Egy teszt, két teszt…..pozitív? Negatív?

A babaváró levelezőlistán, már mindenkinek volt gyereke, csak neki nem. Jóformán a vetéléseinek számát tarthatták nyilván a fórumozók, akik nem tudtak mást tenni, mint gőzerővel drukkolni a gyermekáldásért. Azok a barátnői is, akik éppen egymás közt adták kölcsön a tejszívót, abban a reményben, hogy legközelebb nála landolhat a készülék.

Nem landolt, mert a koraszülött baba anyukája nem bírta elviselni fájó mellén az elektromos készüléket, olyan erővel pumpálta belőle a tejet, hogy azt hitte menten leszakadnak a görögdinnye nagyságú labdák a mellkasán. Három évvel később, hogy az a bizonyos készülék gazdát cserélt. Az Avent. Valószínűleg nincs olyan frissen szült anyuka, aki ne ismerné ezt a márkát.

A várva várt gyermekáldás a házasságtól számítva, nyolc évvel később érkezett meg, addig viszont számtalan terhességi tesztet vásárolt magának. Hol mutattak negatívat, hol pozitívat és hol újra negatívat.

Azzal vigasztalta magát, és nyomta magába a reményt hosszú éveken át, hogy annyi, de annyi nőnek nem sikerül elsőre megtermékenyülnie. És rajta kívül, megszámlálhatatlan nőnek van vetélése is. Egy, kettő …. négy…. sok. Magzat nélkül növekedő petezsákja. Vagy hyperemesis gravidaruma, közismertebben, terhességi vészes hányása, és akkor Kate Middleton még sehol sem volt a köztudatban.

Minden vetélés előtt, a boldogan konstatált pozitív teszteket újabb és újabbak követték, amik már nem boldogságból, hanem rettegésből kellettek. Akár naponta többször is, két orvosi vizsgálat között, még akkor is, amikor már egyértelmű volt, hogy megint elvesztette a magzatot.

A terhességi teszt gyártók egészen biztosan belőle élnek – gondolta nem egyszer, százszor. A barátnőitől úgy kapta ajándékba a próbacsíkokat, mint mások a csokoládét vagy a kávé meghívást. Végül is árban nagyjából ugyanott vannak.

A terhesség tényéről valójában sosem kellett teszt neki. Már azelőtt biztosan tudta a kis élet létét, hogy a menstruáció elmaradt volna. A hűtő és a férje hirtelen támadt „bűze” előrébb jártak mindenféle megnövekedett HCG terhességi hormonnál, aminek ténye szolgálja a várandósági tesztek alapját. Ahogyan arról sem, hogy ha napról-napra jobban és mégjobban durvuló rosszullétek, végül vetéléssel jártak, még a kórházi felügyelet mellett is.

Sosem adott nevet az elvesztett magzatoknak. És mindig emelt fővel csinálta végig, a vetélések utáni orvosi beavatkozást. A kórházi személyzet futószalagon szakítja meg egymás után a terhességeket, és gyakran nem nézi egy nővér sem meg a kórlapot, hogy adott páciens mivel fekszik az osztályon. Borzasztó, de így van. Persze voltak kivételek, de olyan is, amikor egy hegyi beszédet kellett volna végighallgatnia, ha a férje nem időben érkezik, hogy helyette udvariasan, de határozottan elküldje a jó büdös francba a kisokos egészségügyi dolgozót. Na, nem mintha az abortuszról nem lett volna joga dönteni.

Orvosról-orvosra jártak, mi okozza az állandó vetélést, mi áll a terhességi vészes hányás mögött, míg a világhírű magyar genetikus két mondat után, nem irányította át egy génterapeutához, aki azonnal levetette a megfelelőnek ígérkező vérképet, hogy kiderüljön, az egész mögött egy prolaktin nevű csalafinta hormon áll, aminek száma olyan magas a szervezetében, mintha legalábbis hármas ikreket szoptatna. Márpedig ha a nő teste azt hiszi ennyi gyereket lát el tejjel, oda még nem kellene jönni a következőnek. Néhány további vizsgálattal az orvosa még kizárta, hogy a prolaktin hormon nem egy tumor következtében szaporodik az agyalapi mirigyben, és már csak a nem kellemes hormontabletta kúrát kellett végigszednie. Egy év múlva már boldogan szólhatott a lányoknak, tegyék félre az Aventet… míg teljes biztonsággal nem éreztem a mozgását, újabb és újabb tesztet csináltam. Ha bármiért megijedtem akár napi kettőt is, nagyjából a huszadik terhességi hétig…

könnyek, fájdalmak, nyolc kilátástalannak megélt év után, már a lemondás határában.

A történetet az élet írta tíz évvel ezelőtt, azzal, hogy sosem szabad feladni!

Igen, alakulhatott volna másként is. Akkor ez a cikk nem erről szólt volna, hogy végül hogy sikerült anyává lennem, hanem arról, hogy mihez kezdtem volna, ha nem valósul meg a tervem. Mert a valóság gyakran más, mint az álmok, a könyvek, a filmek történetei. Ha nem lettem volna anya, akkor a B-tervről írtam volna.

Kép: Pixabay

Szerző: Polgár Ágnes

Ha tetszett az írás, kérjük lájkold. Amennyiben nem tetszett, azt is nyugodtan fejezd ki, ahogyan megosztani is ér! Köszönjük a véleményedet!