Jó estét! – Két ütemet csúszik a zene, de legalább táncolunk!

Jó estét!

Két ütemet csúszik a zene, de legalább táncolunk!

A téma kimeríthetetlen. Amikor már úgy érezzük mi is unjuk, akkor történik egy újabb meglepetés az online életben. Magában a mai életben. Ami sehogysem jó. Vagy legalábbis nehezebb. Furcsább. Szokatlanabb. Másabb. Érezhetjük úgy, hogy sehogysem jó. Sem bent otthon maradva, sem kint a közösségben.

Most nem is nagyon van olyan, hogy kint. Mert nincs hová kimenni. Mondjuk sétálni, kirándulni, túrázni, ha nincsen éppen nagy sár az erdőben, akkor a szabadba, a természetbe jó kimenni. De csak olyan helyre, ahol kevés más emberrel lehet dolgunk. A zöldben, a szabad ég alatt nem kell maszkot viselni. Sem másokat kerülgetni. A városban igen.

Egyébként nagyon nincs hová menni. Nincs mozi, színház, nem lehet edzőterembe menni, nincsenek gyerekfoglalkozások, felnőtt workshopok. Az üres mozipénztár lehangoló látványt nyújt. Ahogyan a bezárt színházak is. Az üzletek ugyan nyitva vannak, készülődhetünk a karácsonyra, de most még vásárolni sem olyan élvezetes. Akinek meg eleve nyűg, annak most pláne az lehet azért, mert most maszkban vagyunk kénytelenek nézelődni, válogatni és segítséget kérni az eladótól.

Ami egy külön rémálom, vagy kabaré kategória tud lenni, ahogy a maszk felfogja a hangot és nem érti egymást eladó és vevő. Felfogás kérdése, hogy nevetünk, sírunk avagy dühögünk. Én pár nappal ezelőtt sehogysem tudtam megértetni az eladóval, hogy nekem olyan égőre van szükségem, aminek a kúp része foncsorozott. Ez a szó – foncsorozott, sehogy sem akart átmenni a maszkon. De végül sikerült. Türelemmel, kedvességgel.

Az utóbbi időben azon kaptam magamat, hogy már tényleg sportot űzöm abból, hogy ebből a fura új helyzetből a lehető legjobbat tudjam kihozni. Az égő vásárlás alatt megéheztünk, megszomjaztunk. Mivel csak elvitelre lehet készételt vásárolni, az áruház külső vészkijáratának lépcsőjére ültünk le falatozni. Ki a szabadba. Ahol a fiam olyan jóizűen ette a hotdogot, mint bent azelőtt még sehogysem. Minden rosszban van valami jó. Csak meg kell találni mi az. Ahogyan a fiam tánctanára is tette online tanítás közben.

Mert online balettozni sem egy rossz dolog. Csak észre kell venni benne a mosolyt fakasztó nüanszokat. – Mire hozzátok átér a zene már két ütemet csúszik, de legalább táncolunk! – figyelmeztetette a növendékeket a tánctanár a zoom rendszeren keresztül – és máris visszaállt a rend, mindenki ott tartott, ahol lennie kellett. Online is. Előtte viszont lehetett nevetni egy jót, ahogy mindenki össze-vissza mozgott. 

Én nagyon hálás vagyok ezért is, hogy tánciskola, balettmester, tánctanár megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből. Úgy, hogy nekik sem könnyű így oktani. De oktatnak, még ha késik is a zene kétütemet. Mert a gyerekek táncolhatnak. Azt sem bánom, hogy ez otthon van és arébb kell tolni a bútorokat, vagy ha a tánc azt kívánja, akkor fel kell tekerni a szőnyeget, na meg nekem csendben maradnom, hogy ne zavarjam az oktatást. Nem bánom, mert így óráról-órára láthatom hogyan fejlődik a fiam tudása. Miközben megírhatok egy-egy újabb Jó estétet! 

Szerző és kép: Polgár Ágnes