Balettelőadás gyerekszemmel két felvonásban: először otthon, majd a színházban

Balett előadásra járni gyerekkel manapság nem egy trendi műfaj. Túl maradinak vélik sokan. Persze, ha felnőttként sem szerettük meg a műfajt, a gyerekünket miért vinnénk el? Amiért mégis érdemes, az nem más, mint a fantázia fejlesztése. Ami elengedhetetlen a kreatvitáshoz, a jövő egyik legértékesebb muníciójához.

A péntek esti előadáson értelemszerűen nem igazán ültek gyerekek. A páholyból csak néhány, kisfiammal egyidős, tíz év körülit láttam még. Fiatalabbat pláne nem, ami érthető, végül is a gyerekeknek ott van a matiné időszaka. Az esti előadásokra inkább már azok a gyerekek járnak, akik már nem egyszer végig nézték a korosztályuknak szánt repertoárt, és már másra vágynak. Többre.

Bennem sosem volt kérdés, ha gyermekem lesz, akkor színházba, Operába megyek majd vele. Talán azért sem, mert nekem gyermekként sokszor volt módom színházban lenni, mert az anyai nagymamám varrónő, öltöztetőnő volt az egyikben, míg a legidősebb nagybátyám díszletes egy másik színházban. Számomra ismert volt az Idegeneknek belépni tilos! feliratú ajtók mögötti világ. Láttam táncosokat borogatással a lábukon pihenni, színészeket jelmezben enni és inni a büfében, máskor az öltözőjükben gyakorolni, a rakodókat színpadot beépíteni, egyszer-egyszer én is átrohanhattam a világot jelentő deszkákon, és gyakran bújócskáztam a jelmezek között. Így amikor a nézőtéren ültem, pontosan átéreztem mennyi ember, milyen kemény munkája fekszik abban, hogy amikor sötét lesz és a függöny felgördül, akkor csodát láthatok a színpadon.

Mindezt én nem adhatom át a kisfiamnak, de a csodát igen, amit egy-egy színházi előadás jelenthet. Amiből nem maradhat ki sem a balett, sem az opera. Mindenesetre már a hasamban magába szívta mindkét műfaj zenéjét, mert gyakran néztem, hallgattam előadásokat már kismamaként is, majd később vele odahaza is. Gyakran a youtube-ról, amit egy idő után már ő maga is a szemével követett. Először a szép ruhák, a mozgás fogta meg őt. Alig volt négyéves, amikor kijelentette ő is szeretne úgy táncolni, mint a balettművészek a színpadon. Várnia kellett pár évet arra, hogy tánciskolába vigyem, ahová azóta is jár.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy számára kézen fekvő lenne, amit a színpadon lát. Mert nem az. Volt időszak, amikor ő is nehezen ült végig egy-egy előadást.

Kalimpált a lábával, erre-arra dőlt, sóhajtozott, felváltva volt szomjas, éhes vagy éppen pisilnie kellett. És igen, ő sem értette mi történik a színpadon.

Mindaddig míg el nem meséltem neki, meg nem tanítottam számára, hogy a történet ismerete ellenére, igyekezzen inkább a táncra figyelni. Ne akarja mindenáron megérteni mi történik a színpadon, pontosan mit akarnak megmutatni neki, miről szól a darab. Mert a történet ellenére minden ember azt lát bele, amit a szíve, a lelke akar, amire ott és akkor éppen nyitott.

Hasonlóan, mint amikor egy verset, egy regényt olvasunk, egy filmet nézünk ugyanaz a darab, annyiféle mást jelenthet egyik embernek, míg a másiknak, nem beszélve arról, hogy bennünk is sokféleképpen csapódhat le ugyanaz.

A kisfiam annyiban szerencsésebb amikor néz egy balett előadást, hogy pontosan tudja a balett nagy figyelmet és önfegyelmet kíván, és nem csupán a test szépsége, de a fizikai teherbírás miatt is. Pontosan tudja, hogy valami magával ragadóan szép legyen a színpadon, ahhoz hogyan kell egy táncosnak megharcolnia önmagával. Amikor legutóbb ő maga lépett fel, csapnivalóan rossz volt, mert fáradtan állt a színpadra. Az alig párperces kis bemutató előtti éjszaka egy grammot nem aludt, mert annyira izgult. És amikor mozdulnia kellett, nem bírt.

