Mindannyian kicsit szolgálunk. A gyermekeink, a párunk, a szüleink, a családunk és a munkaadóink felé. Míg ezt önként tesszük, és úgy, ahogy mi szeretnénk, addig nincs is baj. Akkor sem, ha nem tudunk dalolni közben. De ha azt sírással, bánattal, félelemmel, aggódással kellene tennünk egy nálunk hatalmasabb erő elnyomó kényszeréből, fenyítésére, zsarolásból, megszorításból, úgy szolgálni, ahogy azt mások és nem mi akarnánk, akkor igen. Akkor baj lenne. Még rágondolni is rémisztő. Pedig kénytelenek vagyunk. Mert még ma is az ember az egyik legkegyetlenebb állat.