Elátkozott királylányok és elcseszett királyfik

Elátkozott királylánynak érzik magukat azok az elvált anyukák, akik gyerek(ek)kel az oldalukon vívnak szélmalomharcot az egyedüllét ellen. Egyszer fent vannak, másszor lent, azon a mesebeli hullámvasúton, amiről nem is álmodtak. (Jó) pszichológusra lenne szükségük, mert manapság a királyfik is elcseszettek.

A legtöbb egyedülálló anyuka önmaga. Vagy legalábbis azt hiszi magáról, hogy önmaga. Már, ha van ideje azon rágódni, két feladat között, hogy ki is ő valójában. Egyvalamiben hasonlóak: legtöbben nem szeretnének mást, mint nyugalmat. Vagyis meginni egy kávét nem kihűlve. Kivéve, amikor árnyékban olvad az aszfalt, na akkor jöhet(ne) jegesen is az a fekete, de legalább egyhelyben ülve, felugrálás nélkül, nyugodtan az ízére koncentrálva.

A legtöbb egyedülálló anyukának erre kéthetente hétvégén van ideje, vagy legalábbis akkor, amikor a gyermekére más vigyáz – apa, nagyszülő, egyéb rokon, vastag pénztárca ellenében gyerekvigyázó.

Ez a felállás, hogy az egyedülálló nő szeretné azokban az időkben jól érezni magát, amikor a gyereke(i) nem vele van(nak) sok férfiból Ez rémes! felkiáltásként tör elő. A férfiak egyszerűen szörnyűnek tartják, hogy az egyedülálló nő, akkor, amikor gyerekmentes, szeretné jól érezni magát, egy hímnemű oldalán. Lehetőleg ugyanannak a férfinak az oldalán. Nem érti a nő, hogy miért van, hogy ezt a tervezhető ciklikusságot a férfi kényszerként éli meg. Nem lehetőségként. Egy lehetőségként a gyerekmentes találkozásokra, nyugodtan, anélkül, hogy az egyedülálló anyának szét kellene szerveznie az agyát.

Márpedig a nő, amire vágyik még a nyugalom mellett, az nem más, mint a lehetőség. Amit nagyjából meg sem kap. Vagy csak úgy tessék-lássék módján. Félelmetes, hogy milyen abszurd történetekkel találkozhat az egyedülálló anyuka, milyen egyedi kifogások mentén nem tud előrébb haladni egy-egy kapcsolatában. Amit látszólag a férfi is akar, hiszen jelen van a maga tempójában, újra és újra visszatér, nem marad el, vagy sokadik kimondott szakítás után megjelenik, avagy nem is szakít. Csak éppen nem bír dönteni, élni a lehetőséggel, megélni egy kialakuló kapcsolatot, nem mer, akar, bír fejest ugrani az ismeretlenbe. Nem bír kommunikálni, elmondani mit szeretne és mit nem igazán, milyen vágyai és aggályai vannak. Egyszóval: elcseszett. Munkába, más nők karjába, (verseny) sportba, egyéb hobbiba öli az idejét és energiáját. Így függő helyzetbe hozva és tartva a nőt. A nőt, aki amúgy semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy valakivel jól érezze magát néhány óráig, újra és újra. Nem többre. A többet meghagyná későbbre. Sokkal későbbre. Egyelőre a lehetőséget keresné. De nem leli. Egyszerűen el sem jut odáig, hogy megkapja. Persze álmodozik ő hosszú és komoly kapcsolatról, de ez már csak valahol nagyon messze szerepel a terveiben. Terveiben? Olyan már nem is létezik. Hiszen, már azt sem tudja ki ő, ki önmaga.

Mert minél több elcseszett királyfival találkozik az elátkozott királylány, annál nehezebben veszi be a gyomra a kanyarokat. Oda-vissza hatással vannak egymásra. Már nem csak a nő kiszámíthatatlan, hanem a férfi is.

Persze, mindent meg lehet manapság oldani. Ne legyünk prűdek, még azt a hiányzó 15-20 centimétert is. A választék a megfelelő üzletekben minden elképzelést felülmúlnak, és még azt is, amit el sem (mer) az egyedülálló anya képzelni. Mert a nőknek is szükségük van a szexualitásra. És igen a csajokkal, a többi egyedülálló anyukával is marhajó a mozi, a színház, a vacsora, a naplemente a Balaton partján vagy a Tisza kivilágított fényében, ha nincs víz a környéken akkor egy kilátó, lelátó tetejéről vagy egy park zöldjében. Bárhol, ahol romantikus lenne nem a csajokkal, hanem igen, egy pasival tölteni el a szabadidőt.

