Párkeresés a rigolyák sűrűjében

A párkeresés kérdése onnantól fogva, hogy nemiségünkre ráébredünk, akár életünk végéig is kitarthat. A százéves bácsi, a születésnapján sem volt rest udvarolni az interjú készítése alatt a körülötte sürgölődő nőknek. Bármely életkorban (újra) utolérhet bennünket a társra találás szele. Ám minél idősebbek vagyunk, annál nehezebb nem rigolyásak lennünk a választásban.

A magyar konyha nyári slágere a lecsó, az minden konyhában lecsó, még akkor is, ha annyifélén lehet készíteni, ahány magyar háztartás van hazánkban, vagy magyar gyökérrel rendelkező konyha található a nagyvilágban. Szalonnán, olajon, zsíron, vagy akár kókuszolajon indítva a hagyma, ami párolva, lesütve, jól oda pirítva, már sózva vagy még nem, piros fűszerpaprikával már megszórva, vagy csak később, esetleg egyáltalán nem, a paprikát karikákra, csíkokra vagy tégladarabokra szelve, a paradicsom lehéjazva, kimagozva vagy sem, karikára esetleg kis darabokra, avagy cikkekre vágva. Fokhagymával, borssal, paradicsom sűrítménnyel, koktélparadicsommal hangsúlyozva, vagy anélkül. A két zöldség egyforma arányban, vagy egyik-másik javára nagyobb arányban. Kis vízzel vagy, sokkal felöntve, jól lesütve vagy bő lére eresztve van kész.

Ugye, milyen sokféle lehet? És ez csak egy lecsó. Ugyanez a helyzet az összes többi étellel, de azzal is, hogy álló vízben vagy folyóvízben mosogatunk, ha mosogatógépünk van, akkor abba az edényt ételtől ragacsosan vagy leöblítve tesszük be, esetleg csak a nagyon koszosakat tartjuk kissé víz alá, hogy ne ragadjon át a poharakra és üvegedényre a lábosról lejövő kosz majd a gépben? Mosogatunk már főzés közben vagy csak utána, esetleg a vacsorát követően, vagy még akkor sem, csak órákkal később, mert senki ne ugráljon fel teli gyomorral az asztaltól? Ha kivonulunk a konyhból előtte még felsöprünk és/vagy felmosunk még, vagy szó sem lehet róla, majd a legközelebbi takarításról lehet erről szó?

Mennyi féle kázus, és még nem jöttünk ki a konyhából! Az apukám szerint, egy nő nem attól jó feleség, hogy étkezés után azonnal ugrik rendet pakolni, hanem, ha társalog a családdal, az urával és a vendégekkel, míg a vőlegényem ellenben attól boldog, ha már eleve úgy ülünk le az asztalhoz, hogy a főzés utáni csatateret legalább részben feloszlattuk magunk után. Elárulom, ő mosogat már főzés közben, és szerencsénkre, én sem teszek másként. Már ha van hely konyhámban. Jelenleg akkora a tér főzni, hogy közben nyugodtan gyakorolhatom a keringő lépéseit is. Igen, a Nagy napra. Már ha addig nem öljük meg a vőlegényemmel egymást, a fene nagy csiszolódás közepette.

De ezt a cikket messze nem mi ihlettük, hanem az az érzés, amit addig él át a nő, és persze a férfi, míg eljut addig, hogy komoly kapcsolata legyen. Mert kérem, ismerkedni manapság azért is nagyon nehéz, mert már ott felvetődnek a rigolyák, amikor még annyit sem mondott vagy online ismerkedés esetén annyit sem írt egymásnak nő és férfi, hogy: MUKK.

Aki online ismerkedik, már az alapján válogat, hogy milyen fotót lát a másikról. Pedig annyi mindent lehet így vagy úgy látni. Annyi minden lehet cuki, kedves, aranyos, bájos, szép, érdekes, nőies avagy férfias, szexi, vonzó, megnyerő, figyelemfelkeltő, mint ahogy ugyanaz lehet utálatos, faragatlan, randa, érdektelen, nem nőies avagy férfiatlan, taszító, idegesítő, unszimpatikus, lelombozó is akár. Selfie a tükör előtt, elegáns ruhában pózolt, fürdőruhás a strandon, autóra támaszkodó, vitorlás hajón álló, repülőgépen ülő, gyereket ölelő, utcán beállított, állatot szeretgető, koccintásra poharat emelő, éppen levegőbe ugrott, nagy társaságban lőtt, messzibe révetegen tekintő, síelő, nagyszülőt karoló, pódiumon álló, célszalagot átszakító, konyhában szorgoskodó, íróasztal mögött ülő és ki tudja még milyen kép. A társat kereső ebben is már lehet nagyon merev, bizonyos képek semmilyen körülmények között nem jönnek be neki.

Ugyanez jellemzi a bemutatkozó szöveget. Ha túl hosszú az a baj, ha túl rövid az a baj, ha túl sokat árul el, túl nyitott a szöveg az lehet éppen úgy szimpatikus vagy éppen ellenállást kiváltó. Ahogy ha semmit nem oszt meg magáról a delikvens, az válthat ki tetszést vagy sem, az őt olvasóból.

