Fiatalságunkra emlékeztető retro nosztalgia

Nosztalgiázni jó. Legyen szó akár zenéről, tárgyakról, öltözékről, emlékekről. De most koncentráljunk a zenére. A retro zene sikeresebb, mint valaha. És mindig bővül az alkotók köre. Aki néhány éve újítónak számított, manapság is lehet kedvelt, csak már retro zenét játszik. Meglovagoltuk a nosztalgia hullámot: retro fesztiválon jártunk.

Fiatalságunkra emlékeztető retro nosztalgia. Ilyen létezik? Bizony jól meglepett akkor a férjem, amikor retro koncertjegyet ajándékozott nekem. Mit keresünk mi egy olyan koncerten, ahol már lefutott előadók lépnek fel?

Már csak a kíváncsiságom miatt is érdekelt a Nagy Debreceni Retro Fesztivál. Bár közel áll hozzám a retro, hiszen ez is egyfajta nosztalgia (ITT írtam róla), a zenei ízlésem nem pontosan egyezik azzal, amit ez a fesztivál kínált. Mégis be kell valljam, hogy remekül szórakoztunk.

A debreceni Főnix Csarnok színpadán csupa olyan előadó lépett fel, akik nyolcvanas, kilencvenes, kétezres években voltak hazánkban a legsikeresebbek. A szervezők emelték a tétet: nemcsak hazai, de nemzetközi sztárokat is elhívtak. Azonban a plakáton virító nevek és arcok számunkra egyáltalán nem voltak ismerősök.

Bezzeg amikor már a koncerten felcsendültek a dalok, akkor beugrott minden. Ismert slágereket halhattunk, még ha névről nem is ismertük az előadót. A közönség remekül szórakozott.  Mi lehet a titok?

Fiatalságunkra emlékeztető nosztalgia

Ha létezik egyáltalán titok. Már egy jó ideje divat lett meglovagolni a nosztalgia hullámot. De az is igaz, hogy sokan szeretik a retro zenét. A közönség erre kíváncsi. Hogy miért lehet így? A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a fiatalságunkat hozza vissza. Már kilencvenes években elkezdődött a retro őrület, de akkor még  a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek slágerei jelentették a nosztalgiát.

Így 2020-hoz közeledve bizony már a kilencvenes, vagy a kétezres évek elején kijött zenék is retronak számítanak. Hiába, felnőtt egy új generáció, akik a kilencvenes években voltak tizenévesek, ma már retro koncertekre járnak. De hallottam már olyan érvet is a régi zenék mellett, hogy a mai dalok nem jobbak, sőt, sokak szerint hallgathatatlanok.

Az biztos, hogy manapság a retro már több évtizedet ölel fel, és mindenféle zenei stílusban képviseltetik magukat az előadók. A kilencvenes években ki gondolta volna, hogy huszonöt év múlva nosztalgiával gondolunk vissza az évtizedre, és vele együtt például a Scooterre is?

Ahogyan az ötvenes, hatvanas években újítónak számított Johnny Cash, vagy a Beatles. Az ő zenéjük már az én gyerekkoromban is retro volt a javából. Zenei ízlés kérdése ugyan, de a Beatles és Johnny Cash dalai manapság is megállják a helyüket. Sokan ismerik, és sokan hallgatják őket a mai napig.

A retro egyáltalán nem ciki, sőt! Ugyan ki tudná ezt állítani a már több mint ötven éve színpadon álló Mick Jagerről? Ha az előbb említett előadóktól hangzik fel egy dal a rádióban, szinte mindenki tudja, hogy kik ők. Együtt éneklünk velük. Kell ennél több?

Jó üzlet a retro

Visszatérve a Nagy Debreceni Retro fesztiválra. Nagy előnye a fellépőknek,  hogy a dalaik még mindig ismertek, hiszen annak idején sokat játszották a rádiók. Klipjeik sokat forogtak a magyar zenei csatornán. Peat Junior, TNT, Első Emelet, Groovehouse, Desperado, Ámokfutók, DJ Szatmári Jucussal kiegészülve, Cory az egykori Happy Gangből, és a hazai retro nagymesterének számító DJ Dominique lépett színpadra Debrecenben.

