Szakítás után marad a barátság?

Megszakítani valakivel egy párkapcsolatot minden esetben nehéz. Akkor is, ha mi mondjuk ki a végső szavakat és akkor is, ha hallgatjuk azokat. De mit lehet utána kezdeni a másikkal? Lehetséges-e a barátság, vagy örökre töröljük ki az emlékezetünkből a volt párunkat?

Hogy egy igen horrorisztikus hasonlattal kezdjek, egyesek szerint a „maradjunk barátok” egyenlő azzal, mintha meghalna a kedvenc háziállatunk, de azt mondják, megtarthatjuk. És tényleg, nagyon sok ember van (talán én is?), akinek tényleg ezt jelenti, ennek ellenére szögezzük le, hogy kár általánosítani. Nem csak itt, de az élet minden területén. Lehet, hogy ami nekünk magától értetődő és mást el sem tudunk képzelni, az beszélgetőpartnerünknek a világ magából való kifordítását jelentené.

Éppen ezért gondoltam arra, hogy kizárólag a saját véleményem leírása helyett megkérdezem három ismerősömet, Esztert, Szabolcsot és Balázst ők mit gondolnak a témáról. Eszterről tudom, hogy mindig a saját szabályai szerint alakítja életét, Balázsról, hogy a mai napig jó viszonyban van az előző barátnőjével. Szabolcs pedig másféle elveket vall. Beszéljenek tehát egy kicsit ők helyettem:

Eszter, 24 éves, Budapest

– Szerintem már a fiú-lány barátság sem működik. Az egyikük mindig többet akar, főleg ha előtte volt már másféle kapcsolat közöttük. Valaki mindig reménykedik, a másikban pedig fel sem merül, hogy összejöjjenek. Talán egy lazább haverság lehetséges legfeljebb, de az is csak akkor, ha a feleknek nincs közös múltjuk – módosít Eszter egy kicsit a véleményén végül.

Én azt tapasztaltam, hogy egy szakítás után még annyira sem beszélhetünk barátságról. A szakítás egyoldalú dolog, valaki biztosan megsérül benne, azt az üzenetet kapja, hogy a másik már nem akarja őt. Esetleg évekkel később, ha már begyógyultak a sebek, tudsz a másikkal leülni beszélni. De ebben sem nagyon hiszek.

Szabolcs, 28 éves, Budapest

– Érdekes módon az első barátnőmmel a legjobb a viszonyom, azóta is – kezdi Szabolcs. Ez azt jelenti, hogy ha látjuk egymást, nincs egy rossz gondolatunk se a másik felé. Volt egy igen jó kapcsolatunk, körülbelül hét-nyolc hónapig tartott. Én szakítottam vele, mert úgy láttam, hogy hosszú távon ez a legjobb neki. Először haragudott érte, de egy idő után ő is belátta, hogy ez nem is történhetett volna másként. Azóta egy évben körülbelül egyszer, ha beszélünk, születés- és névnapkor írunk egymásnak, de ennyi. Ez a legjobb eset, amit tapasztaltam egy kapcsolat után – zárja röviden az első történetét.

– A másik két volt barátnőm esetében viszont pont az ellenkezője mondható el. Jobb, ha nem tudunk egymásról semmit, jobb, ha inkább nem is találkozunk, és egyáltalán nem beszélünk, mert haragban váltunk el. Lehet mondani, hogy valamit rosszul csináltunk, maradhattunk volna barátok. Én ebben nem hiszek – szögezi le végül.

De nem is kell, hogy ez legyen belőle, mert szerinte ez nem egészséges. A köszönőviszony az, amit Szabolcs el tud képzelni egy kapcsolat után. Úgy tartja, akkor a legnehezebb, ha az együtt töltött idő alatt a baráti kör is egybeforrt, mert akkor ennek a körnek dönteni kell, hogy kivel találkozik inkább. – Nem marad meg a barátság, ha már egyszer túlléptük azt a határvonalat. Ami lezárult, záruljon le rendesen – fejezi be gondolatait Szabolcs – mert mindenkinek tovább kell menni.

