Nyugodtan tartsd meg a férjed (ha tudod)! Nekem ugyan nem kell!

Bár a házasságok csaknem fele válással végződik hazánkban, elvált nőnek lenni, mégis mai napig valahol egy bélyeg. Amit nem is a férfiak, sokkal inkább a nők ragasztanak rájuk, mégpedig azok, akik házasságban élnek. Mert a nők olykor nagyon gonoszak is tudnak lenni egymással, ha félnek a konkurenciától.

Hiszen egy elvált nő máris visszakerül a húspiaci kínálatba, ahogy átveszi a válási papírjait. Akkor is, ha ő maga még csak gondolati szinten sem áll egy új kapcsolatra készen, és még bőven nyalogatja a válás utáni sebeit. De, ha éppen ellentétesen, a válástól béklyóit vesztve készen áll egy egy új kalandra, szerelemre, az sem jelenti feltétlenül azt, hogy a lasszóját pont egy nős férfira eresztené ki. Már elnézést, de cseberből-vederbe?

Ám ezt a férjezett nők nehezen hiszik el. Mondhatni ösztönösen jelzik is: bizony közelebb állnak a párjukhoz egy beszélgetéskor, akár képesek át is ölelni a férjüket, megfogni a kezüket, vagy nem túl feltűnően a beszélgetés során a „mi” névmást használni magukra. Csak azért hogy az elvált, egyedülálló nő értésére adják, nyomatékosítsák számára, hogy a pasi bizony foglalt.

Utólag már minden más

Lilla 31 évesen maradt magára két kislányával, amikor férje elköltözött otthonról. A nagyobbik lánya is kicsi volt, alig múlt 2 éves, a kisebbik pedig mindössze 4 hónapos volt. Érthető, hogy ebben az erőt próbáló helyzetben nem a „férjfogás” körül forogtak a gondolatai, már csak azért sem, mert Lilla akkoriban a testével sem volt kibékülve: – Volt rajtam vagy 10 kiló felesleg és még szoptattam a kisebbik lányomat, épp ezért nem is nagyon jártam sehova, főleg nem olyan helyekre, ahol ismerkedni lehetett volna. A barátaim inkább segíteni próbáltak, hogy könnyebben vegyem az akadályokat, egyikük részéről sem tapasztaltam féltékenységet – idézi fel Lilla, aki azután megszabadult a felesleges kilóktól, és igazán remek formába lendült. Később az új szerelem is beköszöntött, ám ez a kapcsolat is véget ért. Lillában ekkor sem merült fel a gondolat, hogy az ismerősei köréből válasszon magának új párt, az anyukája viszont figyelmeztette arra, hogy a nők vetélytársként tekintenek majd rá: – Azt mondta, hogy csak idő kérdése, és biztos lesz olyan barátnőm, aki szép lassan elmaradozik mellőlem, amiért szingli lettem, ez azonban szerencsére nem történt meg. Jóval később, amikor már együtt voltam a mostani barátommal, megtapasztaltam, milyen is az, ha szúrós szemmel néz rám pár másik nő, és rögtön meg is értettem, mire gondolt korábban anyukám. Egy nagyobb társasággal mentünk sátorozni, igazi családi programnak ígérkezett, betegség miatt azonban csak én és a lányok vágtunk neki az útnak. Kicsit furcsa volt, hogy mindenki a párjával érkezett, de nem csináltam nagy ügyet belőle. Amikor viszont eljött a sátorállítás és a tűzifagyűjtés ideje, muszáj volt segítséget kérnem az ott lévő apukáktól, mert a lányokkal nem boldogultunk. Ez volt az a pillanat, amikor a többi anyuka legszívesebben eltüntetett volna onnan a tekintetével. Az igaz, hogy egyetlen bántó megjegyzést sem tettek rám, de a nézésük mindent elárult – meséli Lilla, aki azt is tudja, milyen a másik oldalon állni. Idén nyáron ő szervezett kirándulást a gyerekek osztálytársaival, ahova szintén családokat hívtak meg, azonban azt az egyedülálló anyukát, akinek nem olyan régen futott zátonyra a házassága, valamiért nem invitálták. – Nem azt mondom, hogy attól féltem, hogy szemet vet valamelyikünk párjára, egyszerűen csak azt éreztem, hogy nekünk és neki is jobb, ha nélküle kerekedik fel a társaság – foglalja össze röviden Lilla.

Csakis kurva lehet

Elvált nő ≠ potenciális ellenség!

