Igen, klassz lesz a suliban! – Csapjuk be a tükörneutronokat!

A gyerek a szüleitől, elsősorban a hozzá közelebb álló szülőtől tanulja meg, hogyan álljon nap, mint nap a világhoz. A saját vérmérséklete mellett leutánozza, azt ahogyan az anyukája vagy az apukája reagál másokra. És azzal indul el az óvodába, iskolába.

Képtelenség minden egyes nap jókedvűnek lenni, ahogy az sem igazán normális, ha minden nap elégedetlenkedünk, viszont az, hogyan állunk a reggelekhez is, igazán rajtunk áll. Amit persze már eleve jócskán befolyásolhat az, hogyan aludtunk éjszaka, egyenletesen vagy szakaszosan, mélyen vagy felületesen, álmodtunk valami szépet ellenkezőleg rémálmaink voltak? Továbbá milyen megmérettetések várnak ránk aznapra, amelyek már előre befolyásolhatják aznapi hangulatunkat.

A gyerekek éppen úgy izgulhatnak egy sor dologtól, mint a felnőttek. A legkisebb dolog is befolyásolhatja az érzelmeiket. Ha új cipőt viselnek, az hogyan tetszik majd másoknak, ha nem értették a házi feladatot, vajon kiderül az órán, hogy nem voltak képesek segítség nélkül elkészíteni? Ma is csúfolnak majd a szakadt tolltartóm miatt? Ma barátom lesz e a Soma vagy sem? Vajon a Kata ma is beleköt abba, hogyan eszem a szendvicsemet? Fel tudom idézni majd a képletet a dolgozat alatt?

Tükröm, tükröm

Az ember sajátja, hogy képes a másik személy érzelmi állapotát átélni. Ezt nevezzük empátiának, aminek a hátterében az a mechanizmus áll, hogy az agyunkban lévő úgynevezett tükörneutronok belevisznek a másik fél érzelmi állapotába. Ami éppúgy lehet pozitív vagy negatív is. De nem csak az empátia, hanem, az érzelmi intelligencia és a szeretetre való képesség alapja is, a tükörneuronokban rejlik. 

A saját tükörneutronjainkat is képesek lehetünk megzavarni, ha saját tükörképünk vizsgálatával az ellenkező, pozitív irányba indulunk el. Néhány egyszerű gyakorlat segítségével egészséges önbizalmat alakíthatunk ki magunkban, és ezáltal növekedhet elégedettség érzetünk. Amihez tényleg nem szükséges más, csak egy tükör. A gyerekkel minden reggel oda állhatunk elé, hogy erősítse magában a pozitív hozzáállást. A pesszimizmus nem egy velünk született tulajdonság!

A legtöbb ember különböző beszélgetéseket folytat önmagával, amit hangosan kimondva rá is ébredhet mindarra az érzelmi hullámra, ami benne kavarog. Ha a gyermek az látja, hallja, hogy nekünk is vannak félelmeink, amihez igyekszünk jól állni, akkor is hasonlóan áll majd a lelki viharok elé.

Megtaníthatjuk, hogy a külsőn lehet finoman változtatni, nem kell elkönyvelnie magát csúnyának, kövérnek, érdektelennek, mert nem az. Így könnyebben rávehetjük az unalmas fogmosásra, hiszen a fehér fog előnyösebb külsőt nyújt, arra, hogy ne lógjon rajta a nadrág, tűrje be az ingjét vagy akár hagyja a pólóját kívül, de igazítsa meg magán, hogy egy megfésült haj, lányoknak ez jópofa copf is sokat dobhat az összképen. Közben felkészítheti magát lelkileg arra, amivel aznap szembenéz. Nézzen a tükörbe és igen mondja meg magának, hogy szorgalmas volt, nem akad el majd a vers felmondásakor, sőt el is szavalhatja önmaga előtt, hogy azzal erősítse magában a tudást. Ha rossz a kedve, akkor mosolyogjon magára, biztassa önmagát olyan dolgokkal, amitől jó kedve lesz. Akár fel is írhatja a tükörre mindazt amiért hálás lehet. Vagy rajzolhat olyan ábrákat, képeket, ami benne a szépet hozzák elő, megerősítik.

Védőpajzs

Igyekezzünk jókedvűek lenni reggelenként, nem idegeskedni, pozitívan a dolgok elé állni, hogy egyrészt a magunk hangulatán is javítsunk és a gyerekben is a jót erősítsük, hogy kellően nagy adag munícióval léphessen ki az ajtón. Jó módszer, ha indulás előtt nem csak a téli kabátot húzzák magukra, hanem gondolataikban egy védőpajzsot is, amiről lepattan minden beszólás, gúny, pofon, fájdalom. Amivel később, amikor hazaérnek és elvonulhatnak szembe is nézhetnek, de bent az óvodában, az iskolában lecsapódnak róluk.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy szülőként nem bíznánk a gyermekünkben, és a védőpajzs felvételével nem hagynánk, hogy megtapasztalja a saját határait. Az óvoda, az iskola után hazafelé, vagy otthon játék közben, vacsora alatt átbeszélhetjük aznap milyen behatásoktól védte meg őket a pajzs. Ügyeljünk arra, hogy hagyjuk a saját szavaival megfogalmazni a történteket. Nem szabad, hogy mi fejezzük ki helyettük az érzéseiket. Mert azok a gyerekek, akiknek a szüleik megmondják hogyan kell érezniük vagy mit kell tenniük, felnőttként is külső befolyást várnak majd, hiszen gyermekkorukban is mások döntöttek helyettük. Ha hagyjuk ők, hogy maguk fogalmazzák ki, fejezzék ki, ami a lelkükben, fejükben kialakult, amit ők megéltek azzal erősíthetjük az öntudatukat, így hinni kezdenek magukban és abban, hogy képesek megfelelő döntéseket hozni az alapján, amit éreznek.

Szellemi környezetszennyezés ellen

Mindannyiunkat ér szellemi környezetszennyezés, amikor más, mások negatív érzelmi állapota ragályszerűen ragad át ránk. Ilyen az, amikor egy barát, egy munkatárs, a párunk vagy a gyerekünk még ha nem is panaszkodik, de nem kellőképpen lelkes valamiért, akkor bennünk is elül a lelkesedés és ereszkedésbe kezd a hangulatunk.

Saját, önkéntes elhatározásunk kérdése, hogy engedünk az ilyen fajta környezeti ártalmaknak, vagy sem? A jó hozzáállás kiterjesztése önmagunkra és a gyermekünkre egyéni döntés, és valahol felelősség kérdése is. Ne feledjük, ha nyugalmat igyekszünk árasztani magunkra, az a családunkra is kihat.

Ha már rosszkedvűen lép ki a gyerek az óvodából, iskolából akkor segítségünkre lehet a humor, a jó hangulatú mesék és a játék. A gyerekek elképesztően fogékonyak a tanulságos és a nevetős mesékre, válasszunk könyvben vagy filmben vidámat. A játékok közül kerüljön az elő, amiben hamar sikerélménye lesz. És bújjunk össze. Az összebújás, az ölelés, a puszi gyógyír mindenre! Zárjuk ki a külvilágot! Legyünk csak mi! Legyünk egymás pajzsai a nap végén.

Kép: Szoknya és Nadrág