Félrelépés egy házasságban? Mikor és hol kezdődött el?

A komolyan hosszútávra tervező párok még idejekorán felállítják a maguk szabályait és meghúzzák a határaikat. Melyet a szerelem hajnalán eszük ágában sem merülne, még csak megközelíteni sem, nemhogy felrúgni. És persze egy jó házasságban később sem. Ésszel semmiképp. Mégis sokan észre sem veszik, amikor megteszik az első lépést az árulás felé. Ki ezért, ki azért. De vajon kit árulnak el? A másikat, önmagukat vagy a kapcsolatukat?

Csúsztatás lenne azt írni, hogy egy rossz házasságban lehet csak eljutni, mi több átlépni a korábban felállított határvonalakat. Utólag könnyű azt mondani, hogy azért csalta meg az egyik a másikat, mert az a házasság rossz volt. A hűtlenség egy jó házasságban is éppúgy megeshet, mint egy rosszban.

Már eleve az probléma, hogy mindenáron meg akarjuk határozni vajon mitől jó, vagy mitől rossz egy házasság. Mert kinek mitől jó vagy rossz, ugye? Leginkább talán nem is a házasságot kellene minősíteni, jelzőkkel ellátni, hanem benne lévő felek érzéseit. Mert bármilyen paradoxon is, egy házasság még lehet jó attól, hogy a benne lévők egyike, vagy másika, vagy akár mindegyike nem érzi jól magát benne. Hiszen ez lehet csak átmeneti állapot is. Nem érezhetik jól magukat attól, mert nem így képzelték el maguknak fiatalon a házasságot, mert nem arra és nem úgy haladtak közben, amerre szerettek volna, mert úgy érzik olykor, néha, de lehet sokszor vagy akár mindig, hogy nem önmaguk már. Vagy azt sem tudják kik is ők valójában? De mindettől még nem neveznék magukat sem boldogtalannak a házastársak, se nem rossznak a kapcsolatukat.

Csúnya dolog lenne azt is állítani, hogy a pénz, a közös jövőkép, a már megteremtett mindenféle biztonság, az eltelt évek száma, maga az összeszokottság, a gyerekek, az elért egzisztencia, a környezet véleménye a felekről külön-külön és egyben párként is, nem számíthatna és nem tarthatna tovább össze, egy nem jó, nem tökéletes, vagy csak éppen jelenleg nem jól megélt házasságot. Vagy egy rosszat sem. Mert igen. Egy rosszat is összetarthat. Akár jól is.

Mert van, akinek az lenne a nagyobb fájdalom, ha mindezt felrúgná és olyan helyzetbe kerülnének mindannyian, amit ő sosem akarna megélni, átélni, vagy akarná, hogy a családja átéljen, vagy hogy mindez a sok összetevő sérüljön. Mert ő attól semmisülne meg, ha ezt az egész csomagot így egyben elveszítené. Számára az a boldogság, hogy mégis benne marad. Benne marad abban, ami amúgy nem jó, vagy nem teljesen jó. Hogy ő ezzel megcsalja önmagát, benne fel sem merül.

Más meg attól semmisülne meg, ha mindezek miatt maradna egy házasságban, amiben ő saját maga nem érzi boldognak, teljesnek magát.

De vajon hol érkezik el az a pont, amikor teszünk egy egészen apró, szinte észre sem vehető, talán valóban akaratlan félre lépést? Vagy melyik az a pont, amitől úgy érzi az egyik, vagy mindkettő, hogy eddig és nem tovább együtt?

Talán akkor, amikor először veszik észre valami hiányát vagy figyelmezteti erre egyikük a másikat?

Talán akkor, amikor először fut át egy agyon a felismerés, hogy valami nem olyan már, mint régen volt?

Vagy amikor ezt már meg is fogalmazza?

Esetleg, akkor amikor ki is mondja magában hangosan? Vagy egy családtagnak, jó barátnak? Vagy amikor a házastársának mondja el? A szakemberek szerint azok a kapcsolatok menthetőek, amiben ki merik mondani egymásnak, hogy valami nem jó, és még tenni is kezdenek ellene. Közösen.

Akik ezt nem teszik, ott ez az érzés ritka esetben csendesedik el. Ottmarad, és talán intelligencia, akarás és hit kérdése, hogy elmúlik, pozitívan beépül a kapcsolatba vagy ellenkezőleg tovább mélyül.

Mert mind e közben folyamatosan éri őket a körülölelő környezet minden rezdülése. Hatással van, befolyásolja őket. A legapróbb dolog is. Amire szinte észrevétlenül reagálni kezdenek.

A férfi vagy a nő forgatni kezdi a jegygyűrűjét, vagy le is veszi, majd másnap elfelejti visszavenni? Hosszabban tart hazaérni a férjnek, tovább marad a konyhában a nő? A csókot felváltja a puszi, azt egy ölelés? Szívem, Kedvesem, Édesemből Anya és Apa lesz? Vagy nem is szólítják már meg egymást a felek? Nem nevetnek a másik viccén, sem össze már? Vagy igen, de valaki másnak is elmondanák ugyanazt a poént?

Talán akkor tesz egyikük egy egészen halvány lépést kifelé, amikor át fut az egyik agyán, hogy sosem lesz már olyan, mint a kezdetek kezdetén volt? Vagy ez egy teljesen normális érzés, éppen ezért ártatlan? Talán még az is ártatlan amikor egyszer csak felébrednek arra, hogy soha többé nem lesz már az életükben az a bizonyos első érzés? Hiányzik az első csók, első ölelés, első remegés izgalma, de leginkább annak lehetetlensége? S úgy érzik ezt a házasságuk közössége már nem csillapíthatja, nem elég mindaz amit eddig megéltek és még megélhetnének, cserében azért, hogy már soha többé nem lesznek olyan rózsaszín ködben, mint a kapcsolatuk elején?

Lehet, akkor lesz ezekből már egy valódi lépés, amikor egy pillanatra érezni véli ugyanezt valaki mással, azzal, aki nem a társa? S játszani kezd a gondolattal mi lesz ezután? Amikor már túl erősen nyíllal belé a vágy újraélni egy szerelem kezdetét, fellángolását?

Vagy ez csak akkor válik valódi félrelépésé, amikor teszünk is valamit? Amikor rámosolygunk valakire kacéran, amikor félreérthető mondatokat váltunk mással, amikor zavarba hozzunk mást, vagy mi magunk zavarba jövünk más mosolyától, mondatától, cselekedetétől?

Elképzeljük a válást, az új életünket a másik nélkül? Mi több, valaki mással?

Ma egy mosoly, holnap egy félmondat, majd még több, egyre több beszélgetés, találkozás, egy kacér sms, holnapután egy érintés, azután egy csók, majd még több? Mi a megcsalás? Ez már a megcsalás, amikor fizikailag mással érintkezem vagy már előbb kezdődött el? Mikor?

A megcsalás nem akkor kezdődik el, amikor az már fizikailag tetten érhető, és nem is akkor, amikor még csak eljátszunk a gondolatával, hanem akkor, amikor már nem lépünk azelől vissza, hogy megtegyük. Amikor úgy érezzük önmagunkat csalnánk meg azzal, ha megálljt parancsolnánk önmagunknak. Amikor magunk érzelme és értelme ellen tennénk vagy cselekednénk azzal, ha nem lépnénk félre. Akár egy félmosollyal.