Amikor alábbhagy a szenvedély! Hová lett a tűzijáték?

Rutinossá váló mozdulatokról, kiszámítható menetrendről, unalmassá váló koreográfiáról panaszodnak a párok. Eltűnt a csillogás mondják, ezért egyre ritkábbak is az együttlétek. Csalódás a vége, mondják, így már inkább nem is csábítják egymást. Vajon mivel teszik szenvedélytelenné az erotikát?

Mindannyian vagyunk valamilyenek a szenvedélyben. Többé-kevésbé egyformák. Ugyan van néhány trükkünk, amit újra és újra bevethetünk, de ezeket, az idő előrehaladtával akaratlanul kimerítünk. Sokan a másiktól várják, hogy a szokásostól eltérő legye, és így színt vigyen az együttlétbe. S maga nem tesz érte semmit. Ám hiába szeretnénk „újítani” ha a másik nem vevő rá.

Ahogy ordítva is igaz. Hiába akar a másik újféle izgalmat, ha mi nem vagyunk rá nyitottak. Ahhoz hogy mások lehessünk, változzunk, ahhoz ketten kellünk. És fel kell hagynunk az olyan vágyromboló dolgokkal, amik hatással lehetnek a libidónkra:

Én, én, én

Az egyik leginkább szembetűnő, ha túl sok figyelmet szentelünk, nem kettőnkre, hanem önmagunkra, s folyton arról beszélünk, amire nekünk van szükségünk. Ha folyton csak soroljuk, mi az, ami nekünk kell, amit mi akarunk a hétköznapokban éppúgy, mint az együttlétek során.

Ha folyton csak a másik hangját halljuk, akkor kérjünk figyelmet a másiktól, és eresszük ki a sajátunkat is. Kérjünk csendet a másiktól és tárulkozzunk ki a saját igényeinkkel.

A hétköznapoknak és az öleléseknek, a csókoknak, a mozdulatoknak éppúgy kell szólnia a másikról is, mint magunkról. Mondjuk el persze, ne hallgassuk el, hogy mit és hogyan szeretnénk, de tegyük ezt kevésbé önzően, teret hagyva a másiknak is.

Két ember szerelmes ölelésében nem lehetnek visszatartott kérések, vágyak, és határtalanságok.

Ha nem mondjuk el mi az, amit még szeretnénk, és mi az amit már nem, nem várhatjuk el a másiktól – bármennyire is viszonozza a szerelmünket – hogy azt magától találja ki. Nem ér megsértődni azon, hogy a másik olyan új helyzetet teremtene, ami számunkra idegen. Helyette ki kell mondanunk: nem. Vagy még inkább megpróbálni bízni a másikban és engedni, hogy közösen feszegessük a határainkat. Ami, ha túl messzire szól, jogunk van visszalépést kérni. A másiknak meg azt el kell tudnia fogadnia!

Ahhoz, hogy az együttlét örömteli és izgalmas maradjon, ahhoz a fantáziánkat kellene használni. Helyszín, koreográfia, időszak, dramaturgia. Nem lehetünk mindig csak férj és feleség. Olykor belebújhatunk mások bőrébe is.

Ahogy Anya és Apa sem lehetünk mindig. Amikor a gyermekeinkhez beszélve nevezzük meg a másikat, igen lehet a másik Anya, vagy Apa, de ha egymáshoz szólunk legyünk egymás Mindene, használjunk ehhez bármilyen becenevet akár.  Szép és jó, hogy anya és apa lehetünk, a világ egyik legszebb dolga szülőnek lenni, csillogó szemmel egymásra pillantani nagy büszkeségünkben, mert utódaink elégedettséget. örömet szereztek nekünk, de be kell látnunk ez csak kedves esetleg romantikus, de egyáltalán nem szexi. Márpedig, ha mi szeretnénk szenvedélyes szeretői lenni a feleségünknek vagy a férjünknek, akkor hagyjuk, hogy a szülői szerepeink időről-időre a háttérbe szoruljanak, amikor egymáshoz szólunk. A kedves beceneveket használhatjuk a gyerekek előtt is, a búja szólításokat meg amikor kettesben vagyunk, vagy éppen üzenetet váltunk egymással. Azért, mert szülők lettünk, még emberek vagyunk. Felnőttek. Nem szőlő rabszolgák.

A mindennapok feladatai

Az anya és apa szerepen túl, olykor el kell hagynunk a családfenntartó és a háziasszony szerepét is. Igen, nagyon nehéz egy nőnek éppúgy kiölnie az agyából, hogy van még vasalni való, fel kéne söpörni a morzsát, vagy ki kéne teregetnie, ahogy a férfinek is nehéz félre tennie a meglazult csavar problémáját  vagy két számlát átutalását, és az autó kisöprését is. Mert, ha nem tesszük, ha folyton csak a feladatainkra koncentrálunk, akkor semmi más nem marad egymásból, egymásnak, mint két szürke hétköznapi ember. Egy végtelenül unalmas feleség és egy végtelenül unalmas férj.

