A víz jóformán csak akkor jut eszünkbe, amikor szomjasak vagyunk
A vízre ritkán gondolunk. Jóformán csak akkor, amikor valamiért nem jutunk hozzá. De ez nagyon ritka. Annak ellenére mindig folyik tiszta víz a csapból, hogy Magyarország a vízben szegény országok közé tartozik. A vízért nem kell küzdenünk, nem kell kilométereket embertelen körülmények között gyalogolnunk, ahhoz, hogy ihassunk. Nem úgy, mint a föld számos pontján. A vízkérdés nem új keletű probléma. A bolygónk egyre kevésbé visel el bennünket embereket.
Ritkán írunk úgy dolgokról, hogy azoknak aznap világnapja van. Valahogy úgy érezzük, nem feladatunk nekünk is fókuszba hozni akkor az adott témát, teszik elegen mások. Elővesszük később, amikor kevésbé hangsúlyos a téma. Ritka alkalmak egyike a tegnapi és a mai. Március 21-én írtunk az egyszülős családok világnapján az egyedülálló szülőkről (ITT érhető el), és ma a víz világnapjára a víz lett az egyik témánk.
Miért? Mert napok óta hatása alatt vagyok annak a gondolatnak, milyen borzalmas lehet szomjasnak lenni. Erről egy sorozat tehet. Mióta izgulnom kellett a szereplők vízkészletéért és egészségéért, azóta folyamatosan motoszkál bennem a gondolat, hogy talán tényleg lehetne még mit tenni a környezetünkért és a vízért. Jó lenne pontosan tájékozódni abban is, mekkora, milyen Magyarország vízkészlete?
A Föld védelme folyamatos téma nálunk, legyen szó az újrahasznosításról, a szelektív-hulladékgyűjtésről, vagy az energia tudatos használatáról. Ma az okosotthon témáját érintő cikkünkben ITT is szóba került: nem mindegy mennyi áramot használunk el.
A Mars felé tartva
Hogy jön a víz világnapjához a Mars? Szerintem az olvasó azonnal sejti a választ. Mert a csapból is ez folyik. Ha mi földlakók nem vigyázunk a bolygóra, beleértve a vízkészleteinkre, akkor előbb vagy utóbb nem marad életterünk, és bizony kereshetünk magunknak egy új helyet az életre. A Földön kívül. Hol máshol?
Emlékszik a bolygók sorrendjére a Naptól tekintve? Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. Ezek közül a felszínük és hőmérsékletük miatt leginkább a Mars jöhetne szóba. Bár az is igaz, a jelenlegi tudásunk szerint legalábbis, hogy a Mars meglehetősen barátságtalan hely az ember – s vele együtt a legtöbb egyéb élőlény – szempontjából: felszínén az átlaghőmérséklet a mínusz 60 Celsius fokot se éri el; légköre, mely amúgy is rendkívül ritka, 95%-ban szén-dioxidból áll; s mindenek tetejébe évmilliárdok óta ultraibolya sugárzás bombázza.
És mégis, a NASA-nak dolgozó Chris McKay azt állítja, hogy hamarosan eljön az idő, amikor majd ember élhet a Marson. Hogy mikor? A kutató szerint ez kizárólag pénz kérdése, ugyanis – állítja magabiztosan – a vörös bolygón való megtelepedéshez már most a rendelkezésünkre áll a szükséges technológia… Legalábbis erről szól a National Geographic tévéműsora az Élet a Marson című sorozat.
És ez az információ visszaköszön az A távolban című Netflix szériában, aminek egy évadát a hétvégén néztünk végig a fiammal. Ez a televíziós sci-fi hozta a gondolkodásomba a víz értékének kérdését. Ami jóformán csak akkor jut eszünkbe, amikor szomjasak vagyunk.
A távolban
A tavaly megjelent sorozat leginkább családi kikapcsolódásra jó. Nem szabad úgymond komolyan venni, és leragadni azon, hogy gyakran irracionális az, amit látunk. Inkább nyugtassuk meg magunkat, hogy az igazi űrhajósok bizonyára valódi szakemberek. Mert a történet maga amúgy érdekes. Kiskamasz gyerekekkel nézve kifejezetten izgalmas, hiszen ők még komolyan veszik a megoldásokat és nem jut eszükbe megkérdőjelezni azt, hogy ne lehetne olyan egy űrutazás, amit az A távolban (Away) című sorozatban látunk.
