Énidőszámítás: A gyerek előtt és után

Panaszkodhatok? - kérdezi a velem egyidős, gyermektelen agglegény ismerősöm, és már ömlik is belőle, mennyire nincs ideje semmire sem. Ráérek hallgatni, mert a kisfiam éppen az édesapjánál van, egyedül vagyok este otthon. Ahol éppen síri a csend, és már tökéletes a rend, éppen úgy, mint azelőtt, hogy anya lettem.

Az időről mindannyian tudjuk, hiába mérhető másodpercben, órában, napban, évben, évtizedben, mégis úgy tud kifolyni a kezünkből, mint a víz. Ugyanaz az egy perc éppen úgy érzékelhető egy tizedmásodpercnek, mint egy végtelenül hosszú órának is, attól függően, hogy mit és hogyan élünk meg és át alatta, míg eltelik.

Az agglegény

Az ismerősöm elsorolta, hogy van három lakása, amik „viszik az idejét”. Az egyikből még nem költözött ki teljesen, míg a másikba még nem költözött be rendesen, és van egy harmadik, ami számára csak nyaraló, de ott is akad gond elég. A kéményellenőrzés, a különféle szerelések és felújítások. E mellett van két autója, egy céges és egy saját, amikkel szintén mindig történik valami, sok idejét lefoglalják. Az áradatnak nincs vége, elmeséli azt is, milyen jó, hogy eladta az igen értékes imádott motorját, mert arra sem volt ideje, hogy azt használja. Fotókat váltunk arról, mekkora a felfordulás az egyikünk és másikunk nappalijában és konyhájában. Kiderül, hetek óta nem járt nála a takarítónő, akit már nem is mer beengedni, mindaddig amíg ő maga elő nem takarít, mert felújítás miatt, a saját megítélése szerint – kosz van.

S míg ő panaszkodik telefonon, addig én kifogástalan rendet varázsolok magunknál. Helyére teszem a kisfiam szétpakolt társasjátékait, plüsseit, polcokra teszem a mesekönyveket, beakasztom a kivasalt ruhákat a szekrénybe, elmosogatom a vacsora utáni tányért, és küldöm vissza a fotót, hogy nálam már rend van. S amikor megkérdezi: – Ági, mit csinálok szerinted rosszul, hogy nincs időm semmire sem? Megnyugtatom, hogy semmit nem tesz rosszul, csak neki van ideje arra, hogy mindezeket ráérősebb tempóban oldja meg.

Egyedülálló anyukák

Agglegény ismerősömön töprengek éppen, amikor a kétgyermekes anyuka, Nóra chaten érkező kérdése kizökkent: – Na, mit csinálsz az apás hétvégén?

Mit is? Éppen már semmit. De, hogy nálam is rend legyen, kellett egy nap teljes nyugalom, hogy nekigyürkőzzem a feladatoknak. Mert valahogy, hiába tervezem meg minden egyes alkalommal, hogy mennyi mindent végzek el, amikor nem lesz otthon a kisfiam, abban a pillanatban, hogy átadom őt a volt férjemnek az apás hétvégére, már ki is csúszik a kezemből minden. Ott van a péntek este, az egész szombat és a vasárnap, egészen késő délutánig, de én rendszerint vasárnap délután ébredek rá, hogy tulajdonképpen csak a felét végeztem el mindannak, amit megterveztem. Nem úgy, mint amikor itthon van a gyerekem.

– A tegnapi nap elfolyt. Most csináltam gyorsan rendet, miközben egy barátommal beszéltem telefonon. Nem tudom, te hogy vagy vele, de akkor minden sokkal inkább flottul megy amikor a gyerek itthon van, még úgy is, hogy mellette rengeteg a feladat – mondom ki hangosan Nórának, aki erre így reagál:

– Amikor nincsenek itthon a gyerekek, én nem csinálok semmit. Direkt. Mert nem dolgozni akarok, amikor a kölykök nélkül vagyok, hanem pihenni szó szerint. Olyankor valóban pihenni akarok. Szinte csak minimális dolgokat csinálok meg. Ez eleinte nem így volt, de évről évre fáradtabb vagyok. Plusz ez az akut alvászavar sem segít a helyzeten. Nem tudok mélyen, pihentetően aludni csak két-három órát, és felébredek – meséli az apás hétvégékről, a negyvenéves Sárga Nóra.

Munka és gyerek

Korábbi írásunk főszereplőjét a Fantazmagória könyvesbolt mezítlábas Katáját is megkérdezem, ő hogyan érzi, más-e az időszámítás azóta, hogy anya lett?

– Mióta gyerekem van jobban sietek. Addig is pontos voltam, de miatta jobban sietek. Gyorsan végzem a munkám és a házimunkát is, hogy hamar odaérjek érte, illetve többet legyek vele. Abszolút változott az időbeosztás és időérzékelésem, mióta anya lettem – osztja meg velünk tapasztalatait Domány Katalin.

Útban a nagycsalád felé

Esztert mintegy tizenötéve ismerem. Amikor először találkoztam vele még első éves volt a jogtudományi egyetemen, akkor a folytonos vizsgák miatt volt nehéz vele egyeztetni. Azóta már két gyermek édesanyja. Vele is beszélgetek az időérzékeléséről:

– Én mindig is szerettem előre eltervezni a napi/heti/havi teendőimet, még a gyerekek előtt is. Most azonban még inkább igaz, hogy szinte minden nap konkrét időbeosztás szerint élünk a felkeléstől a lefekvésig. Azt gondolom ez a gyerekek életét is kiszámíthatóvá teszi, nekik ebben a korban még nincs kifejezett időérzékük, így fontos, hogy tudják, mi miután következik. Persze vannak napok, amikor bizonyos programok miatt kicsit borul a napirend, de alapvetően szeretem tartani, mert, ha időben esznek, alszanak, akkor sokkal kevesebb a nyűgösség is. Nyilván magunkra így a délutáni és az esti alvásidőkben jut csak idő és ekkor meg általában nagyszülői segítséggel jutunk el valahová a lakáson kívül, de persze az otthoni kikapcsolódás is sokat számít. Én próbálom a háztartási munka nagy részét délelőttre időzíteni, hogy az ebéd utáni alvásidő, valóban énidő, a délután pedig a gyerekekkel töltött minőségi idő legyen. És mondjuk szeretem, ha az időmbe minél több dolog fér bele, így az előzetes tervezést fontosnak tartom, még ha nem is jön minden pontosan úgy össze, ahogy elterveztem, mert a gyerekekkel minden folytonos újratervezés – mondja el nekünk Kovács-Németh Eszter. A kétgyermekes anyuka a időérzékről következően fogalmaz: – Gyermekkoromhoz képest a felnőttkoromban is gyorsan telt az idő, de most valahogy rohan. Hihetetlen, hogy Domi már három, Kinga kétéves lesz lassan és ez a harmadik állapotosságom is elég rohanós volt eddig.

Énidő a csendespihenőben

Bernadettet is már legalább tizenötéve ismerem. Soha nem találkoztunk, de évekig beszélgettünk több internetes fórumon, és azóta is figyelemmel kísérjük egymás életét. Most is online kérdezem őt, éppen az ebédet főzi, amikor keresem. Pontosan tudom róla, milyen szorgalmas volt a gyerekei születése előtt. Ígéri, választ kapok a délutáni csendesidőben, és így is lesz: