Soha többet nem dolgozom másnak!

Annak, akinek a közgazdászat egyet jelent azzal, hogy a ember egész nap a pénzzel foglalkozik, annak elképzelhetetlen lehet, hogy ezt a tudást például egy gasztronómiával foglalkozó vállalkozásban is a hasznát vehetné. Új sorozatunkban különféle szakmákat mutatunk be, nem feltétlenül abban a klasszikus formában, amiben ismerjük. Második interjúnkban Hadarik Ritával a közgazdászként végzett gasztrobloggerrel beszélgettünk arról, ő az élet milyen területén tudja kamatoztatni a tudását:

– Marketinget tanulni volt minden vágyad, sikerült?

– A Budapesti Gazdasági Főiskolára jártam francia képzésre. Ezt megelőzően Mohácson tanultam az akkoriban elit iskolának számító francia-magyar kéttannyelvű gimnáziumban. Ez annyit jelentett, hogy elvégeztük a francia képzést, amin általános közgazdász pénzügy szakirányú diplomát szereztem, a magyar képzésen pedig
idegenforgalom szakirányon végeztem. Minden vágyam a marketing szakirány lett volna, és hogy francia cégnél helyezkedjem el, de úgy alakult, hogy már a főiskola második hónapjától (ami fizetős volt egyébként) el kellett százszázalékban látni magam. Édesanyám vállalkozása becsődölt ekkor, az apukám nyugdíjas volt és szívbeteg. Mindössze pár hetem volt munkát találni, hogy ki tudjam fizetni az albérletet, a tandíjat, na meg úgy egyáltalán kellett pénz az életre is. Sajnos nem tudtam a marketing szakirányra menni a magyar nyelvű képzésen, mert ott minden órán névsorolvasás volt, így maradt az idegenforgalom. Ezzel viszont nem kezdtem semmit eddig az életben.

– Később sikerült közgazdászként elhelyezkedned?

– Ez is érdekes volt. A főiskolán „garantálták” nekünk, hogy mindenkinek lesz francia cégnél állása. Én hittem ebben, és erre készütem. Ugyanakkor a főiskola alatt végig dolgoztam részmunkaidőben egy amerikai üzleti kiadónál. Miután lediplomáztam, válaszút elé kerültem. Maradhattam volna az amerikai cégnél, de túl nagy árat kértek érte, egyáltalán nem lett volna magánéletem, ezért úgy döntöttem, más irányt veszek.
Indultam egy francia cég pályázatán, ahol reklámfelelőst kerestek. Két hónapon át jártam a legmeglepőbb találkozókra. A legjobb voltam, és ezt a szemembe is mondta egy akkor negyvenes női marketingvezető. De egy két gyerekét egyedül nevelő anyukát választott helyettem, mert ő nem veszélyeztette a pozícióját. Akkor elszállt minden illúzióm. Mivel nem volt sok pénzem, elhelyezkedtem az első cégnél, aki felvett. Egy építőipari témával foglalkozó kis kiadóhoz kerültem, onnan pedig egy kollégával egy másik kiadót hoztunk létre. Pár üzletember adta a pénzt, én a know-howt. Ez ment, amíg meg nem született az első fiam. Azt mondták a kiadóban, hogy minden arannyá válik, ami a kezem közé kerül, de én ebből nem profitáltam.

– Ez a munka fedte a korábbi elképzeléseidet a tanuló évekről? Nem csalódtál?

– Nagyon csalódott voltam. Kilenc éven át készültem a francia nyelvű munkára, az álommunkára. A valóság nagyon kiábrándító volt. Sikeres voltam, de nem szerettem, amit csináltam. Egy erősen maszkulin világban nagyon kihasznált nőnek éreztem magamat. Úgy éreztem, csak elszívják a tudásom, miközben kézzel fogható elismerést nem kaptam. Amikor otthon maradtam a nagyobb fiammal akkor fogalmazódott meg bennem egy gondolat: –amikor újrakezdem, magamnak dolgozom csak. De ez a fogadalmam akkor még csak amolyan titkos vágy volt még. Sokáig nem is tudatosan építettem a gasztrobirodalmamat, csak csináltam, mert jó érzéssel töltött el, miközben észrevétlenül Valaki lettem.

