Anyanapok: A hűtőmben több a bor, mint a felvágott

Egyedülálló anyukaként az iskolai tanév tele van kötelezettséggel, folyamatos odafigyeléssel, állandó tevékenykedéssel, hiszen nincs senki a közelemben, akivel megoszthatnám ezeket a terheket. A rövidebb iskolai szünetekben pedig, ha nem én vigyázok a lányomra, akkor sincs elég idő lazítani.

De semmi pánik! Még tart a nyári szünet! 

Amikor terveztem a lányom nyarát, alig vártam, hogy érjünk már el a gondtalan, laza, kötelezettségmentes anyanapokhoz. De akkor még nem számoltam azzal, hogy annak a pár szabad anyanapnak ára is lesz, mert nehéz lesz leszokni arról, hogy nem lesz kiről gondoskodni a mindennapokban. Nem beszélve arról, ahhoz, hogy legyenek ilyen laza anyanapok a nyáron, ahhoz komoly családi összefogásra és pontos tervezésre lesz szükségem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert bár az év nagyrészében egyedül birkózom meg a hétköznapok kihívásaival, azért a családom nagyon támogató. Mindenki segít, hogy a nyári szünet tizenegy hete felhőtlen legyen a gyermeknek, és így, az anyanapokon nekem is.

A folyamat a következőképpen néz ki: Van nagymama, keresztanya, keresztapa, van egy volt férj alias apuka, és vagyok én, az anyuka. A vállalkozás sarokköve, hogy ez az öt ember már jóval a nyár előtt, áprilisban elkezdi tervezni a saját szabadságát, a saját nyarát az én egyetlen lányom kedvéért. Ami azt jelenti, hogy ez az öt ember, beleértve magamat is, mind feláldozza a szabadságát, vagy annak egy részét azért, hogy az iskolai nyári szünetben ne kelljen a kislányomnak az ügyeletes napközis táborba mennie, vagy nekem vagyonokat kifizetnem a különböző tematikus táborok kedvéért. Vagyis, a nyáriszünetes egyeztetések, megbeszélések, telefononok, és üzenetváltások eredménye, hogy április végére összeáll a nyári szünet menetrendje egy táblázatban.

Mondhatni, a tizenegy hét bibliája, olyan mint a tízparancsolat: a hetek és a személyek beosztása kőbevésett. Ez így van, és kész! Nincs cserélgetés, nincs alkudozás, nincs módosítás, mi öten mindannyian betarjtuk az ütemtervet, időben elkérjük a szabadságunkat a főnökünktől és már májustól várjuk a saját hetünket/heteinket amikor végre nálunk a gyermek.

Mert ennek a sok egyeztetésnek a lényege és az igazi összetartó ereje még is csak az, hogy ez az öt ember mindent megtenne a lányomért. És bár némi áldozattal jár mindannyiunk részéről, hogy ez kivitelezhető legyen, legbelül azért már mindenki izgatottan várja a saját idejét. Amikor majd lehet sokáig aludni, jókat beszélgetni, inni-enni, amikor ennek a kislánynak a kacagása tölti be az életünket abban a kis időben amikor ő csak a miénk.

Bár tényleg hosszú és embert próbáló megszervezni a hosszú nyári szünetre egy gyermek felügyeletét, de mégis ez egy igazi kincs is minden évben, a kicsit kötetlenebb, szabadabb, a boldogságban együtt töltött idő.

És mit csinálok én, amikor nem az én hetem van?

Koncertre járok, késő estig beszélgetek a barátnőimmel, leszaladok a Velencei-tóra csak úgy úszni egyet, elmegyek este sétálni, nem főzök, elolvasok egy-két könyvet, a hűtőmben több a bor, mint a felvágott. Mindeközben pedig hiányolom a mellettem lévő folyamatos csivitelést, a lányom jelenlétét és megbírkózom azzal, hogy csak magamról kell gondoskodnom. Az egyik legnehezebb betartanom, hogy nem hívogatom, nem kérdezgetem, hogy most éppen mit csinál azzal, akivel együtt van, mert az nem az én hetem. Mind az ötünknek megvan a maga ideje és ezt tiszteletben tartjuk.

Hiszen olyan gyorsan nőnek a gyerekek, és ezek a beosztott nyári szünetek úgy elrepülnek a fejünk felett, hogy szinte észre sem vesszük. Mert amikor már kiskamasz lesz, akkor már nem velünk akarja tölteni a nyári tizenegy hetet, hanem a barátaival, az osztálytársaival, akik az akkori életszakaszában a legfontosabbak lesznek a számára.

Ennél fogva, élvezzük ki a megmaradt időt a nyári szünetből, és köszönjük meg a családunknak, hogy segítenek ott ahol tudnak!