Volt egy megfoghatatlan álmom: Elengedhetnélek, ha akarnám

Elengedhetnélek, ha akarnám - ha az álomból néha nem válna valóság és nem álmodnék örökké ébren rólunk. Volt egy álmom, ami olyan megfoghatatlan, mint te vagy én. Vagy az a mi-tagadás amiben élünk. Megfoghatatlan, mégis átjárja minden sejtünket. Talán még nem éreztem ilyen erőset, talán még soha nem féltem ennyire. Amiben biztos vagyok, hogy a tét nagy, a tét mi vagyunk, a közös álmodás.  

A parton sirályok röpködtek körülöttünk és csak néztük a hullámzó vizet, ami egyszerre volt békés és dühös, ahogyan mi fogalmaztunk, olyan nemesség áradt belőle, amibe képesek voltunk plátóian beleszeretni. Fogtad a kezem és az érzés a mai napig ott van az emlékezetemben, a bőröd puhasága az enyémhez simulva, elraktározva mélyen, minden egyes tenyérvonaladdal együtt.

Párhuzamos dimenzióban

Egy párhuzamos dimenzióban talán most tényleg ott állunk és nézzük a mélykék tengert, nem csupán álom az északi szél ölelése. 

Talán egyikünk sem küzd önmagával, a környezetével és leginkább egymással nem. Akik ott állnak, az két erős ember, akik sokszor elgyengülnek, de minden problémán túl lendülnek együtt. Mert a szeretet, ami bennük él egymás iránt, az nem csak puszta fellángolás, hanem feltétel nélküli és igaz. Elfogadják egymást, és ha az egyikőjük a mélybe zuhan, a másik utána nyúl és visszarántja, nem pedig ugrik vele a végtelen semmibe.

Kölcsönös türelem veszi őket körül. Hisz tudják, bármit is tartogat a jövő, ők ott lesznek egymásnak és igyekeznek helytállni a legváratlanabb káoszban is. Soha nem gondolnak olyanra, hogy teherként nehezednek a másik vállára. Hisz ha terhesek is sokszor a mindennapok, azok a pillantások, érintések, kedves szavak, amiket egymás felé intéznek megkönnyítik a létezést.

Na meg a csend, ami nem kínos, ami nem hoz űrt magával, szimplán csak oda telepszik a lelkük kis zugaiba, hogy jelezze, néha csak elég a lélegzetük visszhangja. Valahol, valamelyik világban ők vagyunk, azok, akik a legkevésbé sem tökéletesek, de amikor a két kék szempár találkozik minden teljessé válik a maga tökéletlenségével. 

Elengedhetnélek, ha akarnám

Ezzel szemben a valóságunk az, hogy amíg én a sötét plafont, addig te a pohár alját nézegeted ezen az éjszakán is. Hogy amíg egyik cigit gyújtod a másik után elzárkózva a világ elől, leginkább kettőnk elől, én gondolatban próbálom áttörni a falakat az álomból kivezető folyosón. 

Érzem az illatodat minden reggeli kávéban és hallom a hangod minden el nem hazudott szavadban. Nem felejtek, nem lépek, maradok, álmodom tovább.

Elengedhetnélek, ha akarnám

Szerző: Alexa Aida

Kép: Afistfullofbolts