Még dönthetünk: A karácsonyt gyerekszemmel nézni!

A zongora tetején karácsonyfa, így a plafonig ér, a négyméteres belmagasságú szobában. Kidézsmált, majd vattával visszatömött szaloncukorral díszítve. Halászlé és sütemény illat. Csengőszó, éneklés. Ez volt a gyerekkor. Kapkodás, idegeskedés, számolás, éljük le, tudjuk le. Ez a felnőttkor. Pedig mi döntünk melyik változatot szeretnénk.

Az idei karácsony menetéről az orvosi rendelőben gondolkoztam el először, most november végén. Várakozás közben hozzámbújt a kilencéves, mert otthon a sietésben lemaradt a mi reggeli kihagyhatatlan két percünk. Ez az ölelés szükséges ahhoz, hogy a szeretet védőpajzsa kitartson mindkettőnknek délutánig, mire érte érek a suliba. Az ölembe vettem, amibe már alig fér el, arcát a nyakamba nyomta és tekergette a hajamat, ahogy ilyenkor szokta. Mindketten lehunyt szemmel szívtuk egymás illatát, közelségét, szeretetét be. Két perc. Majd a tolltartóból előkerültek a legófigurák és fegyverek. Csillagközi háborúkat vívtunk. Hol egymással szemben, hol összefogva másokkal ellen. Béke után ránézek a mobilomra, az egyik e-mail a black friday akcióban vásárlásra ösztönöz, emlékeztetve a közelgő karácsonyra. A gyerek közben körül néz a rendelőben, mennyire lenne ciki, de nem lát vele egykorút így visszaül az ölembe és én a karácsonyról kérdezem.

Család és pulyka

Hullámzik a homloka, az emlékeiben kutat. Felidéz egy fényképet, ketten ülünk rajta, előttünk egy egész pulykasült. Abban a lakásban a kétméteres ebédlőasztal még a hosszú fehér könyvespolc mellett állt. Mögöttünk a könyvek, előttünk a terített asztal. Én hullasápadt vagyok, és elképesztően vékony. Ő még nagyon kicsi, etetőszékben ül. Másfél éves. Karácsony, szenteste. Tíz nap múlva lesz a rákműtétem. A sült Gordon Ramsay receptje alapján készült. Az akkor még férjem sütötte tíz órán keresztül lassan. Kilónként egy óra kellett a pulykának alacsony hőfokon. Azóta sem sütöttünk egybe pulykát.

Már eltelt hét év, már nincs olyan rossz emléke bennem annak a dögnek, ám legyen, ha már a kisfiam arca felderül: – Anya legyen megint olyan nagy pulyka, mint akkor. Majd sorolja tovább: – Legyen az a halas leves.

– Halászlé – segítem – Halászlét, tudod, mind a két nagymama amúgy is készít és hoznak. Mi főzzünk borkrémlevest? Apa és a nagypapa hiányolná! – kérdezem.

– Igen. És mézeskalács – teszi hozzá.

– Persze – erősítem meg.

– De más nem kell – zárja le a menüt a gyerek.

– Jó. Más nem lesz – könnyebbülök meg.

– Csak a család kell. Legyen itt mindenki – mondja és sorolni kezdi egyenként a családtagokat. Egyszer csak elkomorul az arca, amikor a felsorolásban az édesapámhoz, a testvéremhez, és az unokatestvéreihez ér, akik külföldön élnek: – Anya, iderepülhetnének.

– Idén megbeszéljük velük, hogy jövőre együtt legyünk – ígérem neki.

Kicsit megnyugszik. Majd befejezi a beszélgetést azzal: – Vacsora, csengőszó, énekelés, megérkeznek az ajándékok és társasjáték. Napokig nem megyünk sehova – ilyen egyszerű lesz, Anya! Végszóra a kijelzőn is megjelenik a 804 -es sorszám. Bemegyünk a doktor nénihez. A karácsony el van döntve.

Bővülő lista 

Teljesen igaza van a gyereknek, ez ilyen egyszerű, gondolkodom el később este, amikor behúzom a sötétítőt. Ahogy felnézek a karnisra átfut az agyamon, hogy hetek óta ablakot szeretnék pucolni, szürke az amúgy hófehér textil. Nem értem mitől.

Mikor kellene megejteni az ünnepek előtti nagytakarítást? –  mélázom – tavaly könnyebb volt takarítani, a fele ekkora lakásban. Gondolataimban előkerül a lista a feladatokról. Ablakpucolás, takarítás, bevásárlás: bor, tejszín, sütemény fűszerek, pulyka, ajándékok. Ez utóbbin még el sem gondolkodtam. Kinek, mit. Majd megnyugszom, idén is egész évben írtam, amikor valaki valamit kiejtett a száján…..Kellene majd bor és üdítő is. És mi lesz a reggeli? Citrom kell a borkrémlevesbe. Tavaly mindenki hiányolta a házi tojáslikőrt. Még sem olyan egyszerű….

