A könyvek és az a titkos élet, ami olvasáskor ránk vár

Amikor a kezünkbe veszünk egy számunkra igazán jó könyvet, akkor a külvilág tőlünk kívülre esik. Olyankor nincsen más világ, csak az, ami odabent van az irodalomban. Akár eggyé is válhatunk a szereplőkkel, vagy fordítva az, ami velük történik, azt kivetíthetjük a saját életünkre. Kételyt ébreszthetnek fel bennünk az olvasottak, kérdéseket tehetünk fel magunknak magunkról, másokról, válaszokat fogalmazhatunk meg, eligazítást nyerhetünk. Egy saját titkos életünk lesz miközben olvasunk. Három könyv, három titkos életet hozhat – bízom benne nem csak nekem, az olvasónak is.

Mindhárom könyvet ajándékba kaptam. Mondhatnánk, nem a saját választásaim, de ez így nem igaz. Mindegyikük egy-egy titkos kívánság része volt. Egy vietnami, egy katalán és egy német író regényéről van szó. Már ha csak az írók nemzetiségét nézzük, igazán színes palettáról beszélhetünk. Az elsőben egy tízéves kisfiú, a másodikban egy Alzheimer-kórral küzdő egyetemi professzor, a harmadikban a fák, igen a zöldellő fák kapnak főszerepet. Mindhárom könyv a maga nevében lebilincselő, és olyan világba vezet be, ami nem mindennapi. Szerintem, az olvasó életében sem, hiszen nem csak kilométereket utazhatunk, hanem évszázadokon is átrepülhetünk általuk. Beléphetünk egy titkos életbe, ami csak a miénk, míg ezeknek a könyveknek átadjuk magunkat.

Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot 

Ennek a könyvnek már a borítója is szemet gyönyörködtető. Fókuszban a jázmin virággal, és az élénk színekkel. Olvasásra hív. Ahogyan a címe is. Vajon mit akarhat megmutatni ez a könyv azzal, hogy csukott szemmel nyissunk ablakot? Megtudjuk. És az ember nem csalódik. Már az első bekezdésnél kizáródik az olvasóval a külvilág. Ha gyerek, azért, mert az édesanyjára gondol, ha anya, akkor azért, mert a gyermekére. Egy tízéves kisfiú mesél. Az első bekezdésben arról szól, képzeljük el milyen volt az édesanyánk hasában lenni. Hát nem lélegzetelállító kezdés?

Az olvasó gondolkozott azon, hogy milyen volt az édesanyja hasában lenni? Bevallom, eddig én ezen nem gondolkoztam. Felnőttként semmikképpen sem, gyerekként biztosan. Az én fiam tizenegy évesen még mindig emlegeti, milyen volt a hasamban lennie. Nem tudom, emlékezhet-e. Vagy csak elképzeli. De mindenképpen érdekes, hogy a könyv szereplője tízéves és ugyanerről beszél, amiről a fiam. Az is szóba kerül, mennyiszer kellett a bábának a popsijára vernie a születésekor, mire felsírt. Mennyi minden érdekelhet egy tízévest!

A történet a különböző titkokról is szólnak. Olyan titkokról, amilyet csak a családtagok tudhatnak egymásról. Olyanról, amit csak egy jó barát tudhat rólunk, vagy mi tudhatunk róla. Vagy olyan titokról, ami a pedagógus és az egyik diákja között lehet. Egy nagybácsinak kinevezett jó szomszéddal lehet. Vagy egy olyan emberrel lévő közös titkunk, akinek ez a titok a mindennapjait teheti emberibbé, élhetőbbé, egy olyan embernek, aki a háborúban minden végtagját elvesztette. Mert a tízéves kisfiú nem fél a nyomoréktól, meglátogatja. A kíváncsisága nagyobb, mint a félelme.

Egyszerűen és szépen van megírva a tízéves kisfiú mindennapjai. Egy tízéves kisfiú gondolataival. A családról, a barátságról, az irigységről, arról, ha valaki nem szimpatikus, a szerelemről, az életről, a halálról. Könnyen olvasható, befogadható, pedig nagyon mélyre visz. Nem véletlenül lett Pán Péter díjas. Ajánlom a szülőknek, hogy emlékezzenek milyen gyereknek lenni, és kamaszoknak, hogy tudják minden gyereket ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak. Még tőlünk messze is, ott ahol rizsföldeken dolgoznak az emberek. És ahol egy tanárnőnek két pár magas sarkú cipője van. Egy kék és egy piros. És ahol azok a nagyon illatos jázminok elvezetnek bennünket akár csukott szemmel is. Hová? A könyvből kiderül.

Történetesen egy estébe nyúló délután alatt ki lehet olvasni. Vagy egy hétvégén. Érdemes. Nguyễn Ngọc Thuần festőművész végzettségű, író könyvét a publikálása óta a hazájában húsz alkalommal adták ki újra. Angolul, svédül és thai nyelven is megjelent. És szerencsénkre magyarul is. 

Jauma Cabré: Én vétkem

Az én vétkem című könyv megdolgoztatja az olvasót. A regények regénye nagyon nem adja könnyen magát. Nem csak azért, mert a nagyalakú könyv 679 oldalon át tart. Letehetetlenül. Szinte letehetetlenül. Mert olykor kötelező félretenni, és elgondolkodni az olvasottakon. Én legalábbis így tettem. Nem azért, mert nem tetszett. Hanem, hogy minden a helyére kerüljön. A főszereplő Adrià Ardèvol olykor széteső gondolatait nehéz követni. Ez az Alzheimer-kór gonoszsága.

