A családon belül vagy kívül: de mindkét szülőre szükség van!

Megfigyelték már, hogy ha arról van szó, hogy rajzoljunk le egy családot, akkor a legtöbben két szülőt és legalább egy gyereket jelenítünk meg a papíron? Esetleg nem egy, hanem több gyereket, de semmiképpen sem csak egy felnőttet? Ráadásul azok is két szülőt rajzolnak, akik csonka családban élnek, nőttek fel.

A jelenetet a pszichológusnál sokan ismerjük, a feladat: családot rajzolni. A papíron pedig felbukkan két felnőtt: az anya és az apa. Akár akkor is, ha az egyikük ezért vagy azért nem mindennapos szereplő a rajzoló életében. Nemhiába, hiszen mindkét szülőre szükség van.

Kétirányú tapasztalás

Egészen pontosan arra a kétirányú tapasztalatra, amelyet a két felnőtt külön-külön tud adni. Hiszen a szülők különböznek egymástól a szerepünkben, a természetünkben, a temperamentumunkban, az elveinkben. Ugyanarra a kérdésre, jelenségre, problémára, élethelyzetre, örömre és bánatra egyaránt más-más reakcióval válaszolhat egyikük, másikuk. 

Még úgyis, ha a két szülő véleménye, értékítélete  – szerencsésen – több mindenben megegyezik, vagy legalábbis hasonlóságot mutat.

A kétféle megközelítés lehetősége pedig már önmagában más látásmódot, megoldáskulcsot, gondolkodási síkot, vagyis kreativitást ad a gyereknek. Amire ebben a zajos világban különösen szükségük van.

Egy gyermek a szüleitől szinte végtelen számú fizikai, szellemi és érzelmi tulajdonságot örökölhet. Ám a környezet is nagyon sokat tehet hozzá, vagy ellenkezőleg vehet el abból, amit fizikailag örököltünk. Ezek a hatások, olyan minták, amelyekből a gyermek akaratlanul tanul.

A szülő minden téren egyfajta minta a gyermeke számára. Elsődleges alappillér a mindennapi szokások és szabályok rendszerében.

Mindkét szülőre szükség van

Egy gyerek miközben a szülő legapróbb rezdülését is magába szívja, észrevétlenül tapasztalja, hogy a világ jóval többféle lehet, mint csak egyféle.

Idővel tudatosan ki is választhatja, hogy melyik szülőt kívánja ebben vagy abban a helyzetben követni, vagy éppenséggel szembemenni az akaratával, meglátásával.

A szülők közti különbözőségek egymást egészítik ki, a szükségletek, a gondoskodás, a kommunikáció és a játék terén is. Másképp játszanak az anyák és másképpen az apák. Másképp teremt kapcsolatot az anya, és másképpen az apa, és a gyerek is mást és mást vár egyik, illetve a másik szülőtől. A gyermekben elég hamar kialakul arról egy kép, hogy melyik szülő milyen, melyiktől mit várhat el.

Egyenlő esélyek

A szülőnek is fontos, hogy megélhesse szülői énjét, sikereket könyvelhessen el, minél több közös pillanatot élhessen meg a gyermekével. Minél többször érezhesse azt, átad valamit a gyermekének önmagából. Legyen az bármi, de tőle tanulja, sajátítsa el, vele tapasztalja meg azt az utódja.

Éppen ezért szülőként arra kell törekedni, hogy mindkét fél külön-külön is egyenlő esélyt kapjon az önálló pillanatokra. Legyenek külön apás, és külön anyás programok, napok, órák, percek. Amelyeket persze szabad, sőt néha fel is kell cserélni: anyával sem olyan rossz focizni, legfeljebb csak vicces, ha nagyon kétballábas, ahogyan apával is el lehet menni bevásárolni, együtt keresni a polcok között a tételeket, amiket anya felírt a listára.

Persze nem könnyű ezt kivitelezni elvált szülőként, vagy nagycsaládban több gyermek esetén, mégis a szülőknek törekedniük lenne jó a kiegyensúlyozottságra. Helyet és időt találniuk arra, hogy minden gyermeknek legyen lehetősége külön-külön csak az egyik szülővel időt töltenie. Ami csak az
övéké. Kettőjüké.

Válás esetén is figyelni arra, hogy hasonló legyen a mérleg nyelve mindkét szülő felé. Szülőnek lenni nem csak jog, hanem kötelezettség is.

Kép: Unsplash