A matematika Isten nyelve

Annak, akinek a matematika egy sötét halmaz, elképzelhetetlen, miképpen lehet egész nap számolni, egyébiránt mi másra lenne még jó ez a tudomány? Új sorozatunkban különféle szakmákat mutatunk be, nem feltétlenül abban a klasszikus formában, amiben ismerjük. Első interjúnkon Somogyvári Andrea, programozó matematikussal beszélgettünk arról, ő az élet milyen területein tudja kamatoztatni a tudását:

– Végzetséged szerint matematikus és grafikus is vagy?

– Végzettségem szerint csak matematikus vagyok, ennek egy külön ága a programozó matematikus szak, ezen végeztem, a grafikai vonal pedig nem végzettség, de mindig is közel állt a szívemhez. Kislány koromban nagyon szerettem rajzolni, többféle kézműves szakkörön volt lehetőségem részt venni, amiért nagyon hálás vagyok. A szüleimtől egyik ágon a „kezes” vénát örököltem, a másikon pedig az analitikus, reál vénát. De igazán reálnak sosem vallottam magamat és nem is érzem magam annak. Zárójelben: Számomra a kettő valahogy kéz a kézben jár. Jellemző, hogy bármilyen alkotási folyamat során előbb vagy utóbb felbukkan bennem a hiányérzet a gondolkodás iránt és fordítva. Tehát a legjobban akkor érzem magamat, ha analitikusan alkothatok lehetőleg valami szép rendszert, forgatókönyvet, mesét, zenét, bármit.

– A matematika reál, a grafika már inkább művészet, hogy állsz a humán dolgokkal?

– Ha a zene is humán dolognak számít, akkor nagyon erősen humán vagyok. A zongorában egyszerre van lehetőségem gondolkodni és nem gondolkodni, tudatosnak és nem tudatosnak lenni. Amikor hangszeren játszunk, akkor az érzelem és az értelem egyaránt aktív, egyetlen cérnaszálon táncolva a kettőt elválasztó határvonalon. Mégis olyan könnyedén kell egyensúlyozni, mintha egyikre sem figyelnénk oda igazán. Ilyenkor, a megengedés pillanatában, megszületik valami. Ha rábízzuk magunkat ezekre a pillanatokra, azt hiszem, sokkal szebb dolgok születnek, mint tudatossággal az ember akarata által. Persze kell tudatosság is, de csak kontrollált mértékben. A zongora az egyetlen olyan hangszer, amiben a zene strukturált, matematikai felépítése szabad szemmel tetten érhető. Ezért nagyon jó tanító és szemléltető eszköz. Humán oldalamat erősíti a pszichológiai érdeklődés, és a meseírás. Tervezem egy verses mesém befejezését, ami pár éve lett utoljára leporolva.

– Aki nem ért a matematikához, az száraznak látja, te hogy érzed?

– Azt szokták mondani, hogy a matematika Isten nyelve. A matematikai gondolkodás engedi rendszerbe foglalni a dolgokat és nagyon mély filozófiai tételeket is rejt, ha valaki kellően mélyre ás. Ez egy szimbolikus nyelv, ami minden mögött ott van. Az emberi érzelmek is biztosan megfeleltethetők lennének valamilyen – nem biztos, hogy nem bonyolult – matematikai rendszernek, egy erős absztahálással (=elvonatkoztatással). A természetben lejátszódó folyamatok, akár csak a bioritmus- vagy az idő ciklikussága, mind-mind matematika. A legnagyobbak azonban tudták, hogy a szépség és a művészetek is matematikai alapon nyugosznak, elég csak például az aranymetszésre gondolunk, ami a fotóművészet, a képzőművészet, a design, az építészet, a harmónia legalapvetőbb fogalma. Da Vinci a Vitruvius-tanulmányát ösztönösen eszerint rajzolta, Fibonacci ( másnéven Leonardo di Pisa, itáliai matematikus) sorozatáról pedig, akinek a nevéről leginkább a természetben előforduló csigavonalak juthatnak eszünkbe, bebizonyítható, hogy az egymást követő két tagjának a hányadosa éppen az aranymetszés értékét közelíti meg egyre pontosabban (matematikai kifejezéssel élve: ahhoz „konvergál”) ami lefordítva annyit tesz, hogy a természetben történő növekedési folyamatok – virágok növekedése, a csigaházak, a szaporodás, az egyedfejlődés, maga az evolúció a dns, a tornádók, a ciklonok – , mind-mind ezt az ösztönös rendet követi és a növekmény mértéke valahol az aranymetszéssel arányos. Emiatt a matematika és a spiritualitás, a hit, aligha különválasztható.

