Családommá lettél, érzem a bőrömön

Előnyét és hátrányát a család intézményének mindenki ismeri. Tagjait nem válaszhatjuk. Adottak. Egy életen át. Nincs mit tenni, a hozott anyagból kell dolgoznunk. Nehezebb a helyzet a partnerünk családjával. Kapcsolatainkra súlyosan rányomhatja a bélyegét a másik famíliája. Panaszkodni ér?

Panaszkodni ér vagy sem, a barát(nő)i találkozások gyakran fordulnak zokszóra a családot illetően. Ahogy a munkahelyen is gyakran téma egy-egy hétvége után, mi volt odahaza. Legyen az a saját vérünk, vagy a párunkkal járó família. Csakhogy a magunk oldalának a megnyilvánulásait jobban toleráljuk, mint a másikét. Vagy nem. Legfeljebb hamarabb elviseljük a saját családunk heppjeit, hiszen mégiscsak egy tőről fakadunk. Valahogy túl kell élni az időnkénti találkozásokat. Már ha azok nem mindennaposok.

Egy fedél alatt

Na, nem mindenki olyan szerencsés, hogy csak akkor látja a családját, amikor az mindenkinek jólesik, mert vagy együtt laknak, vagy túl közel egymáshoz a generációk, a családtagok. Amikor egy fiatal pár nem külön bútorozik össze, hanem egyikük szüleinél kezdik a közös életet, bizony jó pár ütközési felületnek vannak kitéve. Nem csak ők. A szülők éppúgy, mint a gyerekek. Mindkét generáció. Lehetnek akár nagyon szimpatikusak egymásnak, a különbségek már a korosztály különbségből is adódhatnak. Mint minden kapcsolatban, itt is az őszinteség és a szabályok azok, amik segíthetnének. Már ha le lehet ülni beszélgetni a másik féllel. Mert van, hogy egyszerűen nem lehet.

A kilenc éve együttélő egygyermekes pár életében a nagyszülők meghatározók. – Nem tudom, hogy a mi esetünk érdekes vagy sem – kezdi Anti a történetüket – én költöztem a barátnőmékhez, mert ez volt az ésszerű. A barátnőm szülei egy óriási házat húztak fel, mondván az egyszem lányuknak mindent megadnak. Kétgenerációs, külön bejáratú, külön-külön kertkapcsolatos házról van szó. Ha akarnánk találkoznunk sem kellene. De találkozunk, túl gyakran, és a baj ebből adódik.
A fiatal pár elmeséli, hogy ők döntöttek úgy, hogy nem házasodnak össze. Mert ők papír nélkül is egész életre döntöttek egymás mellett. – A szüleim azzal álltak elő, hogy kössünk házassági szerződést, amiben persze szerepeljen az is, hogy az ő házuk, a haláluk esetén, nem képezi Antival a közös vagyonunkat. Én ezen teljesen kiborultam. Ők ezt a házat azért húzták fel, hogy a közelükben legyek, mindent megadjanak nekem és a jövendőbeli unokáiknak, értem én, hogy ők engem féltenek, de így olyan, mintha azt jósolták volna meg, hogy a házasságunk zátonyra fut – vázolja a családi helyzetüket Bea. A lány szüleinek az volt az elképzelésük, hogy Bea majd egy igazán életrevaló fiúval találkozik. – Beus szülei sokáig nagyon kedveltek engem, de ma már ott tartunk, hogy lehetek bármilyen dolgos a ház körül, tolhatok haza bármennyi pénzt, vihetem a lányukat és az unokájukat bárhová nyaralni, én akkor is egy semmirekellő vagyok, mert nem tudtam még egy különálló otthont sem megadni a lányuknak – összegez Antal. Bea hozzáfűzi: – Sajnos hetente többször fordul elő, hogy valami nem tetszik a szüleimnek, amit nem is tartanak magukban. Túl sok a szelektív szemetünk és az ő szemetüknek nem jut hely, Anti már nem péntek este, munka után, azonnal tolja le a füvet, hanem csak szombat reggel, de az is kifogásolható a szemükben, hogy olyan falra akarunk polcot fúrni, amire szerintük nem kellene. Ugyanakkor imádják az unokájukat, és szívesen vigyáznak rá, hogy mi akár kettesben legyünk. Az apukám kérdés nélkül Antinak is vásárol sört hétvégére, vagy anyukám nekünk is megfőz – teszi hozzá Bea. A fiatalok elmondják, hogy többször megkérdezték a szülőket, mi hogyan legyen, esetleg költözzenek-e el, de erről a lány szülei hallani sem akarnak.

