A konfliktus is a családi élet része

Bízom benne a legtöbben egyetértünk azzal, hogy a szülők ne veszekedjenek a gyermekeik előtt. Ugyanakkor abban már nem vagyok biztos, hogy vitának se lenne helye az utódok előtt. Mert akkor, hogyan tanulja meg a gyerek a konfliktust kezelni, ha nem látja, hogy mi szülők bizony tesszük?

Nem feltétlenül tesz rosszat egy gyereknek, ha olykor látja, a szülei nem értenek mindig mindenben egyet, mert másként vélekednek, esetleg vitáznak azért, hogy közelítsék az érdekeiket. Nem veszekednek, nem eltiporja az egyik szülő a másikat az akaratával, de a másik sem söpri a szőnyeg alá a véleményét, hanem inkább közelítik az érveiket. Vagyis a gyakorlatban látják a megoldást.

Miközben a nézeteltéréseiket úgy minimalizálják, hogy véletlenül se keltsenek a gyermekben félelmet vagy bizonytalanságot.

Legyünk bármilyen optimisták és kedélyesek, apró szóváltások minden családban elkerülhetetlenül előfordulnak. Ám, ha ezek az összezördülések már keményebb hangvételű szócsatába mennek át, és ez egyre gyakoribbá válik, akkor tudatosan kell(ene) a legközelebbi konfliktushelyzetben lecsillapítani magunkat.

De hogyan vitázzunk szépen?

Először is vegyünk egy mély levegőt. Ha a gyerek lenne körülöttünk, nyugtassuk meg, hogy nincs semmi baj, csak másként gondoljuk mi szülők a dolgokat és éppen próbáljuk közösen megtalálni a lehető legjobb megoldást valamiben. Ha elég nagyok a gyerekek vagy őket is érinti az adott vita tárgya akár be is vonhatjuk őket a beszélgetésbe. Persze csak akkor, ha ura vagyunk a helyzetnek. Ilyenkor figyelnünk kell arra, hogy nem szabad arra késztetni a gyereket, hogy választani akarjon valamelyik szülő között, továbbá, hogy ne a gyerekre nehezedjen a döntés súlya.

A legfontosabb éppen ezért az, hogy vigyázzunk a szavainkra. Arra mit és hogyan ejtünk ki a szánkon. Bizonyára ismerjük azokat a kifejezéseket, amelyek a másikat megnyugtatják, ahogy azt is, amivel ellenkezőleg, felhergeljük őt.

Nyugtató kifejezések: mi lenne, ha; talán, esetleg, miért is ne, úgy érzem, szerintem, megpróbálhatjuk, nem szeretném, de szerinted az jó lenne; kíváncsi lettem.

Ingerlő kifejezések: de, igen; soha, hülyeség, ne gyere ezzel, felesleges, nem kellene, muszáj, nem teszem, ne tedd, előre megmondtam.

Beszéljünk szelíden és lassan. De ne azért, hogy a másikat manipuláljuk a kényszeredetten halk szavainkkal, amitől a másik egyre ingerültebb lesz, hanem igyekezzünk azért kedvesen szólni, hogy a másikat megnyugtassuk, és a jelenlévő gyerek se ijedjen meg. A legjobb, ha kerüljük az, igen vagy nem szavakkal megválaszolható, eldöntendő kérdéseket, hanem helyette lehetőséget adunk a másiknak kifejteni az óhaját, elképzelését, vágyát. Sose bánjunk egymással leereszkedően vagy lekezelően, mert azzal csak megbántjuk a másikat, és nem oldjuk meg az adott vita tárgyát! Fogalmazzunk tisztán és egyszerűen!

Igyekezzünk jó hallgatók is lenni, elfogadni egymás látásmódjának és véleményének az érvényességét. Mind e közben ne felejtsünk a társunk szemébe nézni, és még ha számunkra teljesen érthetetlen indokokat hoz fel, akkor is biztosítani őt és önmagunkat arról, hogy a cél nem más, mint a kölcsönös megoldás megtalálása.

Amennyiben felhúznánk magunkat a hallottakon és nem tudnánk rá elfogadhatóan reagálni, akkor inkább ne tegyük, ne válaszoljunk. Kérjünk időt a másiktól arra, hogy megnyugodva tudjuk átgondolni a másik fél szempontját, érdekeit, meglátását.

Ha a probléma amit meg kellene oldani, már többedszerre kerül elő, akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi a viszály forrása, és mi a fontos az egyéni vagy a közös cél elérése?

Ne feledjük, viszályainkat és haragjainkat a saját személyes „kívánságaink, vágyaink, érdekeink” táplálják.

Nem a konfliktusmentesség az elérendő, hanem a felmerülőproblémák helyes kezelésének a megtanulása, arra, hogy ne megtoroljuk, hanem orvosoljuk a problémákat. A gyermekeinknek meg kell tanítanunk, hogy minden emberi kapcsolatban, így a házasságokban is sok olyan dolog van, amin nem érdemes vitatkozni. És ezt úgy tudjuk a legjobban átadni, ha azt látja a gyermekünk, hogy mi felnőttek a kis dolgokon nem akadunk fenn.

Ha nem tudjuk akkor és ott indulatmentesen megoldani a problémát, akkor mondjuk ezt ki, hogy ez most nem megy, és időt adunk egymásnak. Fontos, hogy a gyerek ne lásson haragot a szülök közt. Fontos, hogy még ilyenkor is öleljük meg legalább egymást, és biztassuk a másikat a szeretetünkről.

Ha sikerül dűlőre jutni, akkor örüljünk közösen ennek. Ha menet közben megbántottuk volna egymást kérjünk bocsánatot és legyünk megbocsátóak, és mindannyian tegyük túl magunkat minél hamarabb a történteken!

Kép: Unsplash