Csak nézőpont kérdése

Számtalan nézeteltérésnek, vitának az az alapja, hogy képtelenek vagyunk kibújni a bőrünkből és belebújni máséba, átgondolni akár egy merőben más nézőpontot. Pedig, saját magunknak is szerezhetünk kellemes meglepetést azzal, ha időnként nézőpontot váltunk.

A világ nem szürke és nem is fekete-fehér. A világ színes. Gondoljunk csak a gyümölcsfákra, milyen csupaszak, szürkék télen, majd jön a tavasz és megjelennek az apró pontok az ágak végén, amiből kibújnak a rügyek, zsenge zöld levelekbe borulnak a fák, majd egyre intenzívebb zöldek, míg tele nem lesznek szép fehér, rózsaszín virágokkal, a meggyfa levele bordóba is vált, majd megjelennek tavasz végére, nyárra a színes gyümölcsök. S még mindig a gyümölcs fákról beszélünk, vannak, amelyek őszre hozzák meg a gyümölcseiket, de mindegyik felveszi az ősz színeit és a tél érkeztével újra lehullajtják a leveleiket, és kopárrá válnak. Ugyanazok a fák, teljesen mások az ősz nézőpontjából nézve.

Kriszti egy új telefont kapott a munkahelyén. Pillanatok alatt cserélte le a régi mobilt, a cég, akinek dolgozik, mert a beosztásához elengedhetetlen a jó mobil. Ezt újságolta éppen el egy barátnőjének, hogy milyen szép vékony és nőcis, az új készülék, amikor a barátnő sürgetni kezdte: – Jó, jó de milyen márka? Amikor Kriszti a húgával beszélt, már a fontosnak vélt információval kezdte, és darálta a pontos márkát és típust, amikor a testvére sürgetően visszakérdezett: — Jó, jó, de milyen színű?

Ugyanarról a mobilról beszéltek mind a hárman. Csak éppen mindenkinek más volt a fontos. S amikor mindezt elmesélte nekem Kriszti, az jutott az eszembe, erről mindenképpen írni kell. Egy újabb nézőpont, amiben a mobil már nem is szerepelt. Pedig tényleg vékony, csajos és fehér.

A vita hevében a legtöbben a saját szemszögünkből közelítünk az adott problémára. Többnyire a saját érdekünk szerint vélünk helyesnek avagy nem helyesnek valamit.  Mariannak és Róbertnek naponta okoz gondot, hogy míg egyikük korán fekszik és kel, addig a másikuk pont fordítva. Mindkettő úgy érzi így nincsenek eleget együtt, de sosem maguk, hanem a másik a hibás. Így újra és újra összeszólalkoznak ezen, szinte élni nem hagyják egymást, és minden hevesebb vita után, mindketten igyekeznek közelíteni. Míg ezzel szemben Éva és Tamás, akiknél ez ugyanígy van, lehetőséget látnak a más életritmusban arra, hogy önmaguk legyenek, így amikor Tamás már rég húzza a lóbőrt, addig ő alkot, csodaszép ékszereket készít, és kora reggel amikor Tamás már rég fent van, és Éva alszik, addig ő nyugodtan elbújik a könyvei mögé. Ugyanarra a gondra két pár, másként reagál. Csak nézőpont kérdése.

Erről bármelyik párterapeuta is tudna mesélni, klasszikus megoldás, hogy a segítségért forduló párokat ugyanarról a dologról kérdezik: – Hogyan ismerkedtek meg? Egy kérdés, két válasz. Bár a megismerkedésről még általában nagy egyetértésben beszélnek, ám ahogy közelednek a jelenlegi élethelyzetükhöz, a válságban lévő párok válaszai egyre jobban térnek már el egymástól.

Ki hogyan kommunikál és közli a problémát, tár fel egy adott dolgot az igen sok tényezőtől függ:  milyen környezetben nőtt fel, milyen a jelenlegi lelkiállapota, és milyen a kapcsolata a másik féllel. 

Közeledő álláspontok

Legyen a másik a párunk, gyermekünk, rokonunk, barátunk avagy a munkatársunk, a legokosabb hogy legyünk jó hallgatók. Elsősorban nem azzal a válasszal, hogy: – Nem, nem gondolok bele a helyzetedbe. Hanem azzal, hogy: – Megpróbállak megérteni. Fogadjuk el egymás látásmódjának és véleményének az érvényességét. Sose bánjunk egymással leereszkedően vagy lekezelően. Tudatosítsuk magunkban hogy senki nem tökéletes, mi magunk sem vagyunk azok.

A megoldást előtérben tartó kommunikáció mindannyiunk számára fejleszthető. Csak időt és energiát kell rá szánni.

Amit, magunkért érdemes megtenni, mert csak akkor tudunk igazán boldogok lenni, ha önmagunk vagyunk, s önmagunkat fel is merjük vállalni.

Koncentráljunk: A kölcsönösségre. Arra az egy dologra, amiben a nézőpontunkat kell közelíteni. A problémára és ne a másik személyre. A konkrétumokra és ne az általánosításra. Ne személyeskedjünk. Összpontosítsunk az egymás megértésére és ne arra, hogy ki győz vagy veszít. A nézőpont közelítése nem egy harc, és főleg nem háború. Mindig tartsuk szem előtt, hogy tudunk találni kölcsönösen előnyös megoldást, és a másikat is emlékeztessük erre. Tegyünk fel olyan kérdéseket a másiknak, ami a megoldás keresésére biztatja inkább. S ne engedjük felhúzni magunkat azon, hogy a másik egyszerűen nem érti amit mondunk, vagy teljesen másként látja ugyanazt, mint mi.

Gondoljunk arra, hogy tanulhatunk is abból, ha valamiről hagyjuk kiderülni, hogy az nem szürke, nem fekete, nem is fehér, hanem színes. Vagy éppen átlátszó.