Tedd a semmit napi negyedórában!

Folyton rohanunk, teszünk-veszünk valamit, egyik cselekvésből lépünk át a másikba. Mindehhez az elménk szünet nélkül követ bennünket. Elvégez, jelez, gondol, érez, irányít, mérlegel, megold. Ha megállna, baj lenne. Vigyáznunk kellene éppen ezért rá. Legalább napi negyedórában.

A nap huszonnégy órájában jár az agyunk. Állandóan dolgozik, még akkor is, amikor alszunk. Észre sem vesszük, mintha nem is létezne. Mi sem természetesebb. Van. Nem törődünk vele, nem pihentetjük, nem ápoljuk. Még annyival sem, hogy eleget pihennénk, hogy időben lefeküdnénk aludni, és kialudnánk azt a nyolc órát, vagy amennyire szükségünk van. Sőt, teletömjük kusza, nehéz érzésekkel és érzelmekkel.

Legfeljebb akkor figyelünk fel, de akkor is inkább csak a testünkről beszélünk, vagy egy testrészünkről, amikor frusztráltak és idegesek vagyunk. Beszélünk szívről, végtagokról, a gyomrunkról, de az elménkről nem. Akkor sem, amikor a fejünk majd szétrobban a gondolatoktól.

Pedig azért vagyunk feszélyezettek, stresszesek és fáradtak, mert nem pihentettük az agyunkat. Ellenben túlterheltük. Nehezítettük az elménket, ami mindenünkért felelős.

Felelős az elégedettségünkért, a boldogságunkért, a lelki stabilitásunkért. Illetékes azért, hogy is, képesek legyünk egyszerre  tudatos és rögtönöző is lenni.  A teljes érzelmi stabilitásunk az elménk felelőssége.

Belátható, hogy valóban szükséges lenne rendszeresen kitisztítanunk az elménket, amihez a kuka és a pihenés gombot nekünk kellene megnyomnunk. Minden áldott nap. 10-15 percben.

Vonuljunk el és ne csináljunk semmit. Üljünk, feküdjünk. Csukjuk be a szemünket. Ne gondolkodjunk. Semmin ne gondolkodjunk. Szépre sem kell gondolnunk. Lényegtelen, hogy milyen munka vár még ránk, hogy mit mondott tegnap a munkatársunk, amin felhúztuk magunkat, az is mindegy, hogy nem tudjuk mi lesz a hétvégén a program. Ne engedjünk gondolatokat beférkőzni az elménkbe. Ne révedjünk a múltba, és ne kívánjuk a jövőt. Legyünk ott abban az adott tíz-tizenöt percben benne.

Becsüljük meg a jelenlévő pillanatokat. Hagyjuk hátra a gondolatainkat egy csónakban ringani.

 

Figyeljünk a légzésünkre vagy a szívdobogásunkra. Ne engedjük semmilyen képet megnyitni, bármi is akarjon előre tolakodni a gondolatainkba. Ne akarjunk semmi régit újra átélni, mint ahogy ne is álmodozzunk előre. Ne akarjunk semmit megoldani.

Csak figyeljünk a légzésünkre vagy a szívdobogásunkra. Kukázzunk minden gondolatot ebben az időben, hagyjuk pihenni az elménket, mert ez a napi negyedóra határozza meg az életünket.

Higgyük el, ez nem idővesztegetés, a dolgokat körülöttünk pont azzal változtathatjuk meg, hogy az elménket felszabadultabbá tesszük a feladatinak ellátásához.

Kép: Starlet Photo