A tökéletes randevú nyomában

Az elcsépelt, igyunk meg egy kávét, sétáljunk egyet a város legszebb parkjában, találkozunk a pláza előtt, vagy a meki bejáratánál helyett, ezúttal teljesen másban volt részem.

Házhoz jött értem. Sárga taxival, ami pillanatok alatt szelte át velünk a várost, magunk mögött  hagyva a péntek esti dugót. Nemhiába, a taxi mehet a buszsávban. Izgatottan vártam, találgattam magamban, vajon hová megyünk? Már eddig is más volt ez az első randevú, mint az összes többi eddigi életemben, pedig fiatal koromban volt pár kreatívban részem. Amikor a Margitszigetre behajtottunk be már szörnyen kíváncsi voltam. Gondoltam a vadaskertre, valamelyik szórakozóhelyre, arra is, talán bingóhintót bérlünk. De egyik sem nyert.

A Szabadtéri színpad bejárata előtt álltunk meg. Annyira izgatott voltam, hogy észre sem vettem, hogy nem is fizetett a taxisnak, amikor kiszálltunk. Egy egész kis helyes tömeg tömörült körülöttünk, és igen, végre elárulta, idejöttünk. Valóban. Egy jazz koncertre szólt a jegyünk. A büfében, a rendelésnél  figyelmeztetés nélkül ügyelt az ételallergiámra, és csak egy nagyon alacsony alkohol tartalmú koktélt rendelt nekem, nem akart leitatni, amiért én újabb pontot adtam neki. Ekkor már kapott már pár pontot a meglepetésért.

A koncert önmagában fergeteges volt, az énekesnő hangja, a zenészek játéka fantasztikus hangulatot teremtett, a közönség egyként imádta őket. A kivetítőre az operatőr egy valóságos filmet rögtönzött, a zongorista hangjegyes zoknijával, a szteppelő fellépő pontos követésével, a mögöttünk álló víztorony visszatükröződő képével a pianínón. A koncert végén, a tömeget kikerülve egy hátsó ajtón éppen az együttes előtt léptünk ki a nézőtérről, karnyújtásnyira tőlük. Akár még autogramot is kérhettünk volna.

Ekkor még fiatal volt az este, a Margit-híd felé vettük az irányt, a naplementében sétáltunk. Elhaladtunk a vadaskert mellett – ami még sem maradt el –  az őzikék éppen összebújtak alváshoz készülődve. A Duna vízén megcsillant a rózsaszínben tündöklő lemenő nap fénye, a BUDAPEST feliratnál készített rólam egy fotót. Átsétáltunk a hídon, majd villamosra szálltunk és elmentünk az Oktogonig. Az Andrássy úton haladtunk gyalog tovább, kirakatot néztünk, megcsodáltuk az Opera épületét. Itt ígéretet tett nekem, hogy ide is eljövünk még egyszer. Már nem emlékszem, hányadik pontnál tartottam ekkor, de erre, hogy ő is szereti az operát, mint én, legalább tízet adtam.

Az Operaház mellett egy kis utcán átvágtunk a Bazilika felé és mire észhez tértem már egy pohár bor volt a kezemben, amivel szépen sétálni kezdtünk, a hömpölygő turista tömeggel felvéve a lépések ritmusát. Az Erzsébet téren az Akvárium Klubnál kötöttünk ki, a medence szélére ülve lógattuk a lábunkat a vízbe és egymás szavába vágva beszélgettünk. Csillagos volt az ég felettünk, langyos meleg nyári szél simogatta a bőrünket. Egy percig sem hallgattunk egész este, régen beszélgettem valakivel ilyen jól. Mikor elfogyott a nedűnk és én éhes lettem, egy hamburgereshez invitált a Király utcában, ahol az ételallergiámnak megfelelő bucit és bele illő húst is lehet kapni. Jóízűen falhattam anélkül, hogy rosszul éreztem volna magamat, hiszen ő is így tett. Végre egyszer e-miatt sem kellett feszengenem.