Balázs, 19 éves, Gyöngyös

– Szerintem az ideális az, már ha lehet ilyen egy szakításnál, ha közös megegyezéssel történik – mondja Balázs. Ez lehet kölcsönös elhidegülés, vagy ha mind a ketten megunták a másikat. Sajnos, ha az egyik fél még szerelmes, vagy még reménykedik, és többet szeretne, de ekkor akarata ellenére szakítanak vele, az sok problémának lehet a gyökere. Először dühös és frusztrált lesz, majd szomorú. Egy jó ideig a pokolba kívánja magát az illetőt, és hónapok vagy évek kellenek hozzá, hogy egyáltalán lehiggadjon. Ha esetleg közben új kapcsolata van – fejti ki a fiú-, az sokat tud segíteni a továbblépésben és lehetnek barátok.

Balázs úgy véli, ehhez persze az is kell, hogy alapvetően normális beállítottságú emberek legyenek: – Van, aki a személyiségéből adódóan nem képes erre, vagy elvből nem. Szóval, szerintem lehetséges a barátság szakítás után a partnerünkkel, ha mind a két fél nyitottan áll ehhez és békében ért véget a kapcsolat.

Kinél van az igazság?

Van tehát, aki azt mondja, hogy ha normális mind a két fél, lehet barátság, de olvashattuk Szabolcsot vagy Esztert, aki azt mondja, hogy ez teljesen természetellenes. Ki látja hát jól a dolgokat?

Nehéz kérdés. Hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, és ha megnézzük, minden párkapcsolat is különbözik egymástól. És hogy egy másik örök igazságot is papírra vessek: mindig kettőn áll a vásár. Hiába gondolja azt az ember, hogy na, most majd jól barátok maradunk, ha a másik fél képtelen rá.

Ám azon is el kell töprengenünk mi lesz a helyzet akkor, ha egy új párkapcsolatban leszünk, esetleg már házasságban, de továbbra is rendszeresen beszélgetünk a régi partnerünkkel? Hogyan eshet ez majd az aktuális párunknak?

Mert az esetek nagy százalékában majd felmerülhet benne a kérdés: biztos, hogy minden hátsó szándék nélkül keresi még mindig társaságunkat az a bizonyos személy? És ez az, amit nekünk is érdemes átgondolnunk. Nem lehet, hogy még mindig többet akar tőlünk a volt partnerünk? Ha kétségeink vannak, mindenképpen beszéljük meg azt az érintett ex személyekkel. Kiderül majd, mit is éreznek igazából.

Sokszor nem lehet azonnal eldönteni, mi lenne a legjobb. A saját szempontunkból a legfontosabb megvizsgálnunk, mit érzünk akkor, amikor arra gondolunk, hogy beszélgetnünk kell a volt partnerünkkel vagy akkor, ha hallunk valamit róla. Lehet, hogy azt mondjuk, hogy igen, ez így jó nekem, hiszen barátként is van olyan értékes számomra, mint előtte volt. De az is lehet, hogy olyan sebeket szakít fel bennünk, ami miatt kínszenvedés lenne minden vele töltött perc. Ilyenkor érdemes időt kérni és adni a másiknak is a történtek feldolgozására és végiggondolására. Utána úgyis kialakul, akár nehéz pillanatok árán is, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem.

Az semmiképp sem vezet sehova, ha fekete-fehéren látjuk a dolgokat.

Ha valaki elvből azt mondja, hogy márpedig ilyen nem létezik, az csak azt jelenti, hogy ő még nem tapasztalta és esélyt sem ad neki, hogy megtörténhessen vele. Pedig igenis megtörténhet. Nem minden esetben, lehet, hogy nem is túl gyakran, de ha már van, aki tapasztalta, akkor létezik. Akár a barátság is a szakítás után.

Talán ez a szépsége ennek is, mint magának az életnek: hogy nincs kész recept. Egyedül a hozzávalók adottak. Minden egyes döntéshelyzetben nekünk kell kiválasztanunk, hogy most mit is sütünk ki belőle. Aztán ki tudja? Még jól is végződhet a történet. Mert meglehet, hogy jobb szakácsok leszünk tőle, mint amilyenek előtte voltunk.

Kép: Unsplash