Erről szól a könyv. Adrià Ardèvol saját életére való visszatekintéséről. Szaggatottan. Időben ugrálva. Az Alzheimer-kórral küzdve. Visszaemlékezve a gyerekkorára, a szülei életére, az ő találkozásukra, házasságukra, az otthonukra, Kis Lolára Adrià anyjának bizalmasára, egyben Adrià dadájára, Adrià barátjára Bernatra, Adrià szerelmére Sara-ra. A Feketes Sasra a rettenthetetlen araphao törzsfőnökre és Carson Seriffre Rocklandből – Adrià gyerekkori játékfiguráira, akiknek mindig van véleményük arról, amit Adrià tesz, amiAdrià-val történik, arról, ami érinti őt. És nem utolsó sorba, egy központi tárgyról, a Storioni hegedűről szól. Arról, hogyan fonódik össze a hegedű története Adrià életének alakulásával.

A Vial – a hegedű, Sorioni hegedűkészítő mester első munkája a 18. században készült. Adrià Ardèvol 1946-ban született, és az Én Vétkem nagyobb része a 20. része második felében játszódik, amikor történetünk főhőse már a hatvanadik életévét tapossa. Mégis a regények regénye több mint 700 évet ölel fel. Adrià Ardèvol visszaemlékezése a késő középkori kolostorok világától a náci koncentrációs táborokon, a huszadik századi Kongóig visz, miközben együtt utazunk ​Adriàval például a németországi Tübingenbe, ahol diplomázott.

Az én vétkemben visszatérő motívum a gonoszság. Főszerepet kap. Beférkőzve Adrià gondolataiba, hogy mindaz a tragédia, ami a szeretteivel és vele történt, az tulajdonképpen az ő vétke. A gonoszság megfoghatatlansága, időtlenségének ábrázolása nem akármilyen Jaume Cabré katalán író tollából. Kellett hozzá idő és tér nekem, na meg némi magyarázat, hogy megértsem, az időben való ugrálása, a nem stimmelő évszámok, olykor a gonosz időtlenségét ábrázolja. Mert például a 14. századi, véreskezű inkvizítor atya tulajdonképp nem más, mint a hétszáz évvel később született náci tiszt Rudolf Höss, SS-Obersturmbannführer.

Amikor az olvasó ennek a briliáns történetnek a végére ér, úgy érzi, nem lehet vége. Letehetetlen. „Néha újra is kell olvasnom a könyveket, de csak azt, ami érdemes az újraolvasás privilégiumára.” – írja Jaume Cabré az 503-ik oldalon. Ez a könyv pont ilyen. Tudom, egyszer megint elolvasom. Mert nem tudom felfogni ép ésszel, hogyan lehet egy ilyen tökéletes regényt megírni. Ha szívesen olvas hosszú és szerteágazó történeteket, akkor ne hagyja ki!

Peter Wohlleben: A fák titkos élete

Még egy könyv, aminek már a címe is izgalmas. Mert kinek ne keltené fel a figyelmét egy olyan felvetés, hogy a fáknak titkos életük lenne? Mert életük a fáknak is van, ez egyértelmű. Na, de titkos? Titkos, mert még sosem gondoltunk bele ilyen mélyen, egészen a gyökerekig, le egészen a fák gyökérhálózatának széles világáig, hogy mi folyhatott odalent a föld alatt? És mi lehet olyan magasan, ahová már nem látunk fel, még ha helikopterről is nézünk le, akkor is nehéz megállapítani mi lehet egy-egy égig érő fa koronáján?

Micsoda élet van a fák gyökereiben, a törzseikben, az ágaikban, a koronáikban, milyen kiterjedt összefüggés van a fák, a cserjék, bokrok, a gombák, az élősködök, a madarak, az erdei állatok életében, ez mind kiderül Peter Wohlleben erdőgazdálkodó könyvében.

Mindez izgalmas, de ettől függetlenül sejthetjük, hogy nem egy óra alatt kiolvasható bestsellerről van szó. De pont ez a lényeg. Az esszenciája az a rengeteg információ, amit tartalmaz. Némelyik józan paraszti ésszel ismerhető, vannak ámulatba ejtők, és szinte hihetetlennek is,olyan, amire nem is gondolnánk, persze van bőven feltételezés is, szubjektív vélemény. De miért ne hinnénk el Peter Wohlleben írónak, aki úgy hozza közelebb hozzánk, emberekhez a fákat, hogy sokszor párhuzamot von velünk. Vagy más élőlényekkel.

A könyvből kiderül mitől titkos a fák élete, de az is miért jó, ha egy fa alá parkolunk az autóval, ahogyan az is, miért nem jó. Hogy a harkály nem csak halálos sebet ejt a fákon, hanem, hogy egy fekete harkálynak például nem is elég egy odú. Egyikben költ, a másikban alszik, a továbbiak pedig a környezetváltozást szolgálják számára. Hogy a barrique bor aromáját javítják azok a gombaátló anyagok, amelyek átitatják, és erőteljesen lassítják a tölgyfák korhadási folyamatát. Így teljesen más megírni egy öblös pohárnyi vöröset.

A tölgyeket, rendkívül kemény fából faragták – olvashatjuk. Humor is van kellőképpen ebben a lenyűgöző írásban. Az erdőgazdász igyekszik nem használni szakzsargonokat, ha igen, megmagyarázza azokat. (Vagy megteszi a magyar szakmai felelős) Ritkán tankönyvszerű, akkor picit száraz, de nem a mondanivaló, inkább a túlegyszerűsített leírás. Ezeken át kell lendülni. De megéri. Mert olvasása után a fákról, az erdőkről és a természetről másképpen gondolkodunk. Jó lenne, ha nem csak addig míg a hatása alatt vagyunk. Ajánlom.

Szerző és kép: Polgár Ágnes