Egy egyszerű, de nagyszerű kérdés: Mi van veled, Kedvesem?

2019 május 1

Semmilyen kapcsolatban nem szabadna magától értetődőnek lenni, hogy a másik jól van és minden rendben van vele. Kérdezni, hogy vagy, mi van veled? - nem az udvariasság kérdése, hanem a szereteté. Azoktól főleg jó lenne megkérdezni, akik valóban fontos nekünk.

Mindenki éli az életét. Természetesnek véve, hogy minden változatlan. Így nem is érdeklődünk a másik felől. Olyan magától értetődőnek vesszük, hogy jól van. Persze miért is ne lenne jól, hiszen most mi történhetett az elmúlt egy órában, kettőben vagy huszonnégyben, esetleg pár napban vagy hétben, hogy utoljára beszéltünk, találkoztunk, váltottunk pár mondatot, ebédeltünk együtt? Úgy gondoljuk semmi. Pedig ez nem így van. Pontosan tudjuk, hogy egy ezredmásodperc alatt megtörténhet bármi. Hogy az élet kiszámíthatatlan. Mással éppúgy, mint velünk.

Mi van veled? Hogy érzed magadat?

Kérdések, amelyek gyakran hiányoznak a párbeszédjeinkben. A kérdés helyett feltételezzük, hogy minden rendben van a másikkal. Vagy feltesszük a kérdést, futólag, szinte meg sem hallva a választ. Mert az élet tele van tennivalóval, a mindennapok nehézségeivel, ki ér rá tényleg beszélgetni? Na meg, valljuk be, mindannyian elsősorban önmagunkkal foglalkozunk. Ami nem csoda, meg normális is, minden embernek önmaga kell, hogy a legfontosabb legyen először. Hiszen ömgaával van a nap huszonnégy órájában összezárva. Bevallom töredelmesen: magamnak is én vagyok a legfontosabb. Ha én nem vagyok jól, hogy lehetne jól a gyerekem?

A folyamatos online jelenlét sem segít a helyzeten. Gyakran elfelejtünk köszönni még a barátainknak is, mert úgy érezzük olyan szoros a kapocs köztünk, hogy már nem is kell külön leírni egy sziát vagy hellót, ott folytatjuk a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk. Az, hogy egy gombnyomásnyira vagyunk egymástól, az elveszi az elemi illemszabályokat is. Ami nem is baj, jó ez így.

Így, chaten kommunikálnak egymással családtagok, barátok, munkatársak egymással, de még szülőtársak az óvodából, iskolából, ismerősök az edzőteremből vagy a közös hobbiterületről, sőt még a szülő a pedagógussal, a tanár a diákkal is. Online, chaten. Bármikor. Folyamatosan akár. Jön üzenet este kilenckor és hajnal ötkor is.

Akár köszönés nélkül is. Elfeledkezve arról, hogy nem látjuk, hogy a másikkal mi történt abban az elmúlt időben, míg nem váltottunk pár szót. És nem gondolunk bele, hogy közben bármi megeshetett a másikkal éppúgy, mint velünk. A legapróbbtól a legnagyobbig. A legboldogabb történéstől a legtragikusabbig. Ám ez csak akkor lesz érdekes, amikor velünk esik meg valami nem odaillő, valami új, valami régóta várt, vagy éppen ellenkezőleg valami nagyon nem várt, akár valami olyan, amitől tartottunk, vagy valami olyan, ami teljesen váratlanul ért. Jó vagy rossz egyaránt.

Kedvesem, jól vagy?

De nem kell messzire menni, elég, ha a belső családi kapcsolatainkat nézzük. Hányszor nem kérdezzük meg a másik felünket, a társunkat, a párunkat, a szerelmünket – nevezzük, ahogy jólesik – hogyan érzi magát aznap? Holott, a testérzetünk, az egészségi állapotunk, a hangulatunk sosem állandó, akkor sem, ha látszólag nem történt semmi rendkívüli, egyfedél alatt élünk, és úgy tűnik pontosan látjuk mi történik a másikkal, velünk. Vélhetjük úgy, most mégis mi lehet az, amiről nem tudunk?

Kérem szépen, bármi. Ismerheti egymást nagyon jól két ember. A mindennapos érzelmeket felismerhetjük már egy hanglejtésből, egy fél szóból, de akár csak az arcon éppen átfutó rezdülésből is, vagy egy testtartásból, egy nem tudatos kézmozdulatból vagy egy csettintésből akár. Észrevehetjük a változást a másik hangulatában, az érzelmeiben, gondolkodásában. De hogy valójában mi játszódik a másikban, azt nem tudhatjuk igazán. Nem tudhatjuk tökéletes pontosággal, mi játszódik le a másik fejében, testében. Valójában nem tudhatjuk egészen pontosan, hogy mi van a másikkal.

