A tökéletes rend fogalma? A valóság, és amit a fotók mutatnak

A patyolat tisztaság és a makulátlan rend korát éljük az otthonainkban, a munkahelyünkön, az autónkban még a táskánkban is, mióta a közösségi oldalon élünk. Honnan tudjuk ezt? Nem, nem a brit kutatók.....hanem, mert a selfik, a családi életképek hátterében nem is láthatunk mást.

Természetesen a brit kutatók is dolgoztak az ügyön eleget. Bizonyára mérték a képen szereplőkben a felszabaduló boldogság hormon szintet, egy-egy tökéletesre sikeredett kép után. Nem beszélve a fotókra kapott lájkok hihetetlen száma után. Például a tökéletes hófehér környezetben az ágyon gyerekkel a karjában ugráló, elnézést, táncoló nő látványa a lájkolók hormon szintjét is kétségkívűl emelte, nem csak a képen láthatókét. Hasonlóan a földre, a gyermeke mellé kikészített, húsvéti dekorációról készült posztnál, amin még a felülről zoomoló fotós, csontos lábfeje is látható. Valakinek persze ez a lábforma tetszik, szóval a lájkok lehet nem is a középen fekvő kisbabának, pláne nem az ünnepi díszeknek szóltak. A brit kutatók egészen biztos nem győzték mérni a felszabaduló energiákat. (A trollkodokból kitörő hormonokat is nehéz volt követni a szakembereknek)
Hasonló a helyzet, a fürdőkádban vagy a annak a szélén, persze tavasszal mindezt egy tulipán társaságában készült bloggerfotóknak. Nem beszélve azokról, amik különféle konyhai tranzakciók közben történtek, természetesen mosolytól széles orcával elkapva a serpenyőbe visszaesett palacsintatésztát. Vagy azokon a videókon, ahol a nők sokadjára öltöznek át megmutatva, mennyire divatos szerkójuk és végtelenül tucat egyedi ízlésük ahhoz, hogy fel tudjanak ugyanolyan normálisan öltözni, mint bármelyik másik nő a világon, már ha van miből márkás ruhákat vásárolnia magának. Minden pont olyan, mint a mesékben. A brit kutatók nem győznek számolni, mérni, publikálni, lassan az egész világ tökéletesen happy a képek alapján.

A szakemberek nyilván megállapították azt is, hogy melyik bio, százszázalékos virágillatú felmosószernek köszönhető az egy-egy beállított  – még egyszer elnézést kérek, mert butaságokat írtam újfent, javítom – teljesen spontán elkapott létpillanatok előtti, feltüzelt takarítási jókedv. Ahogy azt is, hogyan lehet patyolattisztaságot teremteni három-négy-öt-hat gyerek után folyamatosan, készüljenek bármikor a posztolni szánt képek, az otthon bármely pontján. Mi veszi ki csere, gond nélkül a makacs csokoládé-, narancs-, spagetti- és egyéb ételmaszatot (csakhogy a legkönnyebben kivehetővel kezdjem) a hófehér huzatú kanapéból, díszpárnából, szőnyegből, fotelhuzatból, de még a ma trendi ezüstszürkéből is a fekete vízfestéket, vagy a halvány rózsaszínűből a zölden elkent taknyot, egyetlen egy flakonnyi ecet és szódabikarbóna perfekt keverékével, mert ugye a trendi háziasszony nem használ szintetikus szereket. A hastag-ekből és képaláírásokból persze ez is kiderül.

Tehát a szorgos brit doktor, professzor, habiloknak köszönhetünk mindent. Na, de még kiknek? Természetesen az újságíróknak, influenszereknek és egyéb sztároknak, ne meg önmagunknak, akik nem átallnak mindehhez édes jópofát vágni, lájkolni a sokszor egyáltalán nem életszagú fotókat, mi több beállni a sorba és hasonlóakat gyártani. Azok sorába, akiknél tökéletes a rend, a tisztaság. Az utóbbi időben. Legalábbis a fotóik hátterében.

Az otthon értünk, vagy mi az otthonért? 