Sógorók és sógornők

A férj panaszkodik a felesége testvérére, nem is érti, hogy lehet a sógornője merőben más a nejénél. De nincs mit tenni, a gyerekek miatt jó összejárni, az unokatestvérek kedvelik egymást. De megállni szó nélkül, ha olyat hoznak haza a srácok, amik nem a saját nevelési elképzelésünkkel egyezik, bizony minden találkozó után óhatatlan feszültséget kelt férj és feleség között. – A legszívesebben a feleségemnek azt mondanám, hogy a nővére nem normális, de persze nem tehetem. A testvérféltékenységnek nincs helye már ennyi idősen. Márpedig a nővére féltékeny a húgára, ránk. Elvált, egyedül neveli a gyerekeit és ízekre szedi a nejemet, mondván, hogy ő jót akar. De igazából nekem sározza, hátha a nővére is elvált lesz. Borzasztó – fogalmaz Péter, aki már 17 éve hallgatja a sógornőjét. Hozzáteszi: – Pontosan tudom, hogy miért csinálja, és rólam ez lepereg, ismerem a feleségemet, nem olyan, mint ahogy a nővére beállítja, de nem is ez a baj, a pesszimizmusától a feleségem újra és újra meginog, és elkezd hibát keresni a házasságunkban. Amiben van hiba, mint minden kapcsolatban, de nem olyan súlyosak, ahogy a bogarat a sógornőm a fülébe teszi. De, ami ennél rosszabb, egy-egy összejövetel után a gyerekeink is kicsit kifordulnak magukból, mert az unokatestvéreik szürkébbnek és rosszabbnak látják a világot, mint ahogy mi nézzük.

Meghívás nélkül

Gizinek már felnőtt gyerekei vannak. Míg ő Budán él, a gyerekei az agglomerációban. És a gondok ebből adódnak. Kérdés nélkül beállítanak, mondván arra volt dolguk. – Mondhatnánk mögötte a túlzott vigyázás húzódik meg, de nem erről van szó. Olyan az otthonom, mint egy bázis. Most a melegben a lányom után a menyem is elkezdte, hogy lezuhanyozik nálam, vagy csak felfrissíti magát. Iskola időben az unokáim folyamatosan jönnek a különórák előtt. Szívesen főzök nekik egy-egyszer külön, de most már ideszoktak, amivel az a probléma, hogy nekem kell bevásárolnom, megfőznöm, utána elmosogatnom és még programot sem tudok szervezni akkor, amikor nekik külön órái vannak. Vérszemet kaptak – panaszolja Gizi. Szereti a kamasz unokáit, úgy fogalmaz, hogy a fiatalságuk lendületet ad neki, ugyanakkor így kvázi olyan, mintha újraélné az anyaságot. – Ez az utóbbi időben harapózott így el, hogy gimnazisták lettek, és már ide Budára járnak suliba. Nincs idő arra, hogy hazamenjenek enni, leereszteni az iskola és az edzés között, így kézenfekvő hozzám jönnek. Előtte és utána is. Van, hogy estébe nyúlóan várják meg a szülőket, hogy értük jöjjenek, és ez nekem sok már – kifogásol Gizi, aki nem szól, mert megérti a gyerekeit is. – Sokkal nehezebb most a világ, mint amikor én voltam szülő, nekem nem volt szükségem ilyen segítségre. Ezért nem szólok – teszi hozzá.

Kép: Pixabay

Szerző: Polgár Ágnes

Ha tetszett az írásunk, kérjük lájkold. Amennyiben nem tetszett, azt is nyugodtan fejezd ki, ahogyan megosztani is ér! Köszönjük a véleményedet!