Anyának lenni a babaillaton túl

A gyermek nélküli pár munka után együtt megy haza. Az egyik felveszi autóval a másikat, vagy a villamosmegállóban találkoznak. Majd a várandóság előrehaladtával a nő már nem dolgozik, de délutáni séta gyanánt a férfi elé megy a munkahelyére. Egészen a kisbaba születéséig, onnantól kezdve viszont, szinte egész nap azt várja, hogy a férje végre belépjen az ajtón. És borul az életük....

Ezt a folyamatot szinte minden anya ismeri. Ám, hogy ez mennyire éles érzés, függ attól, hogyan éli meg az otthon maradást, az anyaságot és benne a nőiességét.

– Csak maradj nyugodt, a kisfiad is az lesz – javasolták nekem a jóakarók. Ilyenkor  – szigorúan a gondolataimban  műanyag – vázát vágtam volna a fejükhöz, mert legyenek ők nyugodtak, kemoterápiás infúzióval a karjukban, egy másfél éves kisbaba mellett. De, valahol igazuk volt, csak nekem akkor, elképesztően nehéz volt kiegyensúlyozottnak maradnom, miközben gyógyulnom is kellett.

Persze, nem minden anyukának olyan bonyolult az élete, mint nekem volt. A rák tünetei előtt, a kisfiam első életévében minden nagyon meghitt volt. Teljesen elteltem az érzésben. Pedig a koraszülött gyermek igény szerinti szoptatása teljesen leszívott, alig volt időm magamra, és szükségem lett volna olykor felnőtt ember társaságára is. Ezért minden délután nagyon vártam, hogy a kisfiam édesapja végre hazaérjen.

Nem csak babaillatú a gyermekáldás

A házaspárok míg csak várják a gyermekük érkezését, bármilyen intelligensen igyekeznek elképzelni, előre megbeszélni, hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkednek majd, ezek az iránycsapások utólag nézve igen romantikusnak, mondhatni naivnak tűnnek, mert bizony a gyerek, és maga az élet gyakran keresztül vág minden korábbi elképzelést.

A sejtem, hogy milyen amikor egy kisbaba 24-48-72 órán át sír a hasfájástól, de megélni azt, már teljesen más tészta. Reggel a férjnek hullafáradtan munkába indulnia, majd a munkahelyén helyt állnia, a feleségnek meg benne maradni ebben az embert próbáló helyzetben, már egyáltalán nem egy babaillatú, rózsaszín csoda a gyermekes lét. Arról nem beszélve, hogy az anyukának így kell összenyalábolnia a gyereket és szükség esetén orvoshoz vinnie. Ha van autója azzal, ha nincs, akkor gyalog vagy tömegközlekedve, a hóban, esőben vagy a kánikulában, ha éppen úgy esik. Nincs ilyenkor az a kávé mennyiség ami ébren tartja mindkét felett. Ráadásul ha még az anyuka szoptat, és például kiderül, hogy a kisbabája pocakját pont a feketéhez öntött tej kínozza, akkor a nő azonnal lemondhat a tejes kávéról és átállhat a tejmentes életre. Addig legalábbb is mindenképpen, míg melléből táplálja a gyermekét. Maradnak az alternatív tejek, amik jó esetben ízlenek, vagy nem, de idővel megszokja azok ízét: mandula, rizs, kókusz, szója és társai. És ez csak egy apró kiragadott példa volt a sok minden más, ennél akár durvább, súlyosabb nem várt fordulatok mellett.

A legtöbb anyuka előbb vagy utóbb kénytelen belátni, hogy gyakorlatilag egyedül van a gyerekkel.

