Halljuk meg, amit mondani akarnak

A szexuális abúzus izgalmas téma. Ha gyereket érint, azzal nem tudunk mit kezdeni. Düh, felháborodás, életfogytig tartó büntetés mind szóba kerül. Az áldozatokról azonban kevés szó esik. Dan Reed Neverland elhagyása kapcsán sok minden eszünkbe jutott.

Hetek óta ad vitára okot Dan Reed dokumentumfilmje a Neverland elhagyása. Meg merem kockáztatni, hogy az is tudja, miről szól ez az alkotás, akit hidegen hagy Michael Jackson. A poplegenda valójában csak egy húzónév egy olyan történetben, ahol James Safechuck és Wade Robson azt mesélik el a kamera előtt, hogyan kerültek kapcsolatba Jacksonnal, hogyan vált fokozatosan a hétköznapi életük részévé egy poplegenda, milyen viszonyban voltak egymással, és mi történt közöttük hosszú éveken keresztül. Nem mindennapi történet bontakozik ki a nézők előtt, amelynek befogadása szemlélőként is megterhelő. Hihetetlen hallani azt a két érintett család tagjainak elbeszéléséből, hogyan férkőzik be egy sztár a hétköznapi emberek életébe, és lesz már-már családtag. A család része, bizalmas barát, amely ténynek a történetben nagy jelentősége van. Bármennyire is hihetetlen, a gyermekeket ért szexuális abúzus tipikus megnyilvánulási formája bontakozik ki előttünk.

Tegyük félre Jackot

Első hallásra tudom, hogy elképzelhetetlen, és a bennünk élő képpel összeegyeztethetetlen, de ha elvonatkoztatunk Jackson személyétől, világosan kibogozhatók a történetszálak. Szögezzük le az elején: ez a film nem Jackoról szól. Sokkal inkább két gyerekként szexuális abúzust átélt felnőtt férfi útját meséli el, hogy hogyan eszméltek rá mindarra, ami történt velük. Viszont az, hogy most beszédtéma a film, csakis Michael Jackson miatt van. Mert ha az elkövetőként megnevezett ember ismeretlen lenne, már nem lenne annyira érdekes a történet. Mégis: ebben az esetben Michael Jackson nem főszereplő, csak egy eszköz. Nem róla kellene, hogy szóljanak a híradások, hanem arról, hogy ez a két ember kamera előtt el merte mesélni, mi történt velük. Ez pedig egy nagyon is jelentős momentum. Muszáj elvonatkoztatni Michael Jackson személyétől, különben elveszik a lényeg. Tegyük félre Jackot, és koncentráljunk az elmondottakra! Tudom, hiszen olvastam én is a film kapcsán felbukkanó feltevéseket, hogy számtalan kérdés fogalmazódott meg sokakban az alkotással kapcsolatban. Safechuck és Robson nem áldozatként viselkednek, tanúskodtak mellette, miért éppen most szólaltak fel, hogyan kedvelhették, ha bántotta őket, miért nem vették észre a szülők?

Ahhoz, hogy mindezt megértsük fontos tisztázni azt, hogy mi is a szexuális abúzus? Például teljesen mindegy, hogy a fiatalkorú áldozat beleegyezését adta e, vagy sem. Nem csak a szexuális kapcsolatra való kényszerítést vagy csábítást jelenti, nem kizárólag a fizikai kapcsolatra korlátozódik, hanem lehet testi kapcsolaton kívüli tevékenység is. Mint például a gyermek bevonása pornográf anyagok megtekintésébe vagy készítésébe, valamint a vele bizalmas kapcsoltban lévő felnőtt személy szexuális tevékenységének megfigyelése.

Tettenérés nélkül nincsen bizonyítás

A Neverland elhagyása megterhelő alkotás. Bármennyire is fájó leírni, a szexuális visszaélés mindig is izgalmas kérdés. Nincsen olyan ember, aki ne kapná fel a fejét a híradásokban arra, ha valaki szexuális visszaélés áldozata lett. Ha gyerek a sértett, akkor minden teljesen más megvilágításba kerül. A megdöbbenés után számtalan érzés fogalmazódik meg az emberekben. Düh, felháborodás, sajnálat, együttérzés, megrökönyödés. Az elkövetővel szemben a teljes elutasítás. Hogyan volt képes ezt tenni? Tény: nem tudunk mit kezdeni a szexuális bántalmazással. Herczog Mária szociológus például egy tanulmányában azt írja a gyerekeket ért szexuális abúzusról, hogy a közvélemény egyedi és ritka ügynek tekinti. Az elkövetőt persze büntessék meg, de az áldozatokra kevesebb figyelem jut. A szociológus szerint gyakori hozzáállás, hogy senkit nem lehet szexuálisan bántalmazni akarata ellenére.