Kattog az agyam, elő kellene venni a füzetemet jegyzetelni. Tavaly az egyik égősor kiégett rémlik fel bennem, le kell azt ellenőrizni. És kevés volt a tojás. Mi a csudára kellett plusz tojás? Nem emlékszem. Az anyósom párja nem szereti a pulykát, hasít belém, neki disznóhús kell. Bevallom, én inkább ennék halat…. egy pár szeletet jó lenne kirántani. Majd az is eszembe jut, hogy a gyerek az apja barátnőjét is felsorolta, vajon neki és a kisfiának mit tehetnénk a fa alá? Mozaikcsalád vagyunk, ez már nem kérdés. Egyeztetni kellene már a két ünnep közötti időszakot is, mikor hol lesz a gyerek.

Lesem a naptárt, idén hétfőre esik a szenteste, de jó, még ha pénteken sokáig is dolgozik az ember, akkor is van két nap takarítani, készülődni. A húsokat online vásárolom majd, meg is kell nézni, meddig lehet leadni a rendelést, így tuti frissen érkezik, nem fagyasztott lesz, és nekem sem kell sehol sorba állnom miatta.

Ránézek a behúzott sötétírőre, kiszámolom hány apás hétvége van az ünnepig, megfogadom magamnak, az egyiken majd megpucolom az ablakokat. Mindösszesen kettő. A legközelebbi már tele van zsúfolva, születésnap, interjú, találkozó, randi, a következőben is alig van talpalatnyi hely. December 16-a vasárnapra beírom: ablakpucolás. Csak ne havazzon aznap! Nem jó, nem jó morfondírozom. Inkább átszervezek egy interjút máshová ezen a hétvégén, az alany úgy is szólt, hogy a hétköznap még is jobb lenne neki. Jó lenne hamar letudni, ezen a héten már az eső is többször esett. Félrehúzom a függönyt, kinézek, akaratlanul kiáltok a gyereknek: – Szállingózik a hó! – a gondolataimban meg sikítok: Micsoda? Ne máááááár, még nem pucoltam ablakot.

Szűkölő lista 

Mielőtt még a gyomrom görcsbe rándulna, a feladatlistán elkezdek kihúzkodni dolgokat. Nem lesz minden advent hétvégén új süti, akkor pláne nem, amikor a gyerek az apjánál van, mert minek.

Lefutok a pincébe, a tárolóban gyorsan ellenőrzöm a karácsonyi díszeket. Találok egy másik égősort. Ja, persze, az anyósom még akkor adott egy másikat. Pipa.

Jöhet az ajándéklista, felsorolom a neveket egy új oldalon. Fogom és végig lapozom a naptárt, színnel jelöltem egész évben a kívánságokat. Most a listára vezetem őket. Pipa. Beírom a naptárba, hogy mindegyikre rákeressek a neten. Aztán majd megrendelem őket.

Az anyósommal egyeztetek, kérem, hogy amikor maguknak főz majd szentestére, akkor pár szelet hússal többet süssön ki, mire emlékeztet, hogy tényleg, tavaly is már így csináltuk, és majd most is azt a pár szeletet másként fűszerezi. Szuper, így nekem nem kell külön a disznóval is bajlódnom! Pipa

Szenteste előtt, vasárnap délelőtt megsütjük a gyerekkel a tortát, mert a kisfiam azért csak kitalálta, hogy egy torta még lehetne. Délután meg majd az apukájával elmennek moziba és én addig kitakarítok. Tervezem. De a gyerekmozit az édesanyám is felánlja.  A pulykát szenteste reggel beteszem a sütőbe, estére lassan el is készül, míg sül a hús megfőzöm a borkrémlevest, és a köretet. A tojáslikőrt beírtam az egyik anyás hétvégére, az is jó kis ünnepre készülődés lesz elkészíteni, az adventi sütikkel együtt. A rántott halat magamnak sztornóztam, másnap úgyis biztosan lesz a nagynénémnél, ahol mindig összegyűlik a még nagyobb család.

Gondolatban mindennel elkészültem. Hamarosan ránktör a szenteste, az üzletek bezárnak, végre csend lesz és nyugalom. Addig meg jó lenne tényleg nem kiborulni. Mert minek. Nem számít más, csak hogy legyen család, pulyka és egészség. Mi kellene még más?

Ja, a szaloncukor majdnem lemaradt. Gluténmentes, elég drága, a fára már nem jut belőle, de sebaj, majd a papírokat újratöltjük vattával….ahogy kislányként csaltunk az unokaöcsémmel….a zongorán álló karácsonyfa telis-tele volt hamis szaloncukorral.

Kép: Unsplash