Ajaj, most mi lesz?! A barátnőm sikeresebb, mint én

Egy pár év elsuhant mellettünk azóta, hogy a nők is elkezdtek dolgozni és bizony karriert is építeni. Sőt, mára eljutottunk oda, hogy több a női diplomás, mint a férfi. Szóval, bárhogy is matekozunk, nem kéne fennakadni azon, ha egy párkapcsolatban a szebbik nem képviselője sikeresebb vagy épp jobban keres a párjánál. Mégis fennakadunk.

Egy kis történelem

A nők házon kívül való munkavállalása nem annyira vidám esemény. Tömegesen az első ipari forradalomban kezdődött ugyanis mindez, amikor a család boldogulásáért a nőknek és a gyermekeknek is gyakran el kellett menniük dolgozni. Ezzel párhuzamosan egy idő után javult az egészségügy és csökkent a születendő gyerekek száma is.

Rájöttek aztán a gyártulajdonosok, hogyha jobban megfizetik az alkalmazottakat, és kevesebbet dolgoztatják, az jobb munkaerőt jelent nekik is, tehát kifizetődő. Ez viszont már nem tudott gátat szabni a folyamatnak: a nők kikerültek az otthon zárt világából, szavazati és egyéb politikai jogokat nyertek, egyre többen választottak értelmiségi pályát, olyannyira, hogy bizonyos területek szinte teljesen elnőiesedtek mára (például tanító).

Amit szabad Jupiternek…

Ha egy sikeres, jól kereső férfi, mondjuk egy cégvezető talál magának egy olyan hölgyet, aki esetleg csak beosztott valahol, arra a hölgyre általában kígyót-békát mondanak, hogy eltartatja magát és kihasználja társát. De még ha ez is a helyzet, az is kisebb meghökkenést rejt, mintha fordított a dolog. Valamiért ritkábban merül fel az, hogy a pasi a pénzre hajtana, mégis mindenki csóválja a fejét rajta.

Bizony, a mindennapokban még mindig a férfi az, aki levadássza a mamutot, hogy legyen mit ennie otthon a családnak, a nő meg őrzi otthon a tüzet. Ha egy férfinál sikeresebb a barátnője, akkor az illető pancser. Legalábbis a társadalom szerint.

Megkövülve

„Minden sikeres férfi mögött áll egy nő.” Sokszor mondogatják ezt fejbólogatva a „gyengébbik” nem képviselői, hogy bizony, a férfiak sikere is nekik köszönhető. Felemás ez a felfogás, hiszen olyan, mintha nem is lennének individuumok a nők, mintha csak másokon keresztül tudnának eredményeket elérni. Holott ez mennyire nincs így!

Fordítva viszont, kicsit vicceskedve így él a köztudatban a mondás: „Minden sikeres nő mögött áll egy halom mosatlan.” Ami visszavezet minket a kiindulópontra: annak ellenére, hogy az emancipációt kiharcolták maguknak a nők, hogy karriert építhetnek, klasszikusan továbbra is az övéké a házimunka, hiszen a férfi egész nap robotol. Szóval a tények ellenére még mindig tartjuk magunkat egy olyan felfogáshoz, ami utoljára a XIX. században volt igaz.

A szüleim meséje

Édesanyám óvónő, édesapám szobafestő. Ismerve a magyar viszonyokat, nem kell bemutatni, mennyire nem keres sokat egy kisgyerekekkel foglalkozó értelmiségi, míg egy festésért gyakorlatilag annyit kérnek el a szakemberek, amennyit nem szégyellnek. Történt viszont az, hogy édesapám megrokkant a szívével, nem tudott többet dolgozni, otthon kellett maradnia.

El nem tudom képzelni, mekkora törést jelentett ez neki. Ő, aki a család feje volt, aki a saját két kezével kereste meg a betevőt, feküdjön egy ágyban és várja, hogy a felesége hazaérjen a munkából és eltartson minket? Végül szerencsésen túltette magát rajta és mára abszolút kiteljesedett abban, hogy a házunkba szakember csak elvétve teszi be a lábát, mindent ő csinál meg. Ha egy hétig tart, akkor egy hétig. Ha egy hónapig, akkor egy hónapig. Ezzel szemben visszanyerte önbecsülését és teljes joggal érzi úgy, hogy hozzátesz a kasszához, hiszen amiért nem kell fizetni, ami pénzt megspórolunk, azzal is többek vagyunk.

Miért nem működik máshol?

Más helyeken viszont nem ennyire „szerencsés” a forgatókönyv. Kell hozzá egy érettség, hogy elfogadják a felek. Sőt, még ahhoz is, hogy ha már a kezdetektől látják a szereposztást, egyáltalán összejöjjenek.

Úgy tűnik, hogy a férfiak félnek a sikeres nőktől, veszélyesnek tartják azt a saját egójukra nézve, a nők viszont szintén elvárják a biztonságot anyagi és más értelemben is, szóval maguk „fölött” igyekeznek párt találni. Legalábbis általában.

Szerintem ez leginkább érettségtől függ. Ha nem csak kavarunk a másikkal, hanem egységben, családban gondolkodunk, megváltozik a helyzet. Rögtön nem lesz érdekes, hogy a másik jobb-e nálam vagy sem, hiszen az elért eredmény közös eredmény. Színtisztán ugyanaz a helyzet, mint amikor valaki a saját barátja sikerének nem tud örülni, csak irigykedni rá. Az ilyen ember nem érett.

A saját mesém

A barátnőm közgazdász lesz, én tanár. A gyakornoki fizetése több, mint nekem a pedagógus bérem. Ebből a szempontból sikeresebb, mint én. Ennek ellenére sem érzem azt, hogy bármiféle feszültség lenne köztünk emiatt. Egyrészt amiatt, hogy a másik szakterületéhez vajmi keveset értünk, a kölcsönös tisztelet így adott.

Másrészt pedig a pénz nem minden. Én tudom, hogy ki vagyok, tudom, hogy mennyit érek, az ő sikereinek még talán jobban is örülök, mint ő maga. Meg is beszéltük, hogy majd ő dolgozik, én meg otthon ülök a gyerekekkel és olvasok, meg verseket, novellákat írok. Nekem tetszik az ötlet. Az élet meg úgyis hozza azt, amit kell.