Mizéria a meglepetésért: Ez a karácsony a bunker biztonságában a legjobb

Karácsony előtt az egyik legnehezebb feladat, hogy kitaláljuk mi lenne a legjobb ajándék a szerettünknek. Szerintem ez jóval nehezebb, mint beszerezni az ajándékot. Már ha nem az utolsó előtti pillanatról van szó. A nagyon okos bölcseletek szerint, ha igazán szeretünk valakit, tudjuk mire van szüksége, minek örülne. Szerintem, ez úgy ahogy van marhaság. Mert meglepni a másikat nem azon áll vagy bukik, mennyire fontos személy nekünk.

A karácsony Jézus születésének, a szeretetnek, az összetartozásnak, a családnak az ünnepe. Mindig szól az ajándékozásról is. Amivel nincs semmi baj. Megajándékozni egymást valamilyen figyelmességgel vagy olyan holmival amire a szerettünknek szüksége van, ami a szíve vágya, ami szebbé és jobbá teheti az életét, az egy fontos mozzanat. Már ha tudjuk, mi ez a holmi. Mert ha nem tudjuk, az ajándékozás bizony „gondot okoz”. Például lelkiismeret-furdalást. Akkor is, ha nem akarunk így érezni.

Néma anyának a lánya sem érti a szavát

Nekem általában rengeteg ötletem van arra, hogy kit-mivel lepjek meg. Egészen pici apróságoktól kezdve a nagyobb ajándékokig. Mindezt a hétköznapokon, mindenféle ünnep nélkül is jól csinálom, említik az érintettek. Ennek az a titka, hogy figyelem a másikat, hogy mire hogyan reagál. Mire csodálkozik rá, mire mondja, hú vagy jé! Viszont az édesanyámtól szinte még sosem hallottam 44 év alatt, hogy mire vágyna, vagy mire lenne szüksége. Egy kezemen tudnám megszámolni, hányszor említett valamit. Tehát nem mondta konkrétan, hanem csak említette, úgy félig-meddig, éppen csak hallhatóan valamire: az tetszene neki.

Na és ugye, egy évben legalább kétszer ajándékozunk: karácsonykor és születésnapkor.  Nálunk még névnapkor is szokás. És én az anyák napját sem hagynám ki. Ez évi négy ajándék. Tehát a legtöbb esetben bajban vagyok. És ennek semmi köze nincs a szeretethez. Hiszen az anyukám az egyik legfontosabb személy nekem a világon. Hiába szeretem és fontos nekem, figyelem őt, és lesem mit mond, ha egyszer nem mond semmit.

Az új is régi a nap alatt

Aztán itt van a barátnőm, akivel napi szinten vagyok kapcsolatban, és mindene megvan, ráadásul nagyon kreatív, és olyan holmikat vásárol magának, amiről én nem is tudom, hogy léteznek vagy igen, de ő tuti, hogy abból is a legspécibbet találja meg magának.  Tehát neki sem könnyű vásárolni, mert ahogy valami új kerül a nap alá, ő már tud róla. Na, nehéz meglepni. A vicc amúgy az, hogy ő meg arra panaszkodik, a férjének nehéz ajándékot vásárolnia, mert a férje mindent megvásárol magának.

Szóval azok, akik az utolsó pillanatban vásárolnak, nem azért halasztgatják a vásárlást, mert lusták, vagy más fontosabb a számukra, és nem is azért, mert nem szeretnék eléggé a másikat, hanem mert úgy érzik, jó lenne valami igazán ötletessel, széppel, kedvessel előállni, olyannal, amiről a másik tényleg érzi, hogy fő fontos személy. Tényleg szereti őt az ajándékozó.

Hol marad a meglepetés?

Az ajándékozás akkor sem könnyű feladat, ha a másik kívánság listát gyárt. Mint a fiam. Ő egészen kicsi korától konkrétan rámutat azokra a dolgokra, amiket szeretne. Vagyis nincs meglepetés. Tudja mit szeretne, és azt szeretné megkapni. Ha valamit egyébként nem kap meg, akkor sem mond le róla, a listáján továbbra is ott marad az adott kívánság, és bármikor kapja meg, az boldogság a számára. Így viszont mindig ki kell találnom még valamit, hogy ne maradjon el a meglepetés a számára. Még az a szerencse, hogy egyébként a legkisebb ajándéknak is tiszta szívvel tud örülni.

Idén karácsonykor sem volt másként, ki kell találnom valamilyen svédcsavart, hogy ne maradjon el a meglepetés. Idén ilyen volt az erőd, a bunker. Amit az előbb említett barátnőm mutatott egyébként nekem azzal, hogy esetleg megvásárolná a gyerekeinek. Megmutattam a fiamnak, mert nem tudtam eldönteni, hogy a maga tizenegy évével mit szólna hozzá. Tetszett neki, és nem rakta fel a listájára, azért nem, mert úgy érezte, pont annyi van a listán, amennyi „éppen elég már”.

Karácsony a bunker biztonságában

A közepes méretű Fantasy erődhöz öt négyzetméternyi, azaz 12 kartonfal-lap, 16 kapcsoló elem, és 32 tépőzár tartozik. Megrendeltem. Hollandiából. Időben rendeltem, mert időben mutatta a barátnőm. Ott is volt a fa alatt. És igazán örült neki a fiam. Felépítettük a nappali közepén. Majd át. És újra át. Már a harmadik alakzatban áll két nap alatt. A fiam egyenesen azt mondta, nem is gondolta volna, hogy ennyire tetszik majd neki, és ez a legjobb ajándék, pedig nem is volt a listán. Szerintem azért érzi így, mert tényleg meglepődött. Szerintem ez a lényege az egész ajándékozásnak, hogy az ajándékozott meglepődjen, tényleg a szívéhez férkőzőn az ajándék.

Ez a bunker nekem is jó ajándék, még úgyis, hogy elfoglalja a fél nappalit. Nem is ajánlom csak erős idegzetű anyukáknak, olyanoknak, akik már elengedték azt a kényszerképzetet, hogy egy gyerek mellett lehet lakberendezési újságban látott rend a lakásban. (Azoknak, akik még ezt nem engedték el, elárulom, nem lehetséges, vagy igen, de annak a vége a zártosztály. Ahol gyerek van, ott pont az a rend, ha csokoládé papírt találunk a tévészekrényen, macit a csapban, építőelemet az evőeszközök között, maszatot a villanykapcsoló körül, levetett ruhát a bejárat előtt és a többi)

A bunker jó ajándéknak minősült. A fiamnak. És nekem is. Most a karácsonyom a bunker biztonságában telik. Ide bújtam el. Hogy megemésszem, az ajándékok, amiket utolsó pillanatban találtam ki, a két ünnep között érkeznek majd csak meg. Az édesanyámnak és a barátnőmnek. És azzal nyugtatom magamat, hogy tudni mi a legjobb ajándék, nem méri a szeretet hőfokát. Marhaságnak kell lenni az, hogy az így legyen. Bízom benne, ők is így gondolják.

A bunkerben egyébként az is jó, hogy a fiam sem akar kimászni innen. Így kevésbé ciki, hogy én sem. Ez a karácsony a bunker biztonságában a legjobb. Még ez az írás is benne született meg.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Fantasy Forts