De az igazi baj már az első beszélgetéskor kiderülhet: a megfogalmazás, a szövegstílus, a helyesírás, a szóhasználat mind-mind már mérce, és ha már ebben rigolyásak vagyunk, mert például nem bírjuk a szlenget, és az alapján ítélünk, már szűkíthetjük a társra találás esélyét.

A párkereső oldalakat használók gyakori panasza, hogy akikkel összeismerkednek, sokszor olyan, számukra ismeretlen nyelven fogalmaznak, amivel nehezen tudnak mit kezdeni, és azért nem jutnak el egy randiig sem vagy igen, de nem követi újabb találkozó az elsőt, mert a másik „értelmetlenül” beszél. Nemcsak a rövidítések és a szleng okoznak galibát, hanem az is, amikor az egyikük szótöveket használ, míg a másik egész mondatokban fogalmaz, és gyakori az is, hogy elvont stílusban, rébuszokban vagy valamilyen dialektust utánozva kommunikál a partner.

A tényleges faksznizás folytatódhat a randi helyszín kiválasztásakor. A nők érthető módon, első alkalommal szeretnek nyílt és számukra ismerős terepen találkozni a csaknem vadidegennel, ahogy többnyire az is jellemző a nőkre, hogy szeretik előre tudni, hol és mit tesznek majd az első randin, nehogy alul vagy túlöltözött legyen a programhoz mérten. Ezt egy férfi már veheti ezt szeszélynek egy nőtől. Ahogy a nő is veheti akadékoskodásnak, ha a férfi nem akar beülni sehová, mert nem bírja már anyagilag a heti három első randit finanszírozni, vagy bírja csak éppen nem akarja.

Ahogy azt meg a nők nehezen értik meg, miért szükséges a férfinak már az ismerkedés legelején az egészalakos, mi több a cicis kép, és már a randi kapujában átbeszélni az összes szexuális fetisizmust, azért, mert a férfi nem nézi ki belőle, hogy sok mindenre kapható avagy azért, mert a hímnemű perverzió már lökdösi az átlag szexuális elképzelését?

És vajon mit szólna a férfi, ha egyízben a nő kérne alsógatyás, pózoló, ereszd el a hajamat képet

az első randi avagy első együttlét előtti napokban azzal a jószándékkal, hogy a látottaktól lehessen kellőképpen tüzes asszonyka a férfi számára?

S amikor az egyik randi követni kezdi a másikat, majd lépnek be egymás otthonába, na akkor derülnek ki a rigolyák, mániák és hóbortok, már jóval azelőtt, hogy két ember összebútorozna. Ismerkedéskor hirtelen minkét fél szemben találhatja magát önmagának szokatlan, ismeretlen, elütő, másféle, idegen dologgal.

Hogyan issza a kávét, ül vagy áll a buszon, tele vagy csak félig tankolja az autót, jól mozog-e a metró tömegében vagy kerüli, a bankautomatából egyszerre vesz ki nagy összeget vagy sokszor kicsit, esetleg összeesküvés elmélettől tartva nincs is bankszámlája? Séta közben rohan vagy cammog, moziba csak egybizonyos műfajra ül be vagy éppen mindenevő, vagy csak arra ül be ami kihagyhatatlan filmszínházban, minden mást kalózüzemmódban letölt? Napszemüveget csak az utcán visel vagy még a bevásárlóközpontban is, bejelentkezik mindenhol a közösségi oldalra vagy soha semmit nem oszt meg, tüsszentésnél szája elé teszi a kezét, a zsebkendőjét, abból is kizárólag csak textilt, tán fel sem tűnik neki, hogy mindent beterített a bacilusaival?

Mindenhol és mindig fertőtlenít, avagy megfelelőnek talál egy átlagos kézmosószappant? Gyorsan elpusztít mindent a tányérról, ellenkezőleg, akkor nyúl a másodikért, amikor mindenki más már kávézik? Bevásárlásnál a lista alapján illetve sorról-sorra, esetleg teljesen tervezhetlenül halad? Az utcai cipőt már a bejárat előtt kint átváltja házi papucsra, vagy nem is visel semmit otthon a lábán, mert mezítláb kényelmes neki, vagy attól érezzük elszörnyedve magunkat, hogy az utcai cipő bent éppolyan használatos, mint sáros időben kint? A sort folytathatnánk mennyi mindenben lehetünk nemhogy egyfélék hanem ezerfélék is.

Pont úgy, ahogy a lecsókérdésben is. Mert amikor már beléptünk egymás otthonába, akkor aztán csőstül érkezhetnek a más álláspontok, a különvélemények, az eltérő szokások, a hisztinek vagy ellenkezőleg merevségnek tűnő ragaszkodás, fakszni, bolondosság, vesszőparipa, mánia, házsártosság, szeszély, rögeszme, bogarasság, hóbort, rigolya vagy éppen dili. Nevezzük úgy, ahogy akarjuk.

De egy valami csak rajtunk áll, senki máson: hogyan válaszolunk, reagálunk a másik különbözőségére? Engedünk a magunk elképzeléseiből, átgondoljuk-e, vajon rigolyáink avagy csupán egészséges elvárásaink vannak, mi akarunk sokat ellenben a másikkal, miben kell kompromisszumot kötnünk, és miben nem, kell egyáltalán egyességre jutni? A szerelem, a szeretet mennyire lehet elnéző, megbocsátó, odaadó, elismerő, változásra sarkalló magunkra és nem csak a másikra nézve?

Kép: Pixabay