Jó estét! – Vajon festhetem még pirosra a körmöm? 

Jó estét! – Vajon festhetem még pirosra a körmöm? 

Azt mondták, nem fáj majd, és hogy milyen szép kerek szám. Kereknek kerek, de milyen sok! – gondoltam én. Most aztán tényleg a B oldal következik, holnaptól minden más lesz. – Vajon festhetem még pirosra a körmöm? – kérdeztem, de a körmösöm megnyugtatott, még nem kell otthonkában járnom. Hát jó, gondoltam.

Egy percig sem vágytam arra, hogy ezen a napon egy tömeg ugorjon elő a hálószobából, és kiabálja: Meglepetéés! Szerencsére ezt tudomásul is vette a család. Csak őket akartam, csendesen. Picit azért tartottam attól, hogy bosszúból esetleg meglepnek egy kerek nyakú fehér pólóval, amin egy piros ötvenes virít. Nem szerettem volna úgy kinézni, mint egy jóllakott jegesmedve bocs egy kerek céltáblával a hasán, de ezt is megúsztam.

A hétvége tényleg egy picit rólam szólt, a szeretteim körében. Ennyire vágytam, nem többre, nem másra és ez teljesült… és tényleg nem is fájt annyira. S mivel meggyőződtem róla, hogy semmi sem változott, lassan kibékülök ezzel a kerek számmal is.

Az, hogy én, én maradtam, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tizenkét órás ünnepi ebéd fél ötre már el is készült, hogy a flancos hercegnőburgonyából végül is krumplis tiszta lett, és hogy a futár sem érkezett meg időben az ajándékommal. Hogy a lufi dekorációtól félálomban sikítófrászt kaptam éjszaka, azt már nem is említem. Szóval az élet megy tovább, így ötvenen túl is. És még festhetem pirosra a körmöm.

Szerző:  Nagyné Banadics Anikó

Kép:Unsplash