Éppen ezért, sosem vehetjük készpénznek a jelent. Ahhoz, hogy valójában tudjuk, hogy mi van a másikkal, még az sem feltétlenül elég, hogy megkérdezzük, és a másik válaszol. Hiszen, ha tőlünk kérdezik meg hogy vagyunk, sem biztos, hogy pontosan tudunk, vagy akarunk válaszolni. Mert olykor mi sem tudjuk, hogy pontosan mit érzünk, mi van velünk. Olykor magunk sem tudjuk, hogy ha valami baj van.

Tényleg, hogy vagyok?

Amikor valaki hirtelen megkérdezi tőlünk, hogy vagyunk, még akkor is elgondolkodhatunk a saját válaszunkon, ha egyébként őszintén és gyorsan rávágtuk: köszönöm, jól. Jó esetben valóban így is van. Jól érezzük magunkat a bőrünkben. És ha másért nem ezért volt jó a kérdés, mert egy pillanatra – ha eddig nem tudatosult bennünk – akkor most ráeszmélhetünk arra, hogy valóban jól vagyunk. Szabad, sőt kell mosolyognunk, érezhetjük magunkat elégedettnek, boldognak, mi több hálát is rebeghetünk. Míg ellenkező esetben, ha nyugtalanok, rosszkedvűek, elfásultak, vagy egyenesen nem jól vagyunk, akár rossz a közérzetünk, fájdalmunk van testileg vagy lelkileg, most kontrolálhatjuk az érzeteinket. Amivel, ha nem tudunk magunk egyedül megbirkózni, kérhetünk hozzá segítséget. Persze nem feltétlenül attól, aki megkérdezte, hogy vagyunk.

Mi van kettőnkkel?

A párkapcsolatban megélt negatív érzelmek, a hiányok, problémák, aggodalmak, fájdalmak természetesen hatással vannak a közérzetünkre. Ahogy minden más is: a gyerekünkkel, a szüleinkkel való viszonyunk, a munkahelyi verseny, a karrier kérdése, az egészségi állapotunk, az anyagi helyzetünk és egy sor más dolog még, ami a párkapcsolatunkat is befolyásolja. Oda-vissza. Két szerető szívtől a figyelmet elveheti a reggeli loholás, az esti fáradtság, a vissza-visszatérő feszültség. A Hogy vagy, Szívem kérdés, jóval többet jelenthet egy udvariassági formulánál, mint gondolnánk. A mindennapos létjogosultsága vitathatatlan, hiszen ezzel kezdődik az egymásfelé forduló értő figyelem.

Ugyanakkor nem szabad elfeledni, a Mi van veled Drágám? érdeklődés nem egyenlő azzal a kérdéssel, hogy mi van kettőnkkel? A kapcsolatunk állapota nem egyenlő azzal, hogy van az egyikünk vagy a másikunk. Nem szabad e kettőt összekeverni. A kapcsolatunk állapotát éppen úgy meg kell kérdeznünk önmagunktól és egymástól is. Újra és újra át kell gondolnunk, hogy jól vagyunk-e egymással a mindennapok küzdelmeiben? Csend veszi körül a mindennapjainkat? Esetleg túl hangosak vagyunk egymással? Netalántán kerüljük egymást? Vagy ellenkezőleg, alig várjuk a nap végén a másik társaságát? Versenyezünk egymással vagy segítjük egymást? Élni és élni hagyni, vagy birtokolni és számonkérni vagyunk csak képesek? Gyakran megérintjük, megsimogatjuk, megcsókoljuk egymást? Észrevesszük az apróságokat egymásban, egymáson, egymás körül? Megtartjuk az ajtót a másiknak, segítünk levenni egy vázát a magas polcról, kikészítünk egy orrcseppet a másiknak, ha szipog, eresztünk egy jó fürdővizet és még az illatos fürdőhabról is gondoskodunk? Ott vagyunk az nűansznyi figyelmeségekkel is a másik életében?

A Hogy érzed magad kérdéssel nem teszünk mást, mint finoman figyelmeztetjük egymást és önmagunkat arra, hogy tulajdonképpen kapcsolat van köztünk, ami a szereteten, a kölcsönösségen, az egymásra való fókuszáláson alapszik. Jelezzük, hogy valóban vagyunk egymásnak. Kommunikáció kezdődik vele.

Kép: Unsplash

Szerző: Polgár Ágnes

Ha tetszett az írás, kérjük lájkold. Amennyiben nem tetszett, azt is nyugodtan fejezd ki, ahogyan megosztani is ér! Köszönjük a véleményedet!

Nyomtatás

SLIDER Szoknya és nadrág

Egy egyszerű, de nagyszerű kérdés: Mi van veled, Kedvesem?

Mi van veled? Hogy érzed magadat?

Kedvesem, jól vagy?

Tényleg, hogy vagyok?

Mi van kettőnkkel?

Korábbi megjelenések

A Szoknya & Nadrág Magazin