De hol vannak ők ma a zenei palettán? A retro zenének varázsa van: múltba, kedves emlékek közé repít vissza. De akárhogyan is szépítjük, jó üzlet a retro. Egy zenész addig biztosan felmegy a színpadra, amíg kíváncsiak rá az emberek. Miért is ne tenne így? Ebből a hallgatóság is profitálhat, hiszen kellemesen szórakozik. Retro fesztivál sem csak Debrecenben van, és nem is kizárólag évente egyszer.

De mi történik, ha egy együttes korábbi tagjai közül nem mindenki tud vagy szeretne részt venni a zenekar feltámasztásában? Vagy a dalok egy kicsit régiek, de legalább annyira újak is, hiszen teljesen áthangszerelték azokat. Modernizálták. De ezzel teljesen elvesztették a varázsukat.

Így történhet meg az egy ilyen fesztiválon, hogy az Első Emeletből csak az énekes áll színpadra. A Happy Gang is egy tagúvá fogyatkozott ilyen-olyan okok miatt. Ettől még az előadás lehetne túlprogramozott helyett bensőséges. A TNT dalokra a zenei alap miatt rá sem lehet ismerni, pedig a hozzáállással nincsen probléma. A közönséget nem érdemes átverni.

Olyan érzése lehet az embernek, mintha csak a profit számítana, de a szórakoztatás már nem cél. És persze vannak olyanok is, akikben nem lehet csalódni, s még akkor is élvezhető és értékelhető műsort adnak, ha a stílus nem áll hozzánk annyira közel. Groovehouse, DJ Dominique, Desperado, Szatmári és Jucus igazán kitett magáért. Erre lehet azt mondani, hogy visszaadták a tinédzserkorunk nosztalgiáját.

De kicsoda Afric Simone?

Na jó, most már előrukkolok az októberi debreceni fesztivál külföldi sztárjaival: Ottawan, Afric Simone, és Alice Deejay. Az olvasók talán ismerik névről valamennyit, bevallom, hogy én egyikőjükről hallottam korábban. Vagyis a másik két előadónak csak a nevét nem ismertem, a dalaikat viszont igen.

Merthogy amint felcsendült, hogy Hafanana, egyből fellelkesültem. Hiszen tényleg, ezt a számot megszámlálhatatlan alkalommal adták és adják a rádiók. A dalt hallgatjuk, ismerjük, szeretjük, az előadó ismeretlen. Annyira azért mégis ismert, hogy az internetes szabad lexikon szócikket közöljön róla. Abból tudom, hogy Afric Simone mozambiki származású, brazil énekes, aki dobol is.

A hetvenes, nyolcvanas években élte a legnagyobb sikereit, és éppen az én születési évemben már koncertezett Magyarországon. És most már arcot és karaktert is tudok a dalhoz kapcsolni. Mert most már tudom, hogy ez a fáradhatatlan, szívét, lelkét elénk táró bácsi énekli a halandzsa szövegű, vidám számait. Felette is eljárt az idő, de a Hafanana és Ramaya örökre megmarad nekünk.

Hands up, baby, hands up. Gimme your heart, gimme, gimme! Your heart gimme, gimme – ahogyan az Ottawan énekli híres dalát, amit természetesen már én is rengetegszer hallottam, de az együttes neve nem volt meg.

Pedig igazán szerethető párost alkottak a színpadon. Láthatóan erre, és a másik ismert dalukra, vagyis a D. I. S. C. O. címűre alapozták a műsorukat, de ez teljesen rendben van. Jó volt hallani őket, és a végtelenül egyszerű szövegű, ezáltal könnyen megjegyezhető, együtt énekelhető számaikat.

A férjem kifejezetten várta az Alice Deejayt, hiszen annak idején, középiskolásként hallgatta őket. Kimondottan sajnáljuk, hogy a már hajnali órákban, utolsóként, de annál energikusabban fellépő holland csapat színpadra lépése előtt a fél csarnok távozott. Pedig milyen jó volt nosztalgiázni, és hallgatni a retro slágereket. Hagyni, hogy a fiatalságunkra emlékeztető nosztalgia magával ragadjon. Ez is múltunk része.

Szerző: Karóczkai-Müllner Helga

Kép: Alice Deejay a https://www.factmag.com oldalról