Emma Green (Hilary Swank) parancsnok feladata eljutni négy fős legénységével a Marsra. Az űrhajósok csapatát erősíti az orosz Misha Popov mérnök-technikus, aki már tizenkét alkalommal járt az űrben, a kínai dr. Lu Wang (Vivian Wu) vegyész-űrhajós, Ram Aria (Ray Panthaki) az Indiából származó légierő vadászpilóta. Ő az Atlas fedélzetén dolgozó orvos, aki a személyzet minden tagjának rutinszerű fizikai vizsgák elvégzéséért felelős. Továbbá Dr. Kwesi Weisberg-Abban botanikus, aki magában hordozza a Marson való élet növekedésének reményét. Mert ez a cél. Eljutni a Marsra és megtenni az első lépéseket a bolygón azért, hogy az emberek szükség esetén új lakhelyet alakíthassanak ki rajta.
A háromévesre tervezett űrutazás során több hirtelen felmerülő problémát kell megoldania a csapatnak. Az egyik ilyen az, amikor többféle módszerrel sem sikerül megjavítani a vízvezetékrendszert, és valamit ki kell találni a hamarosan elfogyó víz pótlására. Mindezt a Hold és a Mars közötti útszakaszon. Ebben gyakran a földiek vannak a segítségükre, leginkább Emma férje Matt (Josh Charles), aki maga is a Marsra vágyott, de az egészsége miatt nem utazhatott, így lentről segíti szakmai tudásával a feleségét.
És az űrhajósoknak egyre csak fogyott a vizük. A napi fejadagjuk már a minimális egészséges határt súrolta. De így sem adták fel, míg ők küzdöttek a vízvezetékrendszerrel szemben, addig mi izgalmunkban valóban egyre szomjasabbak lettünk a fiammal. Három epizódon át gyakorlatilag együtt szomjaztunk a szereplőkkel.
A víz jóformán csak akkor jut eszünkbe, amikor szomjasak vagyunk
Az édesvíz mennyisége csupán három százaléka a Föld vízkészletének, amelynek jelentős része (mintegy nyolcvan százaléka) a sarki jégtakaróban található, így a valóban rendelkezésre álló édesvízkészlet a Föld teljes vízkészletének csupán fél százaléka. Ez nagyon csekély, ezért az édesvíz minden cseppjét meg kell becsülnünk.
A felhasználható édesvíz egy kis része felhők, köd, vízgőz formájában az atmoszférában van jelen. Másik, s egyben nagyobb része a felszín alatt (talajvíz) található illetve felszíni vízként tavak, folyók és más természetes víztárolók alakjában fordul elő. A világnak azon részein, ahol nincs elegendő édesvíz, sótól megszabadított tengervizet használnak ivásra, főzésre.
Az Északmagyarországi Regionális Vízművek oldalán olvashatjuk, hogy Magyarország a vízben szegény országok közé tartozik, miután a természetes körforgásban kevesebb mint 1000 m3/fő/év csapadék jut az ország területére. Az ország felszíni vízkészletének több mint 90 százaléka külföldről származik, vizeink alvízi jellegűek, így folyóink vízminőségét és mennyiségét sincs módunk szabályozni. Miközben a vízkészleteink egyelőre fedezni képesek az ország vízigényét, problémát jelent, hogy míg a vízkészletek csaknem 85 százaléka a Duna és 15 százaléka a Tisza vízrendszeréhez kötődik, addig a felhasználásban az igények nagyobb hányada kötődik a Duna, mint a Tisza vízrendszeréhez, így különösen aszályos időszakokban a Tisza térségében vízellátási gondok jelentkezhetnek.
És mi magyarok az iható víz tekintetében még mindig szerencsések vagyunk. Hiszen míg világszinten, a 2019-es adatok szerint, 2,1 milliárd ember nem fér hozzá ivóvízhez, és évente 340 000 öt évesnél fiatalabb gyermek hal meg nem biztonságos ivóvíz fogyasztása miatt, valamint nem megfelelő higiénés körülményekre visszavezethető, hasmenéses megbetegedésekben, addig mi magyarok nem csak tiszta vizet ihatunk, hanem különleges gyógyvizekben is fürödhetünk. A víz jóformán csak akkor jut eszünkbe, amikor szomjasak vagyunk vagy tisztálkodni szeretnénk.
A víz világnapja arra hivatott, hogy a fókuszunkat arra fordítsuk, hogy azok is elegendő mennyiségű, biztonságosan fogyasztható, fizikailag elérhető és megfizethető vízhez jussnak, akiknek ez, a lakhelyükön nem adatott meg. Hiszen a biztonságos ivóvízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez minden embernek alapvető joga.
Ehhez közösen kell vigyáznunk a Földre. Egészen kicsiben, már úgy, hogy személyesen is megfontoljuk a vízfogyasztásunkat. És azért is, hogy ne kelljen egy másik bolygót keresnünk új életterünknek.
Forrás: ITT, ITT és ITT
Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Netflix
arról 