Az óvodában

– Egészen kicsi volt a kislányom, amikor a férjem elhagyott bennünket. Persze mindenki nagyon segítőkész és együttérző volt. Egy ideig – kezd a történetébe a 34 éves Zsuzsi is.  Amikor már kezdte összeszedni magát, sportolt, sminkelt, jó cuccokba járt akkor már egyre kevésbé hívták át magukhoz a barátnők, ismerősök. – Egy idő után már kimondottan bántott, hogy a nők elkerülnek, vagy ha találkozunk akkor folyton a magas lóról beszélnek le hozzám – könnyezik be a szeme Zsuzsinak. Az óvodai szülők például rendszeresen fel is hozták neki a témát, hogy milyen jó házasságban élnek, csakhogy jelezzék, hogy bezzeg ők mennyivel jobbak nála, és nem csak nála.

S nem lehetett azt mondani, hogy Zsuzsi lett volna a túlérzékeny, rajta kívül még két elvált anyuka is volt, akik ugyanezt így élték meg. Egy „tökéletes házaspár” csemetéjének a születésnapi buliján vonult el a három anyuka, ahol egy idő után már nevetve tudtak a megpróbáltatásiakról beszélni. –  Elmeséltem nekik, hogy idő után már olyan ártatlan kérdésre, hogy az udvaron vagy a csoportszobában vannak a gyerekek sem mertem válaszolni, ha azt egy apuka tette fel nekem és nem egy anyuka délután, amikor mentünk a gyerekekért. De ez a beszélgetés a másik két elvált nővel rendbe tett. Túléltem azt a három évet. Az iskolában már nem így volt, mert ott már a fél osztály elvált szülők gyerekei voltak. És az a házaspár is  szétment, akiknél az az ominózus születésnapi buli volt – fejezi be a történetét Zsuzsi, aki azóta is egyedül él, de nem bánja, mert nem szeretne olyan kapcsolatban élni, amiben óvatosnak kellene lennie.

Azok a bizonyos vakrandik

Andi 30 éves volt, amikor férjével különváltak az útjaik, így egyedül maradt az ötéves kislányával. A környezetében senki nem tekintett rá versenytársként, sőt! A barátnői minden áron össze akarták boronálni az egyedülálló férfi ismerőseikkel, ám ezek a próbálkozások sosem váltották be a hozzájuk fűzött reményt: – A barátnőm „véletlenül” meghívta magához egy ismerősét, aki szintén válófélben volt, nagyon családcentikus, tehát igazi pótapának való. Tényleg rendes, szimpatikus srác volt, párszor találkoztunk is utána, de férfiként nem volt az esetem. Én inkább lazára vettem volna az ismerkedést, de Tibi megsértődött, biztosan azt gondolta, hogy ha már volt pár randi, és fordított rám némi időt, azt nekem „meg kellett volna hálálnom”. Úgy gondolta, jobb lett volna, ha  rögtön az elején szólok, hogy nincs értelme találkozni. Szóval elég rosszul reagálta le a történteket (vagyis inkább azt, hogy nem történt semmi), gondolom megviselte a friss válás, és szeretett volna egy kis pozitív visszajelzést valakitől” – idézi fel az emlékeit Andi, aki ezek után mindig rákérdezett a barátnőjénél, hogy ott lesz-e Tibi is, mielőtt átment volna hozzá.

S amikor a férfi az „áldozat”

Atti 40 évesen vált el másodszor, kisfia akkor 5 éves volt. Amikor az első házasságából kilépett, rögtön egymásra találtak azzal a lánnyal, aki a második felesége lett, így akkor senkinek nem volt oka féltékenykedni rá. Igaz, hogy amikor ez a házasság is válással végződött, még nem találta meg az új párját, de még ez sem adott okot arra, hogy férfitársai vetélytársként tekintsenek rá. A nők viszont jóval élénkebb érdeklődést mutattak iránta, amikor megtudták, hogy facér, már csak azért is, mert Atti jóképű, és „jó partinak” ígérkezett még azoknak is, akik nem férjet kerestek maguknak: – Érezhető volt, hogy a válás után amolyan szabad prédaként tekintettek rám a nők, volt, aki ki is kezdett velem, én azonban nem használtam ki a kínálkozó alkalmat. A szorosabb baráti társaságomban semmilyen változást nem tapasztaltam, az, hogy a feleségemmel különmentünk, nem befolyásolta a barátságok alakulását. A felszínesebb ismeretségi körömben viszont akadt olyan, aki egyértelműen a tudtomra adta, hogy szívesen összeszűrné velem a levet, amit aztán virtuális flörtölgetés követett, itt azonban abba is maradt a dolog. Engem nem viselt meg, hogy nem merészkedtünk ennél messzebbre, a lány azonban túlzottan beleélte magát abba, hogy lehet közös jövőnk – meséli Atti, aki azóta megtalálta, akit keresett, és igazán boldog kapcsolatban él.

Kép: Pixabay