Az életünk valakivel nem csupán azt jelenti, hogy az izgalmas, csillogó, szép dolgokat megosszuk a másikkal, hanem azt is, hogy közösen végezzük el az unalmas, kevésbé izgalmas dolgokat. Nem tudjuk elkerülni a hétköznapi, ház körüli feladatok elvégzését. És nem is lőcsölhetjük kizárólag a másik nyakába azokat. Sokkal okosabb és korrektebb is, ezeken közösen túl lenni, még akkor is,  ha nem is marad erőnk utánuk egy óriási tűzijátékra. De arra kell gondolnunk, hogy így is együtt tölthettünk időt, még akkor is, ha az a feladatokról és nem a szórakozásról szólt.

Minőség vagy mennyiség

Minden párnak újra és újra fel kell hozni a témát és élethelyzettől függően átbeszélni, hogy a minőségre vagy a mennyiségre teszik a hangsúlyt, mert a kettő egy időn túl, amikor már és még kisgyerekek vannak, ritkán működik. Tudatosan kell arra felkészülni, hogy nem lesz minden intim percből hosszan tartó tűzijáték, olykor csak pár percünk lehet egy rakétakilövésre, míg mások csak szikrák juthatnak.

Az intimitáshoz nem elég az, ha menetrendszerűen időnként ágyba bújunk a másikkal. Ahhoz, hogy a párnák között jól érezzük magunkat, ahhoz a mindennapokban kell minél többet közel lennünk, és maradnunk egymáshoz. A közös élmények, a közös tanulás egy csodálatos módja annak, hogy új helyzetben láthassuk a másikat. Segíthetik és bátoríthatják egymást a felek, ahogy a sikereket is megoszthatják. Egy közös főzőtanfolyam, egy új sport, mint a motorozás, a vitorlázás, a hegymászás vagy búvárkodás, közös élményt adhatnak, hasonlóan, mint megtanulni egy hangszeren játszani, vagy éppen kerámiát égetni. Ezek a boldog és önfeledt percek is segíthetnek két embert az intimitás fenntartásában.

Egymásnak szépnek lenni

Végül is teljesen nem normális, hogy a munkahelyünknek, a barátainknak, az üzleti partnereknek, a rokonságnak, az utcának felöltözzünk és kikészítjük magunkat csak éppen a párunknak nem tesszük ezt meg odahaza. Ha meggondolatlanul, folyton a leeresztett, kopott külsőnket és tekintetünket mutatjuk, akkor akaratlanul távol tarthatjuk azzal a másikat.

Ahhoz, hogy vonzók legyünk egymásnak, valóban nem mászkálhatunk odahaza mindig mackónadrágban. Oké, hogy elfárad a nő a napi sminkelésben, sütővas használatban és a melltartó viseléstől, a férfi meg a nyakkendőtől, a ropogós ingtől, vagy éppen a mindennapos fizikai munka utáni folytonos mosakodástól, de még is lehet csinosnak, ápoltnak lenni otthon is. Nem lehet, hogy a másiknak a borotválatlanság, a hajcsavarók, a lyukas nylon harisnyák, és kitérdelt mackónadrágok jussanak. Kell, hogy csinosak én vonzók legyünk odahaza a kedvesünknek is.

Szép szavak

Minden alkalommal, amikor rámutatunk a másik hibájára, amikor az elismerésünk mellett kritikával is élünk, akkor akaratlanul is megbántjuk a párunkat. Nehéz úgy vonzónak maradnia bárkinek is, ha nem kap elég elismerést, ha a tettei, cselekedetei a másiknak sosem felelnek meg igazán. Igyekezzünk szépen beszélni a másikkal, elismerések lenni, és olykor meghagyni, vagy máskorra hagyni a kritikáinkat, még akkor is, ha az építő jellegűek. Ha nem tesszük, ha folyton kifogásoljuk a másik külsőjét, megjelenését, munkáját, tettét, ha vissza-visszatérően a tökéletlenségére mutatunk rá, akkor ő kevésbé érzi magát majd vonzónak, szépnek, kívánatosnak magát nekünk. S nem is lesz kedve ahhoz, hogy ágyba bújjon velünk.

Apróságok

Az izgalmas és romantikus üzenetek, a beszélgetések, a keresett egymásra pillantások, az összemosolygások, az apró ki nem hagyott érintések mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsák, még ha csak a pislákoló, de még is csak az intimitás őrlángját.

Összességében a legfontosabb, hogy ne kifogásokat, hanem megoldásokat találjunk arra, hogy együtt legyünk a párunkkal. A túlórák, a gyerekek, az idő, a fáradtság, az egészség és egyebek ellenére is.

Kép: iStock