És akkor nem kerül mindettől csapdába, ha elkezdi jól, tudatosan kezelni élete új helyzetét, az anyasága állapotát. Nem kiborul, sír, emészti magát és várja haza a férjét, mint a messiást, hogy kimentse az anyaságból, nem engedi, hogy a feje felett összecsapjanak a hullámok, azaz nem engedi magát a szülés utáni depresszióba süllyedni, hanem felismeri, hogy mindez jó alkalom arra, hogy független személy legyen, és a gyermekére, az anyaságra és az otthonára úgy tekintsen, mint arra az álomra, amit át akart élni, azzal a személlyel, aki nem más, mint a gyermeke apja. És tudomásul veszi, hogy minden más nő is ezt éli át, senki nem kivétel. Legfeljebb az anyagi helyzetünk segíthet abba, hogy könnyebben vegyük az akadályokat, de mivel valakinek dolgoznia is kell a családban, nincs mese, a férfi nem lehet otthon velünk, bármilyen nehéz egy vagy több kisbabával, gyerekkel az élet.

Ha látunk is hétköznap a játszótéren egy apukát az anyuka mellett, akkor az nem biztos, hogy mindennapos jelenség, lehet csak aznapra szabadságot vett ki a férfi. Vagy éppen munkanélküli. Esetleg beteg.

Mert nem lehet az elkövetkező években, míg a gyerek(ek) ki nem repül(nek) az életünket arra építeni, hogy várjuk: hazaérjen a házastársunk. Saját programokkal, tervekkel, célokkal és barátokkal kell rendelkeznünk. Mert a mi munkánk a gyerek ellátása és az otthon melegének a megadása. Ez nem kevesebb a korábbi életünknél, nem kevesebb azoktól a nőktől akik dolgoznak, és nem több annál, ami: anyák vagyunk, háziasszonyok. Mindezt megoszthatjuk este a házastársunkkal amikor hazaér, akinek esetleg egész álló nap nem volt ideje gondolnia arra, hogy otthon, mit szeretne csinálni. Mert ő éppen úgy fáradt a nap végére a munkától, mint mi a gyerektől és a háztartástól.

Ha felépítjük a magunk otthoni saját létét, és igyekszünk jól megélni az anyaságot és háziasszonyságot, akkor kevésbé látjuk borúsnak az otthon töltött időt, és józanul tudjuk a párunknak is elmondani, milyen segítségre lenne szükségünk. Mert igen, normális elvárás, hogy ahogy a férfi is eszik, iszik, alszik, mosakodik, tévét néz, pihen, egyszóval él otthon, úgy ő is tegyen valamit – azon kívül, hogy ehhez megteremti az anyagiak nagyrészét – hogy legyen a családnak tiszta ruhája, rendezett otthona, étel az asztalán.

De akkor sem szabad ámítani magát egy nőnek, a gyerek és a háztartás körüli teendők nagyrésze bizony rámarad még akkor, is ha az embere, párja, férje, szerelme, gyermeke apja nagyban besegít mindebbe. Legyen szó a szülői értekezleteken való megjelenésről, már az óvodában, és később az iskolában. A cipő, ruha, tanszer vásárlásáról az új szezonra, vagy ahányszor valamit pótolni kell, mert elszakadt, elveszett, kinőtte a gyerek, vagy csak valami újra van szükség. A hosszú éveken át tartó napi játszótérről, sétáról, strandolásról, múzeumba mászkálásról, és a kihagyhatatlan egyre hosszabb esti meseolvasásról. A különféle fejlesztő foglalkozások, különórák és edzésekre való hordozásról. Az iskolai tankönyvek bekötéséről minden tanév elején, és évközben, ha leszakad a borító a könyvről. A mindennapos ceruzafaragásról, a tornaszer rendben tartásáról és a tízórai, uzsonna csomagolásáról az iskolába, na meg a házi feladat ellenőrzéséről, és a gyerekkel való tanulásról. Nem beszélve a beteg gyerek ápolásáról, beleértve az orvosi vizsgálatokon való megjelenéséig. És még hosszan-hosszan sorolhatnám.

Tudnunk kell, minderre valahol egyedül vállalkoztunk akkor, amikor úgy döntöttünk (jóesetben ketten) kétcsíkos tesztet, gömbölyödő pocakot, másállapotot, babaillatot szeretnénk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy valójában milyen az anyasors. Elsősorban olyan, amilyenné mi magunk tesszük.