Az egyik nagymamám otthonában mindig fertőtlenítő szag áradt, a lakása bármely részén tálalhatta volna a vacsorát. Meg merem kockáztatni, ha a mosogatórongyra tette volna a szendvicsemet, akkor sem lett volna bajom. Ott aztán nem találtak volna semmilyen ártó élősködött a kutatók. Édes nagyim, pár nappal a halála előtt, is még mutatta, hogy bizonyos piszkot fel kellene szedni a szőnyegről. És mi felszedtük neki, de nem jól, ő hitte, ha nem ő takarít, az úgysem jó. Nála mindig minden katonás rendben állt, ott aztán tényleg bármikor lehetett volna fotózni. Ugyan a műanyag virágok, csipkék és porcelánok keveseknek jött volna be, de manapság már a dédik is instázni kezdenek, a fene tudja, lehet, hogy lenne jó pár követője a nagyimnak.

A másik nagymamám is takarított, de sosem csinált abból ügyet, hogy az ezerféle dolog, amit csinált, az éppen mennyire szült kupit a lakásban vagy sem. Tornyokban álltak a Nők Lapják, a Szabadföldek, a Népszabadságok és a különféle festő-, és szobrászművészek életrajzi könyvei. Jó vaskosak. Na meg, a hanglemezek. Főleg az operettek, filmzenék. Nem véletlenül tudom kívülről a Csárdáskirálynő betétdalait. Igazán élt.

Az én rend és tisztaság fogalmamat, ők éppen úgy alakították, mint az édesanyám, a volt férjem, a gyermekem, és én magam, ahogy korosodtam. Fiatal házasként egyáltalán nem zavart a kupi. Tanultunk, főiskolára, egyetemre jártunk, mellette dolgoztunk és a szabadidőnkben éltük az életünket. De amióta anyuka vagyok azóta a tisztaság-, és rendmániám nem ismernek a határokat. Ha bárki megkérdezi a fiamat, hogy az anyukája mit csinál azon kívül, hogy elmondja újságíró vagyok, sokat olvasok, főzök és takarítok, egészen biztosan kiegészíti azzal, hogy folyton takarítok.

Amikor a kisfiamat hazavihettük egy hónap inkubátor után a kórházból, akkor mindent, de mindent lefertőtlenítettem, és a fertőtlenítést sokáig nem hagytam abba, amikor kúszni-mászni kezdett akkor naponta porszívóztam és mostam fel, a szőnyegeket el is távolítottam, hogy könnyebb dolgom legyen, később, amikor a földön szeretett játszani, alápakoltam a minél vastagabb darabokat, nehogy felfázzon, ki is készültem az állandó porszívozásuktól. Most, hogy már tízéves, akár a kezébe is adom a gépet, a gyereketető szerint ennyi idősen már takaríthatja a maga szobáját. És ha abban nincs rend, az az ő baja….csak, ha már nagyon nem bírom, akkor pakolok el nála. Nos…. lakás többi részében…igen, őrületbe kergetem a királyfit a rendmániámmal.

Változó lakberendezési trendek

Ha megnézünk egy tizenöt évvel ezelőtti lakberendezési magazint, itt-ott találunk egy hanyagul otthagyott pokrócot a kanapé karfáján, vagy egy fűzött kosárba ejtve a fotel mellett, esetleg lazán heverve a szőnyegen. A könyvek meg a nappaliban a dohányzó asztalon, a hálóban az éjjeli szekrénykén vagy az ágy végében, egy székre tornyosulva várakoztak az igen intellektuel lakókra, akik sosem olvasták ki azokat. Ha mégis megmozdították, legfeljebb csak azért, hogy letöröljék róluk a port. Az akkori lakberendezésben elengedhetetlen volt a gazdagon felszerelt konyha látványa, az ínycsiklandó vacsorához vagy kontinentális reggelihez megterített ebédlőasztallal egyetemben. És egészen biztos, hogy a fekete illatát is szinte érezhettük, mert pont a fotózásra főtt le egy adag az akkori hiper-szuper gépben. Manapság viszont, semmit nem lehet látni a magazinokban, csak a minimálisra lecsupaszított tereket, bútorokat, a lélegzetet visszatartó rendet. Olyan otthonokat, ahol feltehetően nem is élnek.

