Eső áztatta levendulaboldogság

Megterveztük, elmegyünk hárman levendulát szedni, mi, barátnők. Kriszta, a fotográfus, Helga, az újságíró, és én, a főszerkesztő. Egész nap készültünk a Nagy szedésre, és a még nagyobb fotózásra, ám szakadatlanul esett az eső. A levendulamező persze, zárva volt. Amikor kicsit csillapodni látszódott a zuhé, akkor majd' mindent bedobtunk, hogy mégis kinyissák nekünk a kaput.....

…a mindenkori aduászt, miszerint a magazintól vagyunk, nem használtuk fel. Nem lobogtattunk sajtóigazolványt, nem ígértünk PR-cikket, még egy jó fotót sem, egyszerűen csak kértük telefonon a tulajdonost, ha már nem lakik messze, ott helyben él a faluban, jöjjön, adjon nekünk szabad utat. Mert, viszont mi, messzebbről érkeztünk, és a héten nem tudunk visszajönni, hogy a már erőteljesen elvirágzó levendulából még az előtt szedjünk, hogy ők jövő héten learatnák a maradékot.

A tulajdonos jószívű és okos üzletemberként félóra múlva oda is ért. Addig mi ittunk egy jó erős feketét, finom laktózmentes tejjel lazítva, a keményre vert tejhabot a tetejéről, jólesően, lassan kanalazva. És csacsogva. Örültünk egymásnak, hogy végre újra élőben találkoztunk mindannyian. Mert az év nagyobb részében főként chaten és telefonon beszélünk a gyerekekről, a nevelésükről, örümünkről-bánatunkról, párkapcsolatról, főzésről, filmekről, háztartásról, politikáról, ételallergiáról, divatról és persze a munkáról, cikkekről és hozzáillő fotókról a Szoknya és Nadrág Magazinba.

Elindulunk. A Kevély-hegyi levendulamező bódító illata már messziről érződött, ahogy Üröm felől közelítünk Pilisborosjenő felé, ahol a lila virágok csalogatják a látogatókat. Vannak, akik a napsütötte időben esküvői képeket készítenek az enyhén lankás virágmezőn, mások családokat, fiatal kamaszlányokat vagy éppen egészen pici babákat fotóznak a virágbokrok között. Akik zacskószámra szedik a levendulát, azok moly ellen zsákolják majd be, szúnyogcsípés ellen olajat kavarnak, vízbe szórva testpermetet készítenek, cukorszirupos vízbe szörpnek áztatják, süteményt ízesítenek vele vagy éppen szappant főznek belőle.

Mi egyelőre céltalanul szeretnénk szedni egy-egy nagy csokorra valónyit.

Az eső újra rákezd, eleinte csak csepereg, a levendulasorok között így is már dagonyázni lehet a sárban. Gumicsizmában lépkedünk, hajolgatunk, vágjuk a levendulát. Egészen pontosan én vágom, a lányok fotóznak. Helga legkisebb gyermekével pózol, nem mindegy hol vágom le a növényt, mert a kislánya engem figyel. Olyan helyen kell leguggolnom amerre, ha engem  néz, onnan ő jól fotózható. Kissé borus az idő, vakító napfénnyel nem kell Krisztána vesződnie, de azzal igen, hogy ne lógjon ki a háttér a levendulamezőről. Átmegyek a kis modell jobb oldaláról a bal felére,  követ a szemével, ez az, meg kell ott állnom, szólongatnom, hogy az anyja kezéből végre Kriszta felé nézzen, közvetlen a masina mellett állok.

Kattog a fényképezőgép Kriszta kezében, Helga hangosan kacag, hogy a kislánya is vele mosolyogjon, csattog a kezemben az olló, telnek a papírzacskók. Nem bírunk betelni a levendula illattal, a lilasággal, a kis hercegnő bájával és a feelinggel, hogy megint hárman vagyunk együtt barátnők, raádásul nem online, hanem most élőben dolgozunk egyszerre.

Az eső már jóval sűrűbben esik, a hajunk egyre vizesebb, kezd átázni a ruha rajtunk, a gumicsizma ellenére csúszkálunk a sárban. A zacskók megteltek, a képek elkészültek, lehetne még szedni a levendulát, fotózni a gyeremeket, de inkább úgy döntünk, hazaindulunk, nehogy megfázzunk. Ja, nem fázhatunk meg, a náthát vírus okozza, mindegy, értjük egymást, meghűlhetünk, elindulunk a kijárat felé.

Leadjuk az ollókat, megköszönjük még egyszer a tulajdonosnak, a kedvességét és megnyugodva konstatáljuk, hogy mind e közben mások is érkeztek, nem miattunk nyitott csak ki a levendulás.

Elosztjuk a kincset, mindannyian hazamegyünk, otthon vázákba rakjuk a lila csodát, pillanatokon belül levendula illattal lesz tele mindegyikünk háza. Elégedetten mosolygunk mind a hárman, ez a csajos nap is jól sikerült!

Majd fogjuk a mobilunkat, és szinte egyszerre írjuk mindannyian ugyanazt: – Lányok, már megint nem készítettünk szelfit…sebaj, mi így is mindig, mindenre jól emlékezünk … hármunk, összesen hét gyerekének legfontosabb életszakaszai mellett, mind a hármunkéra is…

Harminc év múlva is beszélünk majd arról, hogy ott voltunk a levendulában mi hárman, barátnők….a jelenlegi legkisebb gyermekkel…

Kép: Starlet Photo