Bevallom: Irigylem Norbit!

Schobert Norbert videójától hangos a közösségi média, pedig annyi minden mással lehetne foglalkozni. De valóban, a nők testsúlya, míg világ a világ, fontos kérdés lesz. A legtöbbször esztétikai szempontból, pedig egészségügyi vonatkozásában kellene inkább vizsgálni a kérdést. De engem most a nőkre rakodó kilókon túl sokkal jobban érdekel a fitneszguru növekvő bankszámlája. Nem szép, de így van.

Bevallom: Irigylem Norbit! El is mesélem, miért: Schobert Norbert ténykedéseit már az első perctől figyelem. Miért? Mert minden nőnek, nekem is számít, hogyan nézek ki. Ahogyan mást is – aki hangot adott annak, hogyan legyünk csinosak – úgy őt is meghallgattam, mit ajánl és miért, a jó alakért. Nem restellem bevallani, hogy videokazettám is volt tőle amire tornáztam „vele” otthon. Még a „kedves” felesége, kismamáknak szóló dvd-jét is beszereztem, az más kérdés, hogy egyszerűen nem tudtam mozogni rá, mert egyszerűen nem bírtam Réka hangját „elviselni” amiről persze ő nem tehet. Vagy igen? Hagyjuk, nem akarok belemenni abba, mi számít affektálásnak, és mi nem. Most nem ez a téma. Meg, az vesse rám az első követ…

De visszatérve, mindenkinek csak a Norbiként ismert celebre, egészen addig szimpatikusnak is tartottam őt, míg csak tornáztatta az embereket, több jó szándékkal, mint haszonszerzéssel motiválva.

Hajtóerő

Mindannyiunkat hajt, visz valami előbbre. Valami: egy ok, egy indok, egy motiváció, egy vágy, amiről úgy érezzük, gondoljuk, véljük – jól vagy rosszul – hogy az, az élet értelmét, szépségét, örömét jelenti nekünk.

Ha igazságos szeretnék lenni, akkor nem feledkezhetem el arról a tényről, hogy az egyik ilyen valami, nem más mint egy eszköz: a pénz. Az a szükséges rossz, amiből mindannyian élünk. Ön is, a kedves olvasó. A Schobert Norbert is. És én is.

Mert senki sem szeret nélkülözni. Mindenki szeretne jól, és még jobban élni. Minél könnyebben elérhetni dolgokat. Mert borzasztóan nehéz megélni azt, hogy az egészségünk, a jólétünk és így közvetve vagy közvetlenül a boldogságunk is az anyagiakon áll. Legfőképpen a pénzen áll vagy bukik minden, és nem máson. Szépíthetjük a világot, hogy nem így van, de mindannyian tudjuk, hogy így van. Természetesen, szeretetet nem lehet pénzen vásárolni, szerelmet sem, és sajnos egészséget és egzisztenciát sem. A pénz, egy szükséges rossz, ebben mindannyian egyet kell, hogy értsünk.

Amiben viszont különbözhetünk egymástól az az, hogy milyen úton szeretnénk, és tudunk eljutni ahhoz az anyagi biztonsághoz, amire szükségünk van. Torzít-e a tükör, bele tudunk-e nézni vagy sem menet közben, míg haladunk az anyagi célunk elérése felé, vagy sem? Magyarul, tisztességes úton jutunk el a célunkig, vagy sem?

Tükör

Igazából tükör sem kell ahhoz, hogy időnként magunkba nézzünk, helyesen vagy helytelenül cselekszünk-e. Ám kétségtelen, hogy a saját képünk látványa igen borzasztó tud lenni, ha vétkeztünk.

Szerintem, minden ember pontosan tudja, miben, mikor és hol cselekedett kevésbé jól, helytelenül, tisztességtelenül, netalántán egyenesen betyár módra. Mindannyiunknak van vaj a füle mögött, a kedves olvasónak, a Schobert Norbertnek, és nekem is. A különbség viszont abban rejlik, szerintem, hogy mindazt, amit nem helyesen tettünk, azt igyekszünk-e kijavítani vagy sem, a jövőben?