Egy nem táncoló gyermeknek is el lehet mesélni, hogy azok a mozdulatok milyen nehezek, minden gyerek tornázik az óvodában, az iskolában.

Rákérdezhetünk a bukfencre, a magas láblendítésekre, a híd, a spárga tudásukra arra miben ügyesek a torna órán, de otthon is tornázhatunk velük egy kicsit, hogy számunkra is kiderüljön, ha nem tudjuk, mennyire ügyes a mozgásuk.

Elmesélhetjük előadás előtt közvetlenül a történetet, és két felvonás között a szünetben is átbeszélhetjük, de ami a legfontosabb vezessük a gyermeket rá, figyeljen arra mit vált ki belőle, amit lát és hall, ő mit lát bele egy táncmozdulatba. Hiszen a szavak nélküli táncban a történetről a balett nem beszél, nekünk kell a mozdulatokból kitalálni, hogy mit csinál a szereplő, mi történik vele, mit akar kifejezni, megmutatni, mit mondhat el szavak nélkül a táncos.

Játszhatunk otthon az arcunkkal, a testünkkel. Vágjunk boldog arcot, szomorút, dühöst, sírjunk, nevessünk mimikával, fejezzünk ki az arcunkkal fájdalom érzést, meglepődést, csalódottságot, félelmet, izgatottságot, szerelmet. Majd lépjünk tovább és használjuk a testünket is az érzelmek kifejezésére. Ez segítik a gyermeket abban, hogy a táncban is felfedezze az érzelmeket.

Balettet nézhetünk otthonról is, ugyanazt a darabot különféle Operaházak előadásában is. Ha valamit többször látunk, igyekezzünk elfelejteni az előzőt, nem ugyanazt várni, mint amit legutóbb kaptunk, éreztünk, hiszen más társulat, más rendezést láthatunk. Inkább igyekezzünk belefeledkezni abba a darabba, amelyet akkor látunk. Gyönyörködjünk a színpadban, a táncosok kompozícióiban, mozgásában. Idővel a gyerekek is felfedezik, a kötelező táncos lépéseket, a hagyományos elemeket, a klasszikus balett szabályait, amit négyszázötven évvel ezelőtt rögzített a Francia Királyi Táncakadémia, és ezek máig érvényesek. Ahogy felfedezhetik idővel azt is, hogy a koreográfusok az utóbbi egy évszázadban már gyakran eltérnek ezektől a klasszikus balett formációitól.

Megmutathatjuk a videómegosztóról az alaplépéseket is, esetleg megpróbálhatják ők is leutánozni azokat. Délutáni mozgásnak a téli időben nem egy utolsó szempont.

Ne féljünk balettre vinni a gyermekünket, ne legyenek fenntartásaink. Nem baj, hogy nem készen kapott történetet láthatnak, mint a mesefilmekben, és videójátékokban. Nem baj, ha kicsit, vagy akár nagyon szenved a gyermekünk, akár látszólag unatkozik az első gyerek előadásokon. Legyünk türelmesek vele és önmagunkkal is. Higgyük el, azzal, hogy nem mindent ért meg, és neki kell kiegészíteni a látottakat a saját fantázia világából, mi tulajdonképpen egy bejárhatatlan birodalomba vezetjük be. A saját képzeletvilágát nyitjuk meg előtte, amit a készen kapott mesék pont nem képesek megadni a számára. Hiszen a történetről tovább lehet fantáziálni azután is, amikor a hatalmas bársonyfüggöny összezárult, elsötétült és elcsendesedett a színpad.

Ne feledjük, a fantázia a kreativitását, az új és más megoldások utáni vágyat, az optimizmust, miszerint bármi lehetséges, ülteti a gyermekünk szívébe és a fejébe egyaránt.

Ehhez segítésgünkre lehet a Holnap kiadó Mesék az Operából sorozata is. A Hattyúk tava, a Diótörő, a Tűzmadár, a Csipkerózsika és a Hamupipőke, a Varázsfuvola, a Kékszakállú herceg vára, a Szentiván éji álmok, a Háry János, a Péter és a Farka, az Egy kiállítás képei, a Téli rege és az Állatok farsangja című kiadványai a balett-, és az opera előadásokat meséli el lélegzetelállító stílusban, csodaszép rajzokkal.

Kép: Tarbay Ede illusztrátor műve a Holnap Kiadó A hattyúk tava könyvéből