De persze, ez a való életben ritkán állja meg a helyét, ott eléggé nehezen, ahol gyerekek vannak. Nem lehetetlen, de mint életét élő ember, anya, háziasszony pontosan tudom, hogy ehhez az kell, hogy a ház lakói, legfőképpen a nő, az anyuka megállás nélkül pakoljon a családja után, és mindennek meg legyen a maga helye, és legyen elég tér. Hiszen ahhoz, hogy ne legyen elöl a porszívó, a vasalódeszka, még egy ruhaszárító se tele ruhával folyton, ahhoz minimum kell lennie egy mosókonyhának, több gardrób szekrénynek, de még inkább minden személynek egy-egy külön gardrób szobájának, ahol a személyes holmijai – iratok, fotók, kütyük, sportfelszerelések, bőröndök, emléktárgyak – és a négy évszak váltás ruhái, kiegészítői – cipők, táskák, övek, ékszerek – elférnek. Egy akkora és olyan konyha, ahol még a tojásszeletelőnek, a borospoharaknak, a pirítónak is van olyan helye, ahová azok egy mozdulattal elpakolhatóak. Nem beszélve a mosatlan edényekről főzés közben, vagy étkezés után, hogy a ház asszonyának ne kelljen, még teli hassal azonnal mosogatáshoz látnia a rend kedvéért, főleg ne egy fotóért. Különben nincs patikarend a konyhában. Ugyanez vonatkozik a tágasabb hálóterekre is, gondoljunk csak az ágyneműre. Mennyi olyan otthon van, ahol nincs helye annak a mindennapos elpakolására, és jobb híján csak le van takarva az éjszaka hálóhely?

Szigeteket fotózunk

A legtöbb ember nem lakik akkora térben, ahol minden holmija eldugna elférne, de a feelingre, hogy legalább olyan szép helyen lakik, mint a közösségi oldal „sztárjai” úgy érzi mímelni kell a tökéletes sweet home érzést. Így a fotózások alkalmával hirtelen látszólagos rendet vágnak egy adott területen, így képezve szigetet a fotózásra. Eltűnnek a száradó ruhák, az elöl maradt vizes poharak, a szétszórt gyerekjátékok, amik hirtelen szín szerint válogatva kerülnek fel a polcokra vagy tűnnek el a megfelelő, márkás dobozokba. Kikerülnek az előszobai képekből a papucsok, a fogasokról a kabátok és táskák, a nappaliban az asztalon hagyott mobiltöltők és távirányítók, a konyhában az elmosogatott edények a csöpögtetőből, a fürdőszobában a fogkefék és hajfésűk, na meg a női borotvák is.

Ugyanakkor hirtelen előkerülnek az évadnak megfelelő, trendi vágott vagy cserepes növények, a berendezéshez színben passzoló, soha meg nem gyújtott tömbgyertyák, könyvek, amiket sosem olvasnak, legfeljebb lapoznak és csak a tudatos látogatónak trollkodónak tűnik fel, hogy féléve mindig ugyanaz a könyv szerepel a képeken, azaz nem több egy kelléknél. Ugyanígy találhatunk plüssöket, asztali díszeket, sosem viselt trendi ruhákat, cipőket, öveket és csattokat.

És ne higgyük azt, hogy az influencerek nem így tesznek, de! Igenis hajat igazítanak, sminket javítanak, megkomponálják a környezetet, kiteszik, megfogják, látszólag használják a promotálandó terméket, vagy hastag-elik a reklámozandó szolgáltatást, majd a lehető leglazább pózba vágják magukat, ami csak a képen láthatóan sikkes, valójában alig várják, hogy a kihúzott hátukat visszagördíthessék a tökéletes fotó elkészülte után, abba a pózba, amiben amúgy jólesően tartják magukat, amikor nem a nagyközönség előtt állnak, ülnek, fekszenek, tesznek vagy vesznek éppen.

Igaz, ennek tudatában is szeretjük nézni a különféle fotókat, vannak, amelyek tényleg jólesnek a szemnek, felkeltik az érdeklődést, melegséget csalnak a szívbe, mosolyt a szájra…..ugyanakkor vannak olyanok is, és ez az egyre gyakoribb, amikor szívből, hasunkat kell fogni a röhögéstől egy-egy kép láttánk, de leginkább azon, hogy hányan kajálják be mindazt, ami nem más csak egy jól megcsinált szerkesztett kép.

Fotó: Starlet Photo
Design: Magony Design Belsőépítészeti Studio 

Szerző: Polgár Ágnes

Ha tetszett az írás, kérjük lájkold. Amennyiben nem tetszett, azt is nyugodtan fejezd ki, ahogyan megosztani is ér! Köszönjük a véleményedet!