Covid-19: Háború a láthatatlannal. Csak összefogással nyerhetünk!

Covid-19 koronavírus. Koronavírus. Koronavírus. Koronavírus. Mindenhol ez a téma. Felfoghatatlan napokat élünk meg, a világjárvány bárhol és mindenhol jelen van. Mindent letarol, mindenhová beférkőzik, felfordít és kifordít önmagából. Minden gondolatunk szinte csak a világjárvány körül forog, minden más a funkcióját veszti vagy módosul.

A Covid-19 kifejezés, tavaly decemberben, amikor felütötte a fejét az újtipusú koronavírus, a tőlünk nagyon távoli Kínában, még semmit nem jelentett a számunkra. Emberi jóérzésből gondoltunk azokra, akiknek szervezetét megtámadta. Ám ahogy terjedni kezdett, és mára már világjárványra duzzasztotta fel magát a Covid-19 koronavírus, úgy férközött be a gondolatainkba.

Pillanatok alatt jutottunk el oda, hogy ma már jóformán minden a koronavírusról szól. Bármennyire is akartuk távol tartani magunktól, nem tudjuk. Mert nem tehetjük. A világjárvány összefogást kíván! Most tanulunk alázatot, tiszteletet, kitartást, együttműködést, alkalmazkodást, szabálykövetést, emberséget. És a helyes kézmosást elsajátítani.

A Covid-19 egyszer történelem lesz

Talán az olvasó fejében is legalább egyszer megfordult már az a kérdés, hogy egy rendkívüli helyzetben, mennyire lenne gyakorlatias, életrevaló, talpraesett, tettre kész? Mi elgondolkodtunk ezen. Mit elgondolkodtunk, az elmúlt napokban már szinte semmi másra nem tudtunk gondolni, mint a koronavírusra. Gépiesen végeztük a napi rutint a magánéletünkben, és mint újságírók folyamatosan monitoringoztuk a híreket, eseményeket, történéseket a nagyvilágban, illetve a világjárvány terjedését ITT és ITT. Amit nem győztünk megosztani egymással, kikérni a másik véleményét nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is.

Nincs menekvés: a Covid-19 koronavírus most már visszavonhatatlanul az életünk része lett. Ismeretlen, jön, jön, terjed. Mindent bekebelez. Azért félünk tőle, mert nem ismerjük. Olyan hatalmas, hogy az egész világ most csak ekörül forog. Embereket hoz össze. És erre egy vírus volt képes.

Mondjuk ki:  ami ma velünk történik, az történelmi pillanat, amely egyszer még a tankönyvekbe is bekerül. Most valóban megélhetünk egy rendkívüli helyzetet, amit józan ésszel tekintve, elkerülnénk. Dráma ez a javából, amelyet most, mi élünk meg, emberek. És ez a gondolat bennünk egy olyan fajta izgalmat mozgósított, ami számunkra is új még!

Viszont így, hogy a járvány az egész világra kiterjedtette magát, mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy túléljük, jól jöjjünk ki és tanuljunk belőle.

Megosztottság

A humor még ebben a drámai helyzetben sem hagyta el az embereket. Egyébként is szeretünk viccelődni nehéz helyzetben. Ez is egyfajta feszültségoldás. Hogy ez jó, vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Egymást követték és követik a különféle vicces képek, mémek, amelyeket eleinte mi sem álltunk meg megosztani egymás között. Mert mulatságos volt, mert új volt, és mert távoli volt. Még nem tudtunk, hogy mi vár ránk. Hogy a koronavírus már az ajtónk előtt toporog. Ám azt az attitűdöt, miszerint „ez velünk úgy sem történik meg” fokozatosan szőtte át az aggodalom. Még mindig nevetünk, de már visszafogottabban, vagy csak mert tehetetlenségünkben már nem tudunk mást tenni.

A saját bőrünkön érezhetjük a koronajárvány terjedésének következményét. Pillanatok alatt jöttünk rá, hogy egyre körültekintőbben kell használnunk a humort. Mert mindenkinek más a befogadó képessége az áruhiányra, a maszkhasználatra, a különféle tilalmakra, a home office-ra. Arra, hogy a gyerekek akár hónapokon át nem járhatnak iskolába, és különféle intézkedésekre, hogy közösen megállítsuk a járvány továbbterjedését. A bizonytalanság közepette nehéz megőrizni a humorérzéket.

Még csak most csöppenünk mindebbe bele, jóformán gőzünk sincs arról, mit hoz majd mindez mindannyiunk életébe. De számolnunk kell azzal, hogy a különféle rendelkezések, új szabályok, ismeretlen helyzetek megítélését, a véleményünk alakulását, most még inkább nehéz lesz nem a saját, szűk, szubjektív szűrőnkön át, hanem globálisan nézni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy szakadékok keletkezhetnek és nőhetnek különféle érdekek, érzelmek és vélemények között.

Fontossági sorrend

A Covid-19 koronavírus reményeink szerint örök életre megtanítja az embereknek a helyes kézmosás fontosságát. Mert mint kiderült, ez sokaknál nem alaptevékenység. Láthatjuk nap, mint nap a közösségi mosdókban, hogy dolguk végeztével nők és férfiak, nem mosnak kezet. Egyáltalán nem. Esetleg a víz alá tartják a kézfejüket néhány másodpercig, mindenféle szappan, nemhogy fertőtlenítőszer nélkül. Így nem lehet elégszer hangsúlyozni a kézmosás jelentőségét. Meleg vízzel, az ujjak között, a kézfejet és csuklót is dörzsöljük be szappannal.

