek nélkül indultam haza este. Védelmemre szolgáljon, hogy pár lépés után rájöttem, tovább kellett volna mennem a busszal.

Elcsigázva néztem a sofőr irányába, amikor a busz beállt a kérdéses megállóba. Közben újra emlékeztettem magamat, hogy ne szálljak le, mert nem haza megyek. Néztem előre. Az első ajtónál egy nő jelent meg egy babakocsival. Amivel ott képtelenség felférni, ezért nem is várják el a buszvezetők, hiába van első ajtós felszállás. Elég, ha csak felmutatja a kismama a jegyét, bérletét, a tükörből ellenőrzi azt a sofőr. De a nő nem is akart felszállni. Viszont felnyújtott egy bepárosodott dobozt a buszvezetőnek. Gőzölgő ebéd volt benne. Igazi hazai. Talán paprikás krumpli. Vagy csirkepaprikás, esetleg krumplifőzelék. Tulajdonképpen teljesen mindegy. Nem is ez volt a lényeg.

Nézte egymást a sofőr és a nő, egészen pontosan a férj és a feleség. Én csak a nő arcát láttam, amire minden rá volt írva. Szerelem. Aggódás. Várakozás. Hiányérzet. Sajnálta a férjét és magát, hogy ez az élet….igen, ez az élet. De ők tökéletesen kihasználták a legapróbb alkalmat is arra, hogy megéljék a szerelmüket. A 11:45 menetrend szerinti járattal látja a férfi a családját, a nő a férjét és még az érzéseit is átadhatja azzal, amiből főzött. Legyen az bármi, szeretet, szerelem egészen biztosan benne volt fűszerként.

Mindannyian vágyunk a szerelemre. Az a férfi is várja, aki elvesztette azt a nőt, akivel a hátralevő életét tervezte. Váratlanul, egy számára nagyon nem szép reggelen, amikor a nő többet már nem ébredt fel mellette, pedig a nő alig múlt valamivel több, mint ötvenéves, és látszólag makkegészséges volt. Eltelt a gyász ideje és a férfi lassan és óvatosan, de keresni kezdte az új szerelmét, hiszen az élet számára megy tovább. Szorgosan húzza jobbra azokat a nőket a társkeresőn, akik tetszenek neki. Nem sürgeti, hogy megtalálja, bár legszívesebben tenné, hajszolná, kergetné, követelné, mert pontosan tudja, hogy az élet mennyire rövid, és minél később talál rá, annyival kevesebb jut nekik. És amikor nem jön össze a kiszemelt lánnyal, egy picit ő is újra meghal. És olyankor egy étel sem ízlik neki igazán. Egyedül enni sem jó.

Minden egyes perc csiga lassúan telik, a lány várja az első randevú után, hogy érkezzen egy üzenetet, egy bejelentkezés, egy sms, egy hívás. Pedig nem is cseréltek telefonszámot, de hát online mindketten elérhetők. Elő is veszi a telefonját és megnézi újra a másik mosolyát. Kétségtelenül várja a viszontlátását, ölelését, csókjának az ízét. Ahogy telik az idő visszacsatolás nélkül, úgy lesz egyre kétségbeesettebb: mi van akkor, ha csak ő érzi a találkozásukat másnak, különlegesebbnek és a fiú nem így élte meg, ahogy ő? Egész nap csak vánszorog az idő. Kínosan röviden fogy a sor előtte a postán, és őrjítően hosszú a meeting az irodában, valaki mindig újabb ötlettel áll elő, hagynák már abba a brainstormingot, üvölt belül a szíve. Amikor végre, végre azért pityeg a telefon, mert ő az! Nem a barátnője, nem az anyja és nem is valami kuponhirdetés. Megbeszélik, a hétvégén találkoznak.

Amikor végre elérkezik a második randevú időpontja, és indulásra készen áll a tükör előtt, egy utolsó pillantást még vet magára. Beül a kocsiba. A teste megfeszül, a hormonok játszanak vele, kiszárad a szája, a szíve nem hevesebben, hanem kiszámíthatatlanul kalimpál, és ha már indexszel az a marha előtte, forduljon is már jobbra, kiabál fel az autóban, hogy végre balra fordulhasson a szíve irányába, hozzá. Mellette az anyósülésen a fiú kedvence, lekváros linzerek csücsülnek a kosárban. Maga sütötte még reggel. Benne van minden, amit a nagymamájától tanult, és minden, amit a szíve érez. Egy csipetnyi szeretet. Vagy méginkább kettő. A legfontosabb adalék.

Kép: Pixabay