Csak romantikus történetet szeretnék, csak szépet

Idővel megcsömörlik az ember attól, ha többnyire kevésbé jó, vagy egyenesen rossz történetek jönnek vele szemben. Akaratlanul befolyásolja a saját mindennapjainak a megélésében. Néha be kell csukni az ajtót mások előtt, hogy ki tudjuk zárni mindazt, ami ellen nem tudunk védekezni.

Ha az ember lánya újságíró, akkor könnyebben fordul elő vele, hogy mások ajka panaszra nyílnak előtte, mert jó témának gondolják az emberek, ami velük történt, akkor is, ha az amúgy mindennapos.  Persze ehhez nem kell zsurnalisztának lenni, a csapból is folyik a rossz, nem árt megszűrni a különféle információs csatornákat. De tény, hogy szakmából adódódan folyamatos, hogy az emberek a betegségek, párkapcsolati csetepaték, szerelmi csalódások, válások, gyermek körüli zökkenések bármely korosztályban, elhelyezkedési gondok, munkahelyi zűrök, pénzügyi problémák, idegrendszeri panaszokkal és még ki tudja mivel, megtalálják az újságírót.

Ugyanakkor nem is kerülhető ki, hiszen tulajdonképpen a szakma lényege a szociális érzékenység. A gyökerek, a kiinduló pontok megtalálása, a miértek megválaszolása, a szálak egymásra hatása, a megoldások felderítése, megértése a munka részét képezi.

Az élet, a social media magával hozza továbbá, hogy akaratlanul bekapcsolódhat az újságíró értelmetlen fecsegésekbe, rosszindulatból eredő vitákba, amiktől a negatív erők akár csontig tudnak hatolni. Ezzel felborul a lelki egyensúly, ingataggá válnak az érzelmek, fizikailag is rossz állapotba kerülhet.

Velem is ez történt. A minap a sokadik megtalált ügy kiverte nálam a biztosítékot, nem csak azért, mert eleve nem egy túl szép történetről volt szó, hanem azért is, mert a probléma, ami előtérbe került, akaratlanul emlékeztett egy személyes, számomra fájdalmas időszakra. Mivel váratlanul érkezett, nem, nem tudtam felkészülni rá, így megvédeni sem tudtam magamat. És komoly fizikai rosszullét fogott el. Nem volt mese a lelki részét is azonnal kezelni kellett, amire az egyik legjobb fegyvernek, a humor bizonyult. Huszonnégy óra múlva már képes voltam nevetni.

Viszont utánanéztem, mit ajánl a „szakirodalom” ilyen esetben, a google ontotta is magából a számomra kétesebbnél kétesebb, rosszabbnál rosszabbnak tűnő megoldásokat. Pillanatok alatt eljutottam oda, hogy ha az ember úgy érzi sok neki a környezete, pszichikai támadások érik, azok nem szimplán mentálisak, hanem telepatikusak is lehetnek, mi több, jobb ha nem hagyjuk ki a számításból, hogy egy hátborzongatóan misztikus történettel állunk szembe. Minimum átokról, rontásról, ráolvasásáról lehet szó. De az is lehet, hogy egyenesen egy földönkívüli áldozata lettünk. Vagy ha nem is ennyire súlyos a helyzet, amiket a környezetünk, a média, a social media ont ránk, az mindenképpen úgy hat ránk, mint a toxin. Márpedig a verbális szemetet ki kell söpörnünk az életünkből. Az egyik ilyen szakirodalom egyenesen leírta, hogy ilyen esetben „szabályos mérgezési folyamaton megy keresztül a teljes lényünk.” Azaz, jobb, ha azonnal, gondolkodás nélkül kidobjuk az okostelefon mellett, a laptopot és a tévét is az ablakon.

Olvastam a negatív energiákról is, arról, hogy a szeretet nem azonos az önfeláldozással. Azaz, ne akarjunk sehogy se másokon segíteni. Az empátiát egyenesen a legértelmetlenebb dolognak titulálta a szakértő, ami nem segít mások nehéz helyzetének megoldásában, viszont beengedi a negatív energiákat. Elmondta, hogy ha megismerjük mások problémáját, soha ne próbáljuk a helyébe képzelni magunkat. „Mert, ha egyetlen egyszer megtesszük, akkor a környezetünk hozzászokik, hogy mi egy energia felvevő hely vagyunk, amit mások kihasználnak majd. És míg mások belőlünk épülnek, mi magunk szépen lassan elsorvadunk. ” A szakértő hozzáfűzte, talán önzőnek tűnik első hallásra ez a fajta kegyetlen szerep, ám közel sem az. Mert ezzel a hozzáállással éppen a szerencsétlenül járt fél lelki épülését segítjük, hiszen arra kényszerítjük őt, hogy saját problémáját saját erejéből oldja meg. Eszébe sem jutott a szakértőnek, hogy egy tanult, képzett szakértőhöz irányítsa a szerencsétlenül járó félt.

El is gondolkodtam ezen, mi lenne, ha a pszichológus, a coach, a szociális munkás, a fejlesztő pedagógus, az orvos, a mentős, a rendőr vagy éppen a tűzoltó hátat fordítana a bajnak, nehogy véletlenül is önfeláldozza magát. És igen, az újságíró is, bár messze nem venném a bátorságot arra, hogy egy orvoshoz mérjem magam, aki életeket ment, de egyszerűen azt mondanám annak, aki megkeres a problémájával, hogy bocsi, de oldd meg magadnak a helyzetet!

Tény, hogy kell, hogy legyen mindenkinek pihenő napja, amikor a kevésbé szép, egyenesen randa dolgokat leteheti. Én sem vágytam másra az érzelmi krízisen túl, mint arra, hogy csak szép és romantikus dolgok vegyenek körbe engem. Szerencsére anélkül, hogy vudu babát kellett volna szurkálnom, vagy holdtöltekor szedett jamgyökeret majszolnom, megnyugodtam. Elég volt a megnyugvásomhoz egy szép történet, egy kis romantika és az elengedhetetlen humor egy szakértő pszichológustól. A doboz fagyi mellé.

És talán tényleg nincs is szükség sokszor ennél többre, minthogy szép, kedves dolgokkal vegyük körbe magunkat.

Kép: Pixabay

Szerző: Polgár Ágnes