Egy csepp luxussal több

Mentalitásunk szerint, azonnal méltatlankodni kezdünk, ha valaki többet és szebbet akar. Mi több, ha jobb és több van neki, akkor jönnek a kérdések, honnan és miből? Pedig mindannyian szeretjük a mutatóst, a kényelmest, a minőségit, a nagyobbat, a drágábbat. Igen, akkor is, ha bőven elég lenne a kevesebb, a kisebb, az egyszerűbb.

Már akkor volt mosogatógépe, amikor még csak ketten voltak a férjével, ráadásul 24 terítékes. Senki nem értette minek. Egy nem várt módon és fillérekért jutottak hozzá, egy itt élő külfölditől, aki, magával hozta arra a pár évre, míg itt élt. Akkoriban még mosogatógéptabletta reklámok sem futottak a tévében. Az ajtójuk mindig nyitva állt a barátok, munkatársak előtt, így mindig tele tudták pakolni a gépet. Akkor pláne, amikor már hárman lettek.

Majd váltak, és az új, falatnyi lakásba nem fért el a gép, egy sokkal kisebb sem. Így kisgyerek mellett le kellett mondania a luxusról. Egészen addig, míg nagyobb lakásba nem költözhettek.  Ahová befért a mosogatógép is. S ahol minden digitális körülöttük. Minden gép jelzi hol tart, mit csinál. Még légkondijuk is van. Ráadásul minden helyiségben táncolni lehet akkor. Még a konyhában is a  bolognai összedobása közben. Kézmosó meg nemcsak a fürdőszobában van, hanem a legkisebb helyiségben is, aminek külön örül, mert mennyivel másabb ott kimosni egy rongyot, vagy a görög teknőc vizes tálját, mint abban a csapban, amibe a gyerek rendszeres beleejti a fogkeféjét minden este és reggel.

Eddig is jól élt a jóval egyszerűbb körülmények között, de most minden egyes nap hálát adhat azért, hogy a cseppnyi luxusnak köszönhetően klasszisokkal könnyebb lett mostantól az élete.

Abban a nagyon kicsi lakásban már az sem volt egyszerű, hogy hol gyűjtse a piszkos edényeket, mert ha az az egytálcás mosogató tele lett, akkor már a húst sem tudta hol lemosni, így mindig elől volt vagy egy szűrő vagy egy lavór a koszos edényeknek. A lavór, amiről csak ő és a legjobb barátnője tudta, miért vicces az elől hagyott műanyag tál…

De, már vége a mindennapos mosogatásnak. Igaz, olykor még szórakozottan elfelejti a masinát, és szivacs kerül a kezébe, még a nagyobb edényeknél is, majd észbe kap, gyorsan elrejti a gépbe a serpenyőt, és az így nyert háromnegyed órát a gyermekére szánja, vagy éppen önmagára. És kilakkozza a körmét nyugodtan, mert tudja, az napokkal később is kopás nélkül fennmarad. Kevesebb kézkrémet is használ, gumikesztyűben képtelen volt mosogatni. De ezt bent, a munkahelyén el nem meri mondani, főleg nem dicsekedni vele, mert tart attól, hogy ezért komplett hülyének néznék. Akinek természetes, hogy van mosogatógépe pont azért, mert már rég elfeledte milyen az állandó kupi, akinek meg nincs azért, mert lehet, nem is tudja mit jelent, hogy nincs.

Bár a legtöbben, akik tizenöt éve nem értették minek a mosogatógép, azoknak már mind van a konyhájában. Tehát minek törődni azzal, hogy ki, mit gondol?!

A lavórról meg csak annyit, hogy ő és a legjobb barátnője,  órákon át vihogtak egy kevésbé kedvelt közös ismerős facebook képén, amin az ismerős, a karácsonyfa idilljében feszít a férjével, a háttérben egy félpár papuccsal és a szekrény tetején tárolt lavórral. Azóta mindketten ügyelnek arra, ha egymásnak küldenek képet, legalább az egyik tárgy szerepeljen a képen, a gyerek, kutya, macska, férj oldalán. Mert anélkül már nem is lehet szívbemarkoló egy családi kép.

A nap végén, amikor átpörgeti a facebookot, a kényelmes, új otthonban, ahol most már tényleg van hely mindenre, akkor nem győz elég hálás lenni az égiek felé, hogy egy cseppnyi luxussal jobban élhet, mint eddig. És talán átnézi a laptop kínálatot is, mert a réginek kiesett két billentyűje, és na, több mint három kiló, a legújabbak csak másfél kilósak….

Kép: Pixabay