Amit nekem a konyha tanít

Családi összeverődések, házi bulik sajátos jellemzője, hogy a társaság egy része kiszorul a konyhába, ahol olyan jó kis dumaparti alakul ki, hogy a végére már a nappaliból mindenki áttelepedik. S mindenki beszorul a konyhába, mint a konzervbe a heringek. Mert az az otthon lelke.

Pontosan ezért jó ötlet az amerikai konyhatípus, mert lehetőséget ad arra a hétköznapokban, hogy a ház asszonya, aki eddig kiszorult a konyhába főzni, – és így gyakran elhatárolódott a családi élettől – , most a részese lehessen a mindennapoknak.

Emlékszem, engem kislányként mindig bezavartak, ha ki mertem merészkedni, mert a konyha volt a nagypolgári lakás leghidegebb helyisége, nehogy megfázzak. És én mindig szörnyen szomorúan baktattam vissza, a hosszú és sötét előszobában, mert folyton úgy éreztem, a szobában lemaradok valamiről.

Mert abban a konyhában annyi érdekes dolog történt. A Városligethez közeli otthon, egy négyemeletes bérház első szintjén volt, aminek ténye nem nagyon zavarta a nagymamámat abban, hogy pár napig kis csibét, pelyhes kacsát vagy tyúkot tartson a konyhában, mielőtt elszállította őket bérnevelésre, vagy le nem vágta a konyhában. Ott készült a nagymama legfinomabb süteménye, az almás pite is, és az örök kedvencem tőle, a szilvásgombóc, ami főzésébe én is besegíthettem.

De ebbe a konyhába is mindig kiszorult, a házi bulik alkalmával, a társaság fele, pontosan azért, hogy olyan dolgokról beszélhessenek a felnőttek, amik ránk, gyerekekre nem tartoztak. De a hétköznapokban is ez így volt, ha komoly témáról esett szó, és nem akarták, hogy mi halljuk. Gyakran ki is lopóztam hallgatózni, anna ellenére, hogy a hosszú és sötét előszobában, nagyon féltem végigmenni, inkább futni. És vissza.

Az első saját otthonomban, a kicsi előszobából, nem ajtóval zárható, hanem boltíves nyitott konyhám volt. Már azt is jobban szerettem a hagyományosnál, mert nem voltam elszeparálva a családtól, ha főztem. Váláskor már nagyon is tudatosan, amerikai konyhás lakást kerestem.

Lakókonyha

Ezen a találó néven is hívják,  az egy légtérbe épített konyhát és nappalit együtt. Az amerikai konyha valóban megengedi, hogy együtt lakjon a család. Míg az anya főz, a gyerek hang-, és látótávolságon belül játszik, vagy ha már nagyobb, akkor tanul. Az anya képes így a főzés közben beszállni a játékba, vagy tanulni a nagyobbal. Ahol amerikai konyha van, ott pláne nem jellemző, hogy a kisiskolás a szobájában tanuljon. Mindaddig míg kamaszként magára nem zárja az ajtót. Amit, persze a frissen sült sütemény illatára pillanatok alatt kinyít. De csak annyira, hogy bevigye a szobájába a gőzölgő cseresznyés pitét.

Én is nagyon szeretem ezt az elrendezést. Megnyugtat, hogy látom a fiamat, mit csinál, hogy a monoton főzés mellett ráláthatok a tévére vagy a konyhaszigetre helyezett laptopon akár dolgozni is tudok amellett, hogy rotyog a leves csendesen a tűzhelyen.

Teljesen mindegy, hogy egy nő szeret főzni vagy sem, a konyha, akkor is a lakás lelke marad. Van egy kedves barátnőm, Erzsébet, aki nem szeret főzni. Nem neheztel ezért rá a férje, a két gyermekük is ebbe született bele: ők rendelik az ételt, vagy olykor a nagymamák hoznak ebédet. A kisfiam mégis nagyon szeret náluk vacsorázni, olykor meghívnak bennünket, vagy ha a fiam náluk játszik megvendégelik őt.

Mindig terülj, terülj asztalka van Erzsébetéknél, egy igazi svédasztal. A hangulat magával ragadó, ahogy a sarokasztalt körbeüljük. Amikor megérkezünk hozzájuk, hiába az amerikai konyha, nem is a kanapén, hanem a konyhaasztalnál foglalunk helyet.

A konyha tanít

Annak, aki szeret és már tud is főzni meg sem kottyan egy háromfogásos ebéd elkészítése, akár hat ember részére sem. Ám, míg eljut eddig a szintig, a konyha pontosságra, figyelemre és a szabályok betartására neveli. Mert nem mindegy sem a hozzávalók aránya, sem azok egymáshoz adagolásának a sorrendje sem. Vannak ételek, amik főzése mellett, ha csak pár percig is, de ott kell állni és keverni kell, különben csomós lesz a tejberizs, vagy éppen akár eltart egy óráig is a folyamat, különben nem lesz elég a palacsintából az egész családnak, ha három kerek tésztánál feladjuk a sütést.

Okít arra, hogy előre gondolkodjak és memorizáljak: mi van otthon, mi fogyott el, miből, mit lehet főzni. Megnevelt arra, hogy fegyelmezett legyek, hiszen egy konyhát tisztán jó és kell tartani.

A konyha megtanította nekem, hogy amikor éppen életunt, rosszkedvű vagy egyenesen önmarcangolóan bánatos vagyok, akkor is szedjem össze magamat. Akkor is, ha legkevésbé sincs kedvem enni, nemhogy főzni. Akkor is nyissam ki a stelázsi és a hűtő ajtaját, és nézzek körbe bennük. Kezdjek el gondolodni azon, mit lehet a semmiből főzni, vagy éppen a roskadozó polcokon található sokféléből gyorsan valami újat kihozni. A gasztronómia hálás a kreatív megközelítésekért, a finom falatok életkedvvel töltik meg a gyomrot és a lelket.

Nekem a konyha, az otthon melege és a lélek gyógyásza, ha szükséges. Megtanított arra, hogy mindig szeressem az életet. És a kisfiam is tudja már ezt, így ha rosszkedvű már megy is a konyhába: – Anyukám, süssünk valamit.

Egyetlen egy vágyam van még, hogy a konyhámhoz legyen egy kert is, hiszen a kert is annyi mindenre taníthatna még…

Kép: wallhere.com