Miután jóllaktunk kerestünk egy latin zenés szórakozóhelyet, ahol szerencsére egyetlen egy lassú számot sem játszottak, nem kellett fejet vakargatni azért, mert első randin valahogy nem akarnék még senkivel sem test szorosan a fülledt kánikulában táncolni. Másfél óra disco után el is fáradtam. A partnerem ezt észrevette és diszkréten felajánlotta, hogy menjünk haza. Házhoz kísért. Órákon át nem tudtam aludni, annyira szép és szórakoztató estében volt részem. Igen, a búcsú előtt talán túl hevesen vágtam igent a második randevúra, de tényleg ilyen tökéletes légyottban már rég volt részem.

Egy hét múlva ugyanígy pénteken találkoztunk újra. Ezúttal egy megállóban, busszal utaztunk, majd villamossal. Tömegközlekedés ide vagy oda, ez egyáltalán nem rontott a randevú ázsióján, mert ezúttal is lebilincselő volt és szórakoztató a párbeszédünk. Egy percig sem unatkoztam. A helyszín ezúttal is meglepetés volt. A Duna egyik hajóállomásán már egyértelmű volt, hogy mi lesz, de hogy az úti célunk a Sziget fesztivál lesz, arról már csak akkor értesültem, amikor a kapitány a hajón bemondta ezt. A Jászai Mari térről egy alig húszperces ringatózással a folyón átkeltünk a Szigetre, ügyesen elkerülve a tömeget, a sorban állást. Épphogy partot ért a lábunk már a kezünkben is volt a buliútlevelünk a frissen lőtt fotónkkal, amibe mi nevetve pecsételtettük a megjárt állomások igazoló tintáját.

Koncertről ki és koncertre be jártuk körbe, a  színes lampionok, égbe vetített fények, hangulatlámpák és stroboszkópok alatt az egész Szigetet. Nyaltunk fagyit, ittunk bort, de megint csak annyit, ami éppencsak megcsípett bennünket, de nem veszítettük el tőle a fejünket. Ültünk fel óriáskerékre, fotóztunk ezúttal a Sziget felirat előtt, csillámtetoválást festetettünk az arcomra, dobozból ettük a forró thai vacsorát. Minden megint lélegzetelállítóan emelkedett volt, bulis és még romantikus is. Megint az összes létező pontszámot megadtam neki.

Úgy gondoltam, mindezt már nem lehet felülmúlni, amikor elérkezett a harmadik találkozás ideje, ezúttal is a sárga taxival jött értem. Most egyenesen a belvárosba vettük az irányt. A város tele volt emberekkel, már vagy három híd le volt zárva, de mi különösebb akadály nélkül értünk át Budáról Pestre a Deák térre, ahonnan egy padról ülve, a minden allergéntől mentes fagylaltot nyalva, néztük a pesti éjszakában forgó óriáskerék mögött a huszadikai tűzijátékot. Ismételten elkerülve a tömeget, amit nem szeretek, de mégis ott lehettem, ahol mindenki más.

Először Jazz koncerten, majd a Szigeten és legvégül a tűzijátékon. Három randevú alatt volt minden amit egy nő csak álmodhat magának volt. Vibrálás, hangulat, romantika, nevetés.

Az egész tökéletes randevúnak csak egyetlenegy szépséghibája volt. Mégpedig az, hogy nem a nekem nagy Ő-vel, de még csak nem is a legalább nagyjából hozzá hasonlító kis ő-vel, s még csak nem is egy férfineművel, hanem egy nővel, konkrétan egy munkatársammal innen a mi kis szerkesztőségünkből éltem át mindezt.  Mert egyedülálló szülőként egyikünk sem akarta a legforróbb, legnyáribb estéket egyedül magányosan otthon ülve elvesztegetni akkor, amikor apás hétvége lévén szabadok voltunk, mint minden páratlan madár.

A kulissza titkok közé betekintve, azért eláruljuk, hogy a helyszínekre szóló jegyeket ajándékként kapta egyikünk vagy másikunk, hogy azt a bizonyos sárga taxit egyikünk volt férje vezette, és a tűzijátékon bizony családostul jelentünk meg. Viszont kihagyhatatlannak éreztük azt, hogy ne írjuk meg, milyen lehetne egy tökéletesen jó randi, amihez igazából nem is kell sok dolog, csak egy kis fantázia. 

Kép: Zoltan Gabor photography