A szerelem egyszerre menny és pokol

Amikor a Nagypapa már évekkel ezelőtt elment, akkor a Nagymama csak belül zuhant össze, kivülről tartotta magát. Mindent tett úgy, mint annakelőtte, csak most Mihály nélkül. A budai házban élet volt továbbra is, a művészet pártolása kortalan.

Nem volt egy tipikus Nagymama alkat, várta ő az unokákat ugyan, de cukrászdában vásárolt krémessel, s ahogy öregedtek a gyerekek már macaronnal. Most ezek a kis mandulás sütik a trendik. Misinek is, a harminchat éves unokájának is a kedvence, a fekete kávé mellé. Igazából nem egy sütis alkat, de a Nagymamát világért sem bántaná meg. A Nagymamát, aki annyira szépen mesél mindig a szerelemről. Mintha a szerelem, csak földöntúli érzés lehetne.

Egy héten egyszer meglátogatja a Nagymamát a testvéreivel.  A húgával, aki már a második gyermekét várja, és a bátyjával, aki éppen most vált el. Két gyerekkel negyvenhét évesen. Csak ő nem tud felmutatni családot, de még egy ágról szakadt barátnőt sem. Egészen idáig.

A Nagymama az utóbbi időben már sokkal fáradékonyabb, a társasági életét jóformán a nullára szorította, két hetente valamelyik gyermeke vagy unokája kíséretében még elmegy egy hangversenyt vagy operát megghallgatni, de amúgy nem mozdul ki. Az egyik ilyet kíséret alkalmával ismerte meg Misi Évit, aki a nagymama mellett ült az Operában, ő az édesapját kísérte a délutáni előadásokra.

Éva és Misi az első két felvonás közötti szünetben, míg sorban álltak az idősek süteményéért, beszédbe elegyedtek. S előadás alatt alig várták az újabb szünetet…innentől kezdve mindig Misi kísérte el a Nagymamát az Operába. A harmadik ilyen előadás után, a Nagymama szekírozására Misi elhívta Évát egy randevúra. Amit sosem bánt meg.

Minél többet beszéltek és találkoztak, annál többször érezte Misi a testében azt a sürgető vágyakozást, hogy újra és újra hallja a lány hangját, lássa az arcát, a mozdulatait, minél többet megtudjon róla. Igen, azok a pillangók egyszer csak ott voltak a gyomrában. Az első érintés még a színházban, amikor felsegítette Évára a kabátot, vagy amikor egymáshoz értek mialatt helyet foglaltak a páholyban. Az első randevú. Az első csók.

Egyszerre volt boldog és szomorú. Hol a szerelembe esés érzése húzta magával fel a mennyországba, hol az ismerkedéssel járó súrlódások taszították le a pokolba. Az az átkozott megfelelési kényszer, ami a lányt jellemezte, őt teljesen kiborította. De közben meg olyan édes volt Éva lénye, hogy nem is akart kikecmeregni a hatása alól. Teljesen elvarázsolta. Folyamatosan érezni akarta őt. Maga mellett tudni a lányt, szinte bekebelezni és birtokolni.

A randevúkból járás lett, a járásból szakítás. Túl sok volt az állandó félreértés, és vita. A semmin. Vagy mindenen. Tulajdonképpen nem is mert szeretni. Be kellett látnia, nem neki való a párkapcsolat. A laborban akart maradni. Kutatni. Rájönni arra, hogy miért nem mindenkinél hatás a kolineszteráz-gátló szer, amelyek növeli az acetil-kolin mennyiségét a szervezetben. Ez az anyag egy agyi hírvivő molekula. A demencia ellen kell. A gyógyszer lassítja a leépülést. De nem a Nagymamánál. Aki, már csak egy dologra akar emlékezni: A szerelemre.

Kép: Unsplash