Ismerkedni nem könnyű: Kacsából csakis kettőt!

Piszok könnyűnek tűnhet manapság párra lelni, hiszen annyi minden adatott. Olyan sokszínű, tarka és széles a világ körülöttünk. Hogy lehetne bárki is egyedül, magányosan, amikor nincsenek távolságok, nyelvi akadályok, hiszen az Internet minderre megoldást nyújt?

Ismerkedni egyre nehezebb. Annyi minden áll egy nyitott szív előtt lehetőségként: társkereső rendezvények, párkereső weboldalak, kifejezetten erre a célra programozott mobilalkalmazások. És persze ott vannak a közösségi oldalak is. Cyber értelemben könnyű a dolgunk, ám a személyes ismerkedés egyre nehezebb mindenkinek.

Netes ismerkedés

Számtalan közös nevezőre lehet jutni ismeretlen ismerőssel bármelyik közösségi oldalon vagy fórumon, szállhatunk be szópárbajba, véleménycserébe, gratulálhatunk közös ismerősünk legújabb gyermekéhez, széttrollkodhatunk egy szaftos bejegyzést, azaz gond nélkül bárkivel szóba elegyedhetünk, csak úgy virtuálisan. Közben a számunkra szimpatikus profil oldalát gond nélkül meg is kukkolhatjuk, kiféle, miféle, van esetleg párja. Ha nem szabad az illető még akkor is maradhatunk viszonyban, úgy virtuális módra.

Mindaddig míg nincs tétje a dolognak, az ismerkedés, az első eszmecsere viszonylag könnyűnek is tűnik. A legmodernebb randi oldalakon is viszonylag egyszerű az első lépés, ha tetszik az illető balra, a szív felé húzom az illető profilképét, ha nem tetszik dobom a kukába jobbra. Ám amikor az első szót meg kell tenni a másik felé gyakran elakad a fene nagy elán.

Mert az már majdnem olyan, mintha személyesen futna a történet, és attól valahogy lefagy az ember. Élőben, arccal, nem egy monitor mögé bújva, egyre nehezebben megy az ismerkedés. Talán pont azért, mert ugyanazt várjuk tőle, mint a virtuális térttől: kapunk egy azonnali választ, ami lehet negatív, semleges is. És ezt face to face tűrni, több mint nehéz.

Virtuálisan könnyebben elfogadható a kikosarazás is, mert könnyebb hozzá ideológiát gyártanunk miért nem sikerült hódítanunk:  nem is ismer az illető, ez csak egy szelet volt belőlem, élőben ez más lett volna…..de élőben nem merjük kipróbálni.

Könnyűnek látszik, hogy ismerkedjünk, de nem az. Az interneten nincs meg a szemkontaktust, és mégis mi a fenét lehet válaszolni az olyan kezdő kérdésre, hogy mit keresel ezzel a párkereső oldalon? Vajon mit? Egy kiló zöldborsót, vagy autófényezőt, mert meghúztam parkoláskor a jobb hátsó részen a kasznit. Persze mennyivel romantikusabb lenne valóban a mirelit pult felett egymásba botlani, vagy az autószervizben várakozás közben rácsodálkozni a másikra.

Utcán, strandon, ballagáson

Húsz éve voltam húszéves, akkor a férfiak bárhol ismerkedtek velem. Emlékszem a két méter magas fekete fiúra, aki a metrón szólított meg, olyan elképesztően udvariasan, hogy hónapokig voltam mellette a kis fehér lány, imádtam, ahogy az utcán megbámultak bennünket, a kontrasztunk kihívó volt.

Még annak a fiúnak is nyert ügye volt másfél évig nálam, aki amúgy közölte velem, hogy olyan randa vagyok, mint egy béka, kizártnak tartja, hogy művészek rajzolnák az arcomat. Az első randevúra kapott plüss béka ma is emlékeztet erre, hogy de igen, lehet személyesen is ismerkedni. Mint ahogy az a kapcsolatom is, ami a zebránál kezdődött, amin éppen átmentem, a pirosnál várakozó autós meg alig várta, hogy zöldre váltson a lámpája és elém térhessen és megszólíthasson. Nem ő lett a férjem.

A volt férjemmel telefonon ismerkedtem meg. Egyébiránt szólítottak meg a könyvtárban, a strandon, a postán, a diszkóban, gólyabálon, ballagáson, a munkahelyemen még telefonfülkére várva is. Megvan, talán ez a baj, ma már senki nem telefonál fülkéből!

Jente

Ma már nem szólítanak meg, és nem azért, mert negyven lennék (hanem mert randa vagyok, mint egy béka). Mert egyszerűen ez ma már idejét múlt. S ahogy a húszévesek mesélik az ismerkedés rémálma éppúgy sújtja őket is, mint a legidősebbeket, már a nagymama korabelieknek sem működik a nyugdíjasklubban a skalpvadászat. Úgy tűnik, a petrezselymet árulni kifejezésnek igazán most jött el a szezonja.

Néha elgondolkodom azon, annyira jó lenne ma is egy házasságközvetítő, mint Jente volt a Hegedűs a háztetőben. Talán ha ma is mások határoznák meg kihez kellene hozzámennünk, akkor a nagy ellenállásban máris szerelmek kezdenének fakadni mindenhol.

Ám közel s távol nincs egy Jente sem, így marad minden más, amivel bevonzható a szerelem. Talán követni kellene Olga barátnőm példáját, aki mindenből kettőt vásárolt mikor párra akart lenni. És mivel a feng shui szerint a kacsák segítik a szerelmet, két fa kacsát ültetett a könyvespolcára, és kettesével vásárolta az almát, a kiflit, a fogkefét, még az ágyneműt is. És addig-addig hajtogatta, párban szép az élet, míg nem maradt egyedül. Ma már feleség és három tünemény édesanyja.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Pixabay