Most kanyarodjunk vissza Dan Reed filmjéhez. A leginkább felmerülő kérdés: igaz lehet, amit hallunk? Miért nincsen minderre bizonyíték? Hogyan is lehetne? Nem lehet nem párhuzamba állítani a Neverland elhagyását A történet (2018) című filmmel. Bár más a műfaj, hiszen ez egy drámai alkotás, számos ponton egyezik a két mű, s talán a párhuzammal a lényeg megértését is segíti. A dokumentarista jelleg A történetben is fellelhető. Főként azért, mert a forgatókönyvíró-rendező a civil életben dokumentumfilmes, és a saját élményeit meséli el. Ezek után még torokszorítóbb figyelni, ahogyan egyre inkább haladunk előre a cselekményben. Tényleg át lehet élni. Pedig borzalmas, amit látunk. S ezzel a két mondattal indul: a történet, amit hallani fognak, igaz. Legalábbis úgy hiszem. Már a kezdésnél megfigyelhető az, ami a szexuális abúzusra általában jellemző: a legtöbbször nehéz a bizonyítás, mert ha nincsen tettenérés, akkor csak a felek elbeszélésére lehet hagyatkozni. Pláne hosszú évek után. Vagyis joggal vetődik fel a kérdés, hogy kinek hiszünk? Aki látta ezt a filmet, abban nincsenek kétségek. Ezek után teljesen mindegy, hogy mit mond a bíróság. Tűpontosan követhetjük nyomon, ahogyan a főszereplő az emlékfoszlányaiból összerakja a történetet. Azt a történetet, amelyben ő egy olyan tizenhárom éves kislány, akit az edzői molesztálnak. És igen, minderre felnőttként döbben rá, harminc évvel a történtek után. Azt is látjuk és halljuk, hogy akkoriban pedig mindezt úgy élte meg, hogy őt az elkövetők szeretik, és különlegesnek tartják. Ezzel párhuzamba állítva a Neverland elhagyása már nem is tűnik olyan hihetetlennek.

Erről muszáj beszélni

A gyerekeket ért trauma olyan, mint az időzített bomba. Nem tudjuk, hogy mikor robban. Vagyis teljesen valós, hogy Safechuck és Robson csak most mesélte el, hogy mi történt velük. Ahogyan Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány alapítója is hangsúlyozza egy interjúban, a trauma sokféleképpen hathat. Nem mindegy, hogy az elkövető milyen kapcsolatban állt a gyermekkel, s mennyi ideig tartott az abúzus.

Ha a gyermek különlegesnek érzi magát az elkövető mellett, akkor összekuszálhatja mindazt, ami történt. Erre vonatkozóan számos utalást hallunk Dan Reed filmjében. Ilyenkor nem elég felismerni, hogy amit látunk, hallunk, az rossz, hanem az áldozatnak meg kell küzdenie azzal az érzéssel is, hogy aki ezt tette vele, azt ő szereti. Még az is lehet, hogy az elkövető segítette a későbbi életében való boldogulásában, vagyis sokat köszönhet neki. Ez nem jelent semmit. Számos kutatás igazolja, hogy a gyerekeket ért szexuális abúzus esetében az áldozat bizalmi viszonyban állt az elkövetővel. Vagyis nagyon fontos momentummá válik mindaz, hogy ahogyan a szóban forgó dokumentumfilmben, és a példaként felhozott történetben is a gyermekhez közel álló ember a megnevezett elkövető. Ez is fájdalmasan életszerű. Ezt felismerni, feldolgozni hosszú folyamat. Egy magyar felmérés szerint az áldozatok nagyon sokszor tagadják még maguk előtt is, ami történt velük. A bizonyítékok felderítése is nehézkes. A bizonyítás nagyrészt a sértett tanú és a vádlott kihallgatásából áll, így két ellentétes vélemény feszül egymásnak. A bizonyítás tehát a tettenérésen kívül nagyon bonyolult. Ha a való életben történt példákra is gondolunk, évekkel ezelőtti eseményeket kell ilyenkor feleleveníteni. A Neverland elhagyása mégis nagyon fontos alkotás. Az áldozatokra helyezi a fókuszt, mert az, ami velük történt, arról muszáj beszélni. Bármennyire is nehéz lehet egyeseknek, de itt nem arról van szó, hogy Michael Jacksonnak meg kellene védenie magát. Ez a film két felnőtt férfi áldozat feldolgozási folyamatába enged betekintést. Halljuk meg, amit mondani akarnak.

Kép: Pixabay

Szerző: Karóczkai-Müllner Helga

Ha tetszett az írás, kérjük lájkold. Amennyiben nem tetszett, azt is nyugodtan fejezd ki, ahogyan megosztani is ér! Köszönjük a véleményedet!