Jó estét! – Nem vagyunk mi hősök, csak az Élet jutott nekünk

Jó estét! – Nem vagyunk mi hősök, csak az Élet jutott nekünk

Nem vagyunk hősök.. Megszülettünk, ki tudja miért. Hosszú szempillák és göndör fürtök tesznek széppé minket. Pörgős szoknyát, loknit viselünk, és ugyanúgy öleljük a babát, vagy a rongyba csavart kukoricacsutkát, ahogy azt csak az ősi ösztön tudja diktálni. Kövér könnycseppek gördülhetnek az arcunkon bármikor, ha fájdalom és bánat ér bennünket, míg kicsik vagyunk, hiszen a kislányok még sírhatnak.

Aztán nagylányokká leszünk, és attól fogva nem sírunk. Görcsbe rándulva szenvedjük női létünket rendszeresen, szó nélkül. Aztán kínlódunk, ha gyermeket szeretnénk, és ugyanúgy, ha nem.

Hordozzuk a szenvedést, önfeláldozást, mert erre születtünk. Hősök lennénk? Ugyan. Vajon hős e az a kis tyúkanyó, aki bent égett az istállóban, csibéivel a szárnya alatt, pedig kimenekülhetett volna, vagy csak egy oktalan állat? A csontsovány róka, aki utolsó csepp tejével is a kicsinyeit táplálja, az vajon hős?

Hős a férfi, aki háborúba megy, vagy elindul a világot megváltani. Mi, akik itt maradunk, kikaparjuk a gyermekeinknek az utolsó falatot, és bekötözzük a sebeket, nem vagyunk azok. Mi csak tesszük a dolgunkat, aminek a neve ÉLET.

Ezt kaptuk mi nők. Az Élet a feladatunk. Túlélni, megélni, életet adni, életre vigyázni, életet menteni… Ha mi nem tesszük, vége mindennek! S, hogy ezt megtehessük, a legfőbb dolog, hogy a sajátunkat megőrizzük!

Szerző: Nagyné Banadics Anikó
Fotó: Unsplash
Grafika: Mucsi Boglárka