Megtorpanás: udvarlásból patthelyzetbe

Már a hangja megbabonázta, ám amikor rá néz azzal a nem tudja milyen színű tekintetével, elveszett. Elveszett, mert vitathatatlanul okosnak tartja. Egyetlen egy szépség hibáját észleli. Minden egyes lépés után amit felé tesz, kettőt visszalép. De most mit tegyen? Még sem udvarolhat neki, hiszen ő a nő.

Félreérthetetlenül izzik a levegő köztük. Figyelnek egymás szavára is. A vonzalom nem a szexualitásra korlátozódik kizárólag. Szabadak, függetlenek mindketten. Ám bátortalanok. Marad így a kölcsönös vonzódás. Mert a nő, ennél többet, minthogy kifejezi az érdeklődését, nem tehet. A férfi viszont nem lép. Mire vár vajon?

Az online világban mondhatni tök egyszerű a képlet, lájkolod vagy sem a másikat, ha igen, akkor már nincs miről beszélni. Vagy mégis? Mert igen van. Számtalan online társkereső tapasztalja, hiába a kölcsönös szimpátia, lájkokkal, szívekkel és jobbra húzással kifejezve, ha ezután a férfi nem lép semmit. És a nő sem.

Mert most kinek is kellene udvarolnia a másiknak? A férfinek a nő felé? Vagy a nőnek a férfi felé?

Nem tanítják ezt manapság sem a szülők a gyermekeiknek, sem az iskolában az irodalom órán a szerelmes költészet összefüggésében, még a lelkészek is olykor bajban vannak, mit tanácsoljanak a ma fiataljának. Na meg középkorújának. Mert ugye, sok a későn, és még több az újrakezdő negyvenes-ötvenes szingli.

Minden korábbi tanács ódivatúnak tűnik, miközben valahol minden párkereső arra vágyik, hogy újra éljenek.

Ami szerint a nő jelzést ad, amire a férfi válaszol. És akkor nincs többé olyan kérdés, hogy mi a helyes magatartás?  És mi a célravezető viselkedés? Mitől nem lesz egy, kapcsolatot kezdeményező nő csélcsap, de mégis egyértelmű? Mitől lesz egy, kapcsolatot kezdeményező férfi nem tolakodó, de mégis határozott?

S az ismerkedés egyben udvarlás is, vagy sem? Esetleg az udvarlásra, mint a másik megismerésére szolgáló magatartásra már nincs is szükség? Ennél egyszerűbb lenne már a nő és férfi közötti kapcsolat? Igen vagy nem? Ha igen, uccu előre, maholnap bútorozzunk össze, mire várnánk? Ha nem, hát akkor nem?! A nem, az valódi nem, vagy az még is csak az udvarlás, vagy még inkább egy játék része lenne nő és férfi közt?

Mit tehet a nő, ha tetszik neki egy férfi és mit tehet a férfi, ha tetszik neki a nő? És hogyan utasítsa el a másikat, ha nem jön be a másik?

Számtalan kérdés, amire nehéz választ találni, mert nincs rá szabály. Teszi mindenki úgy, ahogy jónak látja, ahogy perpillanat érzi, legfeljebb kiderül, hogy a másik teljesen másként gondolja ezt, és mielőtt még bármi elkezdődhetne már véget is ér, vagy félbeszakad. Mert megtorpannak a felek. Egyikük vagy a másikuk. Vagy mindketten. S ott állnak ugyanúgy, mint az elején. Egyedül.

S kezdődik minden elölről. Találkoznak újra online vagy éppen offline, látszólag és bent a szívükben, lelkükben örülnek is egymásnak, ám mégsem jutnak tovább ennél. A vágyakozásnál. Mert inkább maradnak a félelmeikkel együtt abban a biztos tudatban, hogy nem történt kikosarazás, nem derül ki a másikról, hogy nem jó fej, önmaguk sem kerülnek előnytelen helyzetbe, nem kell vitatkozni, rosszul megélni egy kapcsolatot, kompromisszumot kötni, lemondani dolgokról és legfőképpen nem kell szakítani. Ha nincs kapcsolat, nincs fájdalom. És pont.

Óvatosak. Inkább, mint talán boldogak. Nem akarnak úgy járni, mint mások. Boldogtalanok lenni párban. Önmagában inkább, az a bánat csak az övé.

Kép: Pixabay