Na de, manapság ilyen kívánsággal élni, hogy egy egyedülálló anyuka valóban találjon valakit magának, nagy betűkkel VALAKI-t szinte lehetetlen mutatvány. Vagy igen, sűrű megalkuvások közepette sikerülhet neki. Egyenesen csodaszámba illően. Valami mindig nem stimmel, és már messze nem a tökéletességről beszélünk. Nem délibábot kergetnek. Mindössze arról lenne szó, hogy kölcsönösen induló szimpátia esetén, legyen esély a valódi ismerkedésre. Mert nincs esély. Nincs ismerkedés, a randevúk elmaradnak, a királyfiknak mindig akad valami vagy valaki más fontosabb, mint a királylány. Egymás feltárása helyett, legfeljebb az ágyjelenetek jutnak előtérbe. Vagy az sem. Nincs udvarlás, udvaroltatás annál inkább. Az elcseszett királyfik tudatosan vagy tudatalatt tesztelik a királylányokat, komoly próbatétel elé állítva őket. Akik ebbe idő előtt, vagy után mindig kicsit belehalnak és vesztenek a fenségükből.

A fénytelenedő királylányok egyébiránt nem naivak, nem hülyék, nem viselnek szemellenzőt, nem megtéveszthetők.

Pontosan látják, tudják, nem csupán érzik, hogy mi történik velük, hogy becsapják, nem veszik komolyan, kihasználják őket, játszanak velük. Pontosan, hogy kívülről látják saját magukat az elvarázsolt palotában az elcseszett királyfi oldalán, és pontosan tudják, hogy a találkozásuk vége ezúttal sem lesz mesébe illő.

Mégis hisznek abban, hogy egyszer megtalálják az igazit. Olyan valakit, akiért érdemes lenne bármikor hegyet mozgatnia, hogy akár egy-egy hétköznap is gyerekmentes legyen, ne csak az apás hétvégék, vagy olyat, akit nyugodt szívvel hazavihet a gyerek(ei)hez, mert van miért bemutatni a férfit. Bíznak, remélnek, akkor is, ha minden egyes téves találkozással vesztenek az erejükből, a méltóságukból, a szépségükből, az odaadásukból, a józanságukból. Akkor is még mindig bizodalommal állnak a meséhez. A saját nem elvarázsolt történetükhöz. Ahhoz a történethez, ahol a mesebeli találkozásokból valódi randevúk, ismerkedés, kapcsolat lesz.

És hogy mindez miért van, miért bíznak? Ezt csak ők értik. Ők, az elvarázsolt királylányok, az egyedülálló anyukák, akik minduntalan keresik az igazi Kedvesüket, Hercegüket maguk mellé, hiszen ők sem szeretnének egyedül lenni, akkor sem, ha minden megoldható, pótolható, megélhető, elviselhető, akár még élvezhető is egyedül. Mindenki más, aki nincs az ő helyzetükben, nem érezhetik át, mit élnek meg. Csak sejthetik, milyen fájdalmas a magány hosszútávon, még úgyis, vagy annak ellenére, hogy már anyák. Igen, egy valamiben meg kell egyeznünk: legyen bármiről is szó az életben, átérezni más fájdalmát, kínját, vágyát, szenvedését, harcát, gyötrelmét, de még a boldogságát sem tudjuk igazán, mindaddig míg hasonló cipőben nem járunk. De még akkor sem. Mert nincs két egyforma mese sem. Összehasonlíthatatlan két hasonló szituációnak tűnő királylány és királyfi igaz története.

Minden meséből csak egy van. Az elvarázsolt királylányok a sajátjukat akarják végre megtalálni. Tartson bármeddig is. Ideig-óráig, vagy egy életen át, míg a királyfival meg nem halnak.

Kép:http://www.toca-ch.com 

Szerző: Polgár Ágnes

Ha tetszett az írásunk, kérjük lájkold. Amennyiben nem tetszett, azt is nyugodtan fejezd ki, ahogyan megosztani is ér! Köszönjük a véleményedet!