Schobert Norbert hibát-hibára halmoz, így véli a többség, magam is így gondolom. Vérmérséklet, szimpátia, rokonszenv kérdése ki, mennyire látja őt jó vagy rossz embernek, veszi észre, na meg minősíti a különféle tetteit. Meddig fogadta el, nézte el, könyvelte el botladozásnak a különféle kijelentéseit, ítéleteit, elképzeléseit, cselekedeteit. Esetleg mikortól botránkozott meg, borult ki tőle, nevetett fel a dolgain, utasította el, bojkottálta őt és mindazt, amit a Schobert Norbert Update birodalom nyújt? Jó pénzért persze.

És közben vett kezébe tükröt, hogy saját magát is megpillantsa benne, hogy szemügyre vegye saját maga vétségeit, nem csak a Norbiét.

Bevallom: irigylem

Az elmúlt évek alatt nem egyszer találkoztam személyesen a Schobert Norberttel. Ő bizonyára nem emlékezik rám. Nem is kell. Csak egy újságíró vagyok a sok közül. Én viszont emlékszem rá, és arra, ahogyan minden egyes alkalommal végignézett rajtam, míg kezet fogott velem, hogy bemutatkozzunk egymásnak. A találkozások alkalmával, a 150 centimhez képest, voltam 45 és 65 kilós is. Nem kis súlykülönbség. Mindkét alkalommal szóba jött az egészség és a testsúly is, az én esetemben is. Egy ízben sem minősítette az állapotomat, egyszerűen csak azt mondta, nem kell aggódnom.

Nem aggódtam, és nem azért, mert ő mondta. Azért nem szorongtam, mert nem az ő véleménye, hanem a szeretteimé számított nekem.

Minden alkalommal, amikor találkoztam vele, el kellett ismernem, hogy ez az ember, bármennyire is távoli dimenzióban mozog az ő gondolkodása, értékrendje az enyémtől, egy valamihez mégis ért, egy valamihez mégis van magához való esze, és ez nem más, mint az üzlet. A pénz. Az a szükséges rossz, amire mindannyiunknak szüksége van. Az olvasónak. A Schobert Norbinak. És nekem is.

Negatív reklám

Mert ez az ember pont úgy használja tudatosan vagy tudat alatt, józan paraszti ésszel a lehető legszélesebb spektrumon a kommunikációs csatornákat, amiken keresztül fel tudott – volt rendőrként – állítani egy olyan fitnesz birodalmat, ami neki van. Pontosan kihasználva azt is, hogy amikor bedob egy extra hülyeséget, akkor is veszik a termékeit, mint – az ellenségét – a cukrot.

Bevallom, irigylem őt. Mert, ha én is, legalább megközelítően ilyen jól használnám ki a lehetőségeimet, ahogyan ő, akkor nekem már egy saját médiabirodalmam lehetne.

Persze az egész ott bukik el, hogy nekem nincsenek ilyen lehetőségeim, nincsenek, mert én képtelen lennék nem maximálisan dolgozni, képtelen lennék másokat direkt szánt szándékkal megbántani, de még meggondolatlanul is nehezen, mert igen, igyekszem minden tettemet átgondolni, mielőtt cselekszem. És javítani ahogyan a körülményeim engedik, ahogy lehet, ha szükséges, ha valamivel mégis bántottam mást, kárt okoztam valakinek.

Ez van. Nekem nem megy. Szeretek aludni. Schobert Norbertnek igen, megy. Még ezzel is elrontom, hogy most írtam róla, mert egy újabb reklámfelületet adtam neki. Vagyis az ő malmára hajtom a vizet. Egy dologban esetleg mégis bízhatok, talán ezzel, hogy róla írtam, többen olvassák a Szoknya és Nadrág Magazint. Bevallom, szeretném, hogy így legyen, mert én is pénzből élek. Ahogyan az olvasó is. Akitől kérem, tegye meg, hogy a magazin oldalán lévő hirdetésekre kattint. Mert igen, az online magazinok többnyire a reklámokból élnek. Már ha jól végzik a munkájukat. Mi iparkodunk.

Addig meg, irigylem Norbit. Ja, nem.

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: RTL-klub