Jó estét! – A halál az élet része, az Instán mégis meglepő a temetkezés

Jó estét! – A halál az élet része, az Instán mégis meglepő a temetkezés

A halállal nem szeretünk foglalkozni. A saját, és szeretteink elmúlásának gondolata fájdalmas és félelmetes. Még ha nem is rágódunk azon, hogy egyszer majd elmegyünk, valahol hátul ott van a fejünkben, egyszer velünk is megtörténik.

Korunknál fogva, vagy egy betegség miatt, ha közelebb kerülünk a halál eshetőségéhez, talán részletesebben is elgondolkodunk azon, hogyan és milyen körülmények között történjen a saját temetésünk. Kizárunk lehetőségeket, vagy éppen leszögezünk dolgokat.

Én ezen még akkor sem gondolkodtam el, amikor kemoterápiát kaptam, és bíztam a legjobbakért, de egy valamit tudtam a szívem mélyén, nem kívánhatom, hogy ne sírjanak a szeretteim, viszont én kívánhatom, hogy viszonylag könnyen dolgozzák fel a távozásomat. Leginkább a fiam. 

Ebbe is csak most gondoltam bele, hogy az Instagramon bekövetett egy német temetkezési vállalkozás. Én mindig megtekintem ki követ be, milyen képei vannak, sőt meg is szoktam köszönni a figyelmet. Már a nevük árulkodó volt, bár először azt hittem, talán egy hívő közösségről van szó, bapstistaként sok hívővel, vagy hívő közöséggel van kapcsolatom. A név így szól: Himmelsleiter vagyis mennyei létra. 

Rest vagy sem kimondani, utólag jót nevetek magamon, hogy egy pillanatra égi figyelmeztetésnek véltem a követésüket, mintha csak a kaszás kopogtatna az ablakon, ám ezt a buta gondolatot gyorsan el is hessegettem, és szépen megköszöntem a követést. És lájkoltam néhány olyan képüket, ami valóban szép. 

Ugyanakkor most kérem a kedves érintetteket, bár még abban a lényegi kérdésben, hogy koporsós temetést vagy hamvasztást kérnék még nem döntöttem. Remélem van még időm rá mondjuk úgy kilencven éves koromig. Amikor csak szépen elszenderedem a hímzésem felett, vagy legfeljebb túlságosan is felizgatom magamat egy krimin, és a szívem visz fel a mennyei létrán, hogy akkor…

…na akkor semmiképpen se osszanak meg rólam képet amint a koporsóban lennék. Vagy az előkészítésem alatt készült fotókat. Akkor sem, ha ügyesen el lenne rajta rejtve az arcom. Tudom, hogy a halál az élet része, az Instán mégis meglepő számomra a temetkezés. Nem szeretnék így ott lenni.

Azon még gondolkodom, hogy vajon megkérdezzem-e a céget, milyen apropóból követtek be, hiszen még is csak egy berlini temetkezési vállalatról van szó, és nem hazairól, hogy mégis mi fogta meg őket az én Insta oldalamban, de lehet, jobb, ha nem kísértem a sorsot. Igen, maradjunk inkább a humornál. Bár, most jut eszembe, ősszel használtam a mourning, azaz a gyász hastaget, valószínűleg ezzel kelthettem fel az érdeklődésüket. Ettől még nem tudom, hogyan kerülnék Berlinbe…pláne holtan.

De ha mégis így esne, most szólok a szeretteimnek, ahogy az egyik képen láttam, ők is nyugodtan írjanak, rajzoljanak üzeneteket a koporsómra, urnámra, ha az jól esik nekik, remélem, valahogy eljutnak hozzám a szavaik – merthogy ilyen meghökkentő ötletet is láttam a Himmelsleiter oldalán. 

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Pixabay