Ha szolgĂĄlĂłlĂĄnynak kellene ĂĄllni
Mindannyian kicsit szolgĂĄlunk. A gyermekeink, a pĂĄrunk, a szĂŒleink, a csalĂĄdunk Ă©s a munkaadĂłink felĂ©. MĂg ezt önkĂ©nt tesszĂŒk, Ă©s Ășgy, ahogy mi szeretnĂ©nk, addig nincs is baj. Akkor sem, ha nem tudunk dalolni közben. De ha azt sĂrĂĄssal, bĂĄnattal, fĂ©lelemmel, aggĂłdĂĄssal kellene tennĂŒnk egy nĂĄlunk hatalmasabb erĆ elnyomĂł kĂ©nyszerĂ©bĆl, fenyĂtĂ©sĂ©re, zsarolĂĄsbĂłl, megszorĂtĂĄsbĂłl, Ășgy szolgĂĄlni, ahogy azt mĂĄsok Ă©s nem mi akarnĂĄnk, akkor igen. Akkor baj lenne. MĂ©g rĂĄgondolni is rĂ©misztĆ. Pedig kĂ©nytelenek vagyunk. Mert mĂ©g ma is az ember az egyik legkegyetlenebb ĂĄllat.