Ahogyan tüsszenteni és köhögni sem tudunk jól. Most ez is napirenden van, és bizony nem biztos, hogy a legjobb megoldás a tenyerünket használni ilyenkor. Mert a vírust, baktériumot így azonnal tovább is adjuk másnak. Könyökhajlatba, gallérba tüsszentsünk vagy köhögjünk. Ha így teszünk, azzal már egyel jobban figyeltünk magunkra, egymásra, a másikra.

Ahogyan azt is, hogy fontossági sorrendet állítsunk számos területen. Háziasszonyok milliói tanulnak meg ezekben a napokban előre gondolkodni. Mi az, amire feltétlenül szüksége lehet egy háztartásnak akkor, ha napokra bezárva maradnak otthon. Ez most nem az a helyzet, mint amikor az ünnepek előtt bespájzolunk. Mert most még az is lehet, hogy nem nyitnak ki a boltok, vagy nem lehet éppen kapni valamit. Ahogyan az elmúlt héten a liszt és a cukor volt hiánycikk, ezekben a napokban élesztőt, és sok helyen WC-papírt sem lehet kapni. Helyzet van, nem is kicsi.

Felgyorsult pillanatok

Villámgyorsan változik most minden. Üzletek, kávézók írják ki a bejárathoz, hogy: állj, ne tovább! Nyitva vannak, de a kiszolgálás az ajtónál történik. Rendben van ez így. Mindenki alkalmazkodik a körülményekhez. Pillanatról pillanatra változik minden, s ezt bizony olykor nehéz követni, de muszáj. Minden alakul, és ez jó. Alkalmazkodjunk egymáshoz, még ha eleinte nehezebb is. Az elmúlt napokban már egyre többen mondanak le a hagyományos üdvözlési formákról.

Tilos a puszi, az ölelés, a kézfogás, és erre sok munkahelyen vagy szolgáltatónál ikonok figyelmeztetik az embereket. Alternatív üdvözlési formákat keresünk, olykor találunk is. Például nagyon előremutató formula találkozásnál a cipőnket összeérinteni kézfogás helyett. Már hetek óta igyekszünk kevesebbet érni az arcunkhoz, mert ez volt az egyik első figyelmeztetés. Érdemes észben tartani, mert ha hihetünk a szakembereknek, naponta legalább ezerhatszázszor érintjük meg az arcunkat. A szemüvegesek nehezebb helyzetben vannak.

Emberi tényező

Vészhelyzetben mindenki máshogy viselkedik. Elbagatelizálja a helyzetet, felkészül a legrosszabbra, ezért jól bespájzol azokból a termékekből, amelyektől biztonságban érzi magát. Ez is változó lehet. Liszt, cukor, bor, kávé, csokoládé. A liszthez élesztő, ha úgy alakul, akkor kenyeret süthessünk. Egy csinos ruha elterelheti a figyelmünket erről az egészről.

Egyáltalán beszélhetünk vészhelyzetről? Mi történik most velünk pontosan? Nem tudhatjuk. Sodródunk az eseményekkel, és nem tehetünk mást, mint a lehető legjobban igyekszünk ehhez a rendkívüli állapothoz alkalmazkodni. Még ha nehéz is.

De még ebben a helyzetben is maradjunk emberek. Figyeljünk oda egymásra, ne csak magunkra. Életfontosságú most az emberi tényező. Amit egy hete még csak Olaszországgal kapcsolatban olvastunk, az a valóság ma már nálunk is. Patikákba, üzletekbe csak néhány vásárlót engednek be. A többiek az üzlet előtt várakoznak, amíg sorra nem kerülnek. Ez a fegyelmezettség fontos.

Kisgyermekes anyukákat összefogó csoportokban örökös téma, hogy beteg gyereket mehet e közösségbe. Például ha egy kicsit köhög csak, vagy csak tegnap volt hőemelkedése, akkor másnap mehet oviba? Kérdés, hogy betegség e a köhögés, vagy milyen mértékű orrfolyás a megengedett. Valamit hasonlót élünk most át, csak itt most nagyobb a tét, mint egy óvodai nátha. Sokan betegen is eljártak dolgozni.

De most változott a helyzet, és ebben a helyzetbe nem fér bele, hogy köhögve, orrfolyósan üldögéljünk egy kávézóban. Pedig pár hete még azon viccelődtünk, ha valaki tüsszentett, de most már nincsen kedvünk ezen nevetni.  Vegyük komolyan egymást. Az egészség a legnagyobb kincsünk. Inkább maradjunk otthon, és vigyázzunk magunkra. Vigyázzunk a többiekre.

Mit taníthat legfőképpen a Covid-19 koronavírus? Tényleg embernek lenni. Olyan embernek, aki figyel másokra. Összefogásra van szükségünk. Mikor máskor, mint most?

Szerzők: Polgár Ágnes és Karóczkai-Mülner Helga
Kép: Szoknya és Nadrág