A másik ilyen fontos megfigyelhető jelenség a fraktál. A páfránylevéltől elkezdve a brokkoli darabkákig számos növekedés fraktális szerkezetet követ, ami szintén matematikailag modellezhető. Nekem emiatt a matematika nem száraz, de muszáj elvonatkoztatni a leírt számoktól-betűktől, hogy az ember megtalálja az értelmét és a szépségét, ez tény. Azaz a matematika a sorok közötti olvasásról szól. Mint amikor Debussy azt mondta, hogy a zene nem más, mint a hangjegyek közötti űr. A matematika is ugyanez. Valami a számok és betűk felett.

– Egy reklámcégnél dolgozol, hogy tudod ott hasznosítani a matematikát?

– Az elméleti matematikát indirekt használom, rendszerek átlátásában, bővítésében sokat segít. Természetesen mindenféle számolásoknál, tervezéseknél hasznát tudom venni a nem elméleti matematikának, amit médiatervezői feladataim sokszor meg is követelnek. Épp így sablonok összerakásánál is, vagy folyamat optimalizálásnál jól jönnek az ismeretek. A matematika mellett a kreativitás és a grafikai szegmens is egyre nagyobb teret kap. Jól halad a dolog afelé, hogy ezek egyensúlyban legyenek.

A médiatervezés kampányok lokalizálást jelenti, egy összehangolt rendszer megalkotását helyszínek és hirdető felületek illetve eszköztípusok között. Sok esetben ennek az értékesítését is. Mivel sokan médiatanácsadást is igényelnek, a matematikai ismeretek segítenek számomra jól alátámasztani egy-egy kampány hatékonyságát, érvelni a stratégiai pontok kiválasztása és az elkészített terv optimalitása mellett.

A programozási ismeretek segítenek a tervek kiállítasi idejének redukálásában, a grafikai háttér pedig segít abban, hogy látványtervekkel vizuálisan is széppé tegyem az elkészült kampánytervet, akár globálisan, akár lokalizáltan egy-egy felület ügyfélspecifikus megjelenítésével.

– Korrepetálsz is matekból, hogyan tudsz egy olyan diákot motiválni, akitől nagyon távol áll a matematika?

A kommunikáció nagyon fontos. A ráhangolódás arra a szintre, ahova a kis- vagy nagydiák elhelyezte magában a matematikát. Az empátia is nagyon fontos. Véleményem szerint nem szabad erővel kimozdítani arról a szintről, – arról a polcról, ha úgy tetszik – ahova ő helyezte, mind magát, mind pedig a matematikát. Az egyén döntése, hogy a saját történetén belül hova helyezi el. Sokszor ez egy tudattalan döntés. Fél tőle, barátságban van vele, nehéznek, könnyűnek, netán érdekesnek, szépnek tartja. Annak, hogy melyik polcra került, mélyen gyökerező okai vannak, úgy hiszem.

Ha empatikusan fordulunk oda segíteni valakinek, engedékenyebb, nyitottabb és bátrabb lesz. Ez egy bizalmi állapot. Az ilyeneket egy tanárnak minden esetben meg kell becsülnie, mert ebben az állapotban születhet meg előre mozdulás. Mindenki eltárolja valahol az ismeretanyagot vagy az ahhoz való affinitást, csak a saját világának analógiáival kell megfogni. Ettől nem lesz száraz, ettől válik érthetővé. Az első siker élmények öröme általában megadja a továbbiak iránti igényt, ez pedig megteremti a folyamatos motivációt.

Kép: Somogyvári Andrea családi képalbumából