– A gasztrobloggernek is kell a marketing?

– Amikor a gyermekem aludt vagy játszott, főzős fórumokat olvasgattam. Nem voltam rutinos főző. Tapasztalatokat kaptam másoktól, ismerkedtünk. Akkor még nem volt facebook, blogok viszont már igen. Ahogy haladtam az időben előre, és egyre többet főztem, úgy gondoltam én is tudnék főzősblogot írni. Amikor megszületett a második fiam, vele együtt a „harmadik gyerekem” a Rita konyhája blog is. Amit már tudatosan építettem, fejlesztettem mert láttam, hogy szeretik az emberek a stílusom, és egyre több cég is felvette velem a kapcsolatot. Időközben elváltam, egyedül maradtam a két fiammal, a magánéleti válságból a blog, a gasztronómia mentette meg az életemet. Mindig volt valami munka, megbízás, kampány, reklámbevétel, ami mellett segítség nélkül tudtam nevelni szemem fényeit.

– Milyen érzés a magad urának lenni?

– Ez egy fantasztikus érzés, hiszen mi mást tudnék jobban, hitelesebben képviselni, mint magamat? Nincs olyan kérdés, amire ne tudnék válaszolni, és ez hatalmas előny a piacon: a személyes jelenlét, a személyes garancia. A saját márka, a személyes jelenlét megköveteli azt, hogy az ember mindig toppon és képben legyen: nincs lazítás egy percre sem. Vállalkozóként nincs konkrét szabadnap. A kérdések záporoznak hétvégén, este, nyaralás alatt, szilveszterkor, még karácsony szenteste is. De nem panaszkodom, mert imádom a munkámat, és a rengeteg pozitív visszajelzés számomra is óriási lendületet, és erőt ad.

– Az alapvetően közgazdasági képesítésed hol jön elő vállalkozóként? 

– Sosem akartam közgazdász lenni, a számok, táblázatok, elemzések nagyon messze állnak tőlem. Amikor bejutottam a főiskolára és elkezdődött a képzés, akkor sokként ért, hogy pénzügyi szakirányú végzettségünk lesz, hiszen marketingre specializált képzésre jelentkeztünk. C’est lá vie! Mivel én egy kreatív lélek vagyok, nem is mertem sosem nagyobb fejszébe vágni a fejem, mert tudom, hogy egy jól működő vállalkozáshoz több kell. Arra volt jó a képzés, hogy biztonságos mederben maradtam mindig pénzügyileg. Azóta vagyok merészebb, amióta találkoztam életem párjával, aki fantáziát lát abban, amit csinálok, és ő mindenben támogat. Szerencsésnek érezhetem magam.

– Hogyan képzed magadat vállalkozóként tovább?

– Folyamatosan képzem magam és nem csak a kommunikációs képességeimet. Tavaly évvégén vizsgáztam le: ma már szakképzett cukrász vagyok. Alapvetően járok különféle rendezvényekre is, de leginkább autodidakta módon tanulok.

– Mivel töltöd a szabadidődet? Pihenés közben is dolgozol?

Mostanában nem sok szabadidőm van, de felismertem, hogy muszáj magamra is időt szánni, mert a tavalyi évben romlott az egészségi állapotom. Elkezdtem újra napi szinten mozogni, és igyekszem minden nap időt szánni szó szerint a semmittevésre. Az a típus vagyok, akinek örökké kattog az agya, és ez rettenetesen stresszessé tudja az embert tenni. Ezért igyekszem minden nap legalább egy órát, főként este, semmit se csinálni. Ha van időnk, akkor a párommal elmegyünk kirándulni, ő imád várakat nézni, én meg imádok vele lenni. Amikor órákat utazunk egy célállomás felé, olyankor jönnek a legjobb megvalósításra váró ötleteink.

Kép: Hadarik Rita