Aki azt mondta, koszos gyerek, boldog gyerek… az mit mondott a szüleiről?

Az úgy van, hogy én mindig elhatározom, hogy nyugodt maradok. Mert a gyerek az gyerek, a játék pedig játék, felszabadít, levezeti a feszültséget, és amúgy is: végre van egy kis békés negyed órám gazolni a kertben, ameddig a háromévesem tesz-vesz körülöttem.

Miután egy kisebb idegösszeomlás (nála) és leizzadás után (nálam) felöltöztetem játszósba, kilök… kitessékelem az ajtón drága utódomat, én pedig gyorsan pulóvert, papucsot rántok, és zsebembe tömök egy pár papírzsepit (spoiler: pedig egy nagynyomású slagot meg egy nagy kiszerelésű babafürdetőt kellett volna…), és már robogok is utána.

Eddigre már megtalálta és akkurátusan nyomogatja a madárgolyókat, mert anyamiez, és amúgy is, mennyire izgalmas állaga van. Jól van, kisfiam, gyere, vigyázz a lépcsőn!

A kertbe érve villámként cikázik a szemgolyóm, vizet keresve. Nem, nem vagyok szomjas. Nem, virágokat sem akarok locsolni. Azért kutatom a vizet, mert a víz veszedelmes. A fiam egy kanál vízben is meg tudna… oldani egy kisebb iszapbirkózást, de legalábbis fel tudna hordani belőle egy egész testet beborító iszappakolást. Elkéstem.

A kutya fáját! Meg vizét… erre nem is gondoltam. A kutya tálkájában lévő víz látványa pont elég arra, hogy a gyereket szélsőséges extázisba juttassa. Könnyű boldoggá tenni, na. Anya, megkeverem a kutya vizét! – mártogatja bele a férjem által bohón hátrahagyott pemzlit. Itt robotpilótára állítom magam, és előveszem a kiskapámat. A levendula illata megnyugtat, én pedig gondolataimba mélyülve kapálgatom a kerek bokrok tövét.

Gondolatban már Provence tájain bringázom egy csodaszép szalmakalapban, és hallgatom a levendulaaratók énekét, amint azt dalolják, hogy „Anya, sarazok!” Hogy micsoda?! – a gyermek rikkantása egy pillanat alatt kizökkent álmodozásomból. Kis ujjai között trottyan a vízzel kevert édes drága anyaföld, végigfolyva a könyökén, meg sem állva a kis pocakjáig. „Finommotorika, finommotorika!” – mantrázom magamban. Mert én ugye elhatároztam. NYUGODT MARADOK. Ez kell a gyereknek.

Finommotorika, fejleszés, figyelem, kézügyesség, íráskészség – mind-mind olyan dolgok, amelyek később lesznek nagyon hasznosak, de amelyeket éppen ezek alatt a játékok alatt tanul meg.

Gyurmázás, sarazás, a felületek, formák megfigyelése. Felfedezés. Önálló, elmélyült játék. Ez normális. Normális! Kilégzés, belégzés. Kilégzés, belégzés.

Ki mondta, hogy délben nem lehet gyereket fürdetni, vagy mosást indítani? Senki. Na, akkor meg?

Mély sóhajtással elengedek minden önsajnáló, negatív gondolatot. Elnevetem magam, bár nem mondom, hogy mosolyom teljesen őszinte. A nagynyomású slag beüzemelése helyett bent illatos kádfürdőt készítek a tokától bokáig saras felfedezőnek, és a mosógép mormolása mellett megkérdezem tőle, amit magam is tudok, mert látom az arca ragyogásában: Na, jót játszottál kint, kisfiam?

Kép: Kallavender & Co.