Minden gyerek szép! A tiéd tudja is magáról?
Sovány vagyok, alacsony vagyok, szemüveges vagyok, randa vagyok, sehogy sem áll rajtam a ruha. Ilyen és ehhez hasonló érzéssekkel nézünk gyakran a tükörbe, amit fennhangon akár ki is mondunk. Majd csodálkozunk azon, amikor a gyermekünk elégedetlen önmagával. A helyes testkép kialakulása kiskorban kezdődik, és egy életen át vívódunk vele.
Nehéz elfogadni az idő múlását. Kibékülni a változással. Szeretni a saját tükörképünket. Pedig nagyon fontos, hogy helyesen, objektíven lássuk a testünket, a kiállásunkat, a megjelenésünket, már egészen kicsi kortól.
– Két- három éves korban kezd érdeklődni először a gyermek a saját és mások teste iránt. Felteszi a kérdést: kisfiú vagy kislány vagyok? A testi különbségek ekkor tűnnek fel számára – tudjuk meg dr. Árvainé Koczok Márta, tanácsadó szakpszichológustól.
Mindenkit el kell fogadni
Általánosan elfogadott, hogy melegítő nadrágot otthon viselünk, vagy akkor vagyunk lazábban öltözve, amikor kirándulni, túrázni megyünk. Az iskolába már farmert vagy szövetnadrágot húzunk. De ha valaki melegítőben jár be az alsó tagozatban, még azt elnézik a pedagógusok. Ám egy ünnepségre, legyen az egy szülinapi meghívás vagy egy nemzeti ünnep az óvodában/iskolába ezekre az eseményekre már szebben öltözünk fel. Mint ahogy a színházba is csinosan megyünk, mert ünnep elmenni és kikapcsolódni a bársonyhuzatú székekben ülve, hovatovább a hosszú hónapokat készülő színészeket is megtiszteljük az öltözékünkkel. És a karácsonyfa, vagy a menóra körül a hanukát ünnepelve is kiöltöznek a családok.
Mindenki rendben van, úgy ahogy van, legyen akár kék a haja, szakadt a farmernadrágja vagy lógjon ki ékszer az orrából, senkit nem illik megbámulni!
Ne feledjük, az íratlan szabályok személyiségtől, foglalkozástól függően eltérhetnek. Ugye, egy rocksztár a magánéletben is rocksztár marad?! Tanítsuk meg a gyermekeinknek, hogy nincs helyes vagy helytelen megjelenés!
Ne a ruhát dicsérjük!
Egy ruhadarab lehet bájos vagy jópofa, de lehet otromba is a viselőjén, de ettől még a személy ugyanaz marad. Éppen ezért amikor dicsérjük a gyermek -vagy bárki – megjelenését, akkor sose a ruhát emeljük ki. Megjegyezhetjük, hogy az a szép mályvaszín milyen jól illik a kislányhoz, vagy egy kisfiú vagányságát milyen klasszul kiemeli a kalózos minta. De, a megjegyzéseknek soha nem szabad a gyermek alakjára vonatkoznia.
Legyen alapelvünk: Az öltözködésünknek azt a képet kell mutatnia, amilyet magunkról sugallni akarunk.
Dr. Árvainé Koczok Márta, tanácsadó szakpszichológus kiemeli, a kamaszkorban nagyon fontos, hogy beszélgessünk a gyerekekkel arról, hogy az öltözködésük, megjelenésük, viselkedésük mit üzen, legyenek tisztában a veszélyekkel.
Ugyanakkor nagyon nehéz felvenni a versenyt/harcot a médiából áradó ingerekkel és elvárásokkal, amikkel szembehelyezkedni egyet jelenthet a peremre szorulással, ami egy kamasz életében elviselhetetlen nyomás. A mai tinik is olyanok akarnak lenni, mint kedvenceik. Itt is fontosabb lenne azonban az önismeretükkel, és a nonverbális kommunikációval többet foglalkozni, mint öltözködésük miatt minden reggel veszekedni – hangsúlyozza a szakember.
Vezessük rá a gyermeket arra, hogy egy-egy ruhadarab, egy fazon, egy szín, egy felirat mi mindent üzenhet tévesen a viselőjéről!
Nem a ruha teszi az embert
A testtel szembeni kritikával sok helyen találkozhatunk. Mi magunk észrevétlenül is kommentálunk, amikor a kinézete alapján azonosítunk be egy idegent. Nem azt mondjuk, az a férfi jobbra a lift mellett, hanem jelzőkkel illetve mutatjuk, ott az a kopasz, alacsony pacák. A közéletben is hírhedt és híres emberek kapnak állandó elismerést csupán azért, mert valamilyen drága ruhában megjelennek. Holott senki nem értékesebb a másiknál pusztán a megjelenése miatt. Éppen ezért, amikor mi beszélünk másokról, akkor olyan tulajdonságát, eredményét emeljük ki a gyermekünk előtt, amiért az adott illető meg is dolgozott. Ismerjük el az énekes csodaszép kontratenorját vagy lírai baritonját, a színész utánozhatatlan nevettetését, a tévébemondó szép kiejtését. De ne az alakját, testét, ruháját, szépségét emlegessük.
Senki értéke nem csökken attól, mert valaki mond rá valami csúnyát, bántót!
Amikor csemeténket kritizálja más gyerek, akár a ruhája, a teste, a hangja, a felszerelése, mint a táskája, szemüvege, a kulacsa vagy a tolltartója miatt, és ezért ő szomorú, mérges, csalódott, feldúlt lesz, akkor ezt ne intézzük el egy, Ne is törődj vele, fiam! – vállrándítással, hanem tanítsuk meg a gyermekünknek, hogy soha nem kell szégyenkezni a kinézete miatt, sem valamit kidobni, lecserélni, elhagyni, csak azért mert az másnak éppen nem tetszik!
Tükröm, tükröm mondd meg nékem
Ahogy nőnek a gyerekek, úgy mustrálják magukat egyre gyakrabban a tükörben. Ismerkednek önmagukkal. Vannak, akik elbízzák magukat és vannak, akik alulértékelik. A pszichológusnő figyelmeztetett: – Amikor egy kamasz „el van telve magától” az valaminek a jele lehet. Lehetséges, hogy önbizalomhiánya van, vagy szorong és így próbálja leplezni. Az is lehet, hogy túlságosan „sztárolták” kicsiként, ami azt jelenti, hogy nem a valós értékei és teljesítménye alapján értékelték, hanem egyfajta korai túlértékelés miatt nem tudja ő reálisan felmérni, mire is képes, hogyan érdemes viselkedni.
A cél a reális önértékelés, egy egészséges önbizalom, és az hogy egyensúly legyen a saját énképem, illetve a külvilágból érkező visszajelzések között. Amennyiben ez az egyensúly megbillen, szorongást, depresszív érzelmeket élhet át az egyén.
– Sajnos már gyermekkorban, főként kamaszkorban jelentkezhetnek az úgynevezett testképzavarok – hangsúlyozza a szakember – melyek akár komoly táplálkozási zavarokként veszélyeztetik az egészséget. Gondoljunk csak az anorexiára, a bulimiára, de ma egyre divatosabb a diétázás, az időnként nem valós érzékenységen vagy allergián alapuló orvosilag előírt, valami-mentes táplálkozás. A pszichológusnő jelzi, érdemes feltárni, hogy egy-egy probléma mögött a divathullám, vagy komolyabb lelki nehézség áll-e.
Én más vagyok, mint a többiek
Mindenkinek a maga gyermeke a legszebb. És ez így van jól – emeli ki – dr. Árvainé Koczok Márta. Ajánlata szerint, ha a gyermek sérült, fogyatékos, vagy bármilyen szempontból láthatóan, érezhetően különbözik az átlagtól a szülő feladata, hogy úgy szeresse és úgy fogadja el a gyermekét, ahogy van. Ez az önbizalom, az önelfogadás alapja. Ha engem gyermekként nem szerettek úgy, ahogy vagyok, akkor örökké önbizalomhiánnyal, önértékelési zavarral, súlyosabb esetben szorongással, depresszióval fogok küzdeni.
Tanítsuk meg a gyermekünket arra, hogy fogadja el a megjelenését úgy ahogy van, a másságával együtt, ne akarjon a sablonhoz igazodni!
Általában akinek nincs önbizalma, önmagát csúnyábbnak, – kövérebbnek, nagyobb fülűnek, görbe orrúnak- látja, mint amilyen valójában. Elégedetlenebb lehet bizonyos testrészeivel, külső-belső tulajdonságaival – folytatja a pszichológusnő. – A fokozott önbizalomhiány ronthatja a mindennapi teljesítményt, a szociális kapcsolatteremtés is nehezebben mehet emiatt. Mindenképpen érdemes foglalkozni vele: kideríteni, mi okozza, és oldani úgy, hogy az egyén megmutathassa mire képes, és szociálisan is jól funkcionáljon.
Minden test a maga korának megfelelően szép
A tényt, hogy az idő múlásával változik a testünk, olykor mindenkinek nehéz megemésztenie. Nők milliói emeli a tükör előtt állva újra és újra a mellét vissza, abba a magasságba, ahol huszonévesen meredezett még felfelé.
Keserednek a látványtól. Pedig a kor, a szoptatás teszi ezt velük, nem lettek ettől csúnyábbak, csak érettebbek, másabbak. Míg férfiak sokasága sóhajtozik azért, mert nem ugyanolyannak látják férfiasságukat, mint annak előtte volt, hogy betöltötték a sokadik x-et. Narancsbőre nőnek és férfinak éppúgy lehet, ahogy májfoltja, vagy éppen műtéti hege. Továbbá őszül mindenkinek a haja, ráncosodik és megereszkedik a bőre idővel.
A szakértő elmondja, az óvodás gyerekek is már egész komoly kérdésekkel állnak elő, főleg ha nem tabu téma a test a családban. – Sok családban szülők és gyermekek együtt fürdenek, egymás előtt öltöznek. Így a gyerek megfigyel dolgokat, és érdeklődik: anyunak miért olyan nagy a cicije, apunak miért van bajsza, szakálla. Tanácsolja: amikor a gyermek kérdez, életkorának megfelelő, rövid, érthető válaszokkal segíthetjük őt a saját és más emberek testének megismerésében.
A testi változásokról való beszélgetés tehát kisgyermekkortól kezdődik, és folyamatos. Hiszen majdnem minden nap beszélünk is róla, csak esetleg nem tudatosan.
– Nagyon fontosnak tartom az iskoláskorban történő fokozatos (szexuális) felvilágosítást. Hogy a fiúkat és lányokat ne érje váratlanul mindaz, ami a testükkel-lelkükkel történik. Nagyon jelentős stresszforrás, ha nem lehet erről a családban beszélni – világít a lényegre a tanácsadó szakpszichológus. Majd hozzáteszi: – Komoly lelki problémát tud okozni például ha egy lány sokkal korábban érik, vagy egy fiú később kezd férfiasodni testileg, mint az osztálytársai.
A szexuális felvilágosítás nem azt jelenti, hogy már az 5-6 évesekkel is a szexuális élet részleteit taglaljuk. Először a saját testüket kell megismerniük, hogyan működik, hogyan változik. Minden gyermeket érdekel, hogy került anyuka hasába, miként született. Ezekre szülőként, pedagógusként tudnunk kell válaszolni.
Mit tehetünk a testünkért?
A testképünkről kialakított képet finomíthatjuk pozitív gondolatokkal. Például, hogy mennyire vagyunk gyorsak, erősek, mozgékonyak, rugalmasak , ügyesek. Mennyi mindent tehetünk vele: futhatunk, bicajozhatunk, úszhatunk, hegyet mászhatunk, táncolhatunk, súlyt emelhetünk, focizhatunk vagy jógázhatunk. Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan értékelje a saját testét és mit tehet azért, hogy egészséges és jól karbantartott maradjon. Hangsúlyozzuk, ne azért mozogjon, sportoljon, ügyeljen az étkezésére és a pihenés mennyiségére, továbbá öltözzön csinosan, mert azzal ő több lehet, hanem mert ő maga érezheti jól magát a saját bőrében!
Kép: Starlet Photo
Dr. Árvainé Koczok Márta, tanácsadó szakpszichológus további információért elérhető